A Hungaroring Magyarország legmodernebb autóversenypályája. Budapest és Gödöllő között, az M3-as autópálya közelében található; Mogyoród település külterületén.
Bernie Ecclestone, az FIA elnöke Forma–1-es versenyt akart rendezni a vasfüggöny mögött. Először Kína, Szovjetunió és Jugoszlávia volt kiszemelve; végül Magyarországra hívta barátja, Rohonyi Tamás.
A pályát 1985. október 1-jén kezdték építeni és rekordidő (8 hónap) alatt készült el.
A megnyitó 1986. március 24-én, a Drapál János-emlékverseny volt.
1986. augusztus 10-én volt a első Forma–1 verseny, melyen majdnem 200 000 néző volt jelen. A versenyt Nelson Piquet nyerte, Ayrton Senna és Nigel Mansell előtt.
A Hungaroringet kétszer építették át: először 1989-ben, ami egy kisebb módosítás volt (a 3-as sikánt elvették), majd 2003-ban, amikor a célegyenes utáni 1-es és a 13-as kanyart lejjebb tették, és hosszabb egyenest építettek helyette. Az átépítések miatt a pálya hosszúsága először 4014 m-ről 3975 m-re csökkent, de 2003-ban elérte a mostani hosszúságát. A pálya jelenleg 4381 m hosszú.
A pálya jellemzői
Forró és poros: a versenyzők szerint ezek a kulcsszavak jellemzik a Hungaroringet. Mivel a Forma–1-es versenyek mindig nyáron, augusztusban zajlanak, a versenyek idején elvétve fordul elő eső. A por az idény kihasználatlan részében kerül a pályákra, főként a pálya környékén található homokos talaj miatt.
E jellemzők miatt az előzés meglehetősen ritka, a pályát a Monacói Nagydíjhoz szokták hasonlítani, ahol sok a szűk pályaszakasz és az éles kanyar. Az előzések megkönnyítése érdekében 2003-ban kisebb átépítések történtek, pl. meghosszabbították a célegyenest 200 m-rel.
HUngaroring - FORMA 1 | |
| Verseny: | 2011. július 31. |
| Körök száma: | 70 |
| Egy kör hossza: | 4.381 km |
| Verseny hossza: | 306.630 km |
| Legjobb köridő: | 1:19.071 - Michael Schumacher (2004) |
| Legutóbbi nyertes: | Mark Webber (2010) - eredmény |
|
|
| Július 29. (péntek) | |
| Első szabadedzés | 10:00 - 11:30 |
| Második szabadedzés | 14:00 - 15:30 |
| Július 30. (szombat) | |
| Harmadik szabadedzés | 11:00 - 12:00 |
| Időmérő | 14:00 |
| Július 31. (vasárnap) | |
| Verseny | 14:00 |
Pályabejáró
| Formula-1 2012 | |||||||||||||||
| Pilóták | |||||||||||||||
| |||||||||||||||
| Csapatok | |||||||||||||||
|
| Szavazások 2012 |