F1-live.hu a nap 24 órájában

Vettel: Ez kemény lesz

A Red Bull-Racing német versenyzője kemény hétvégére számít Olaszországban.

Sebastian bízik benne, hogy jó eredményt érhetnek el Monzában.

Sebastian Vettel

Két remek emlékem is van Monzáról. Itt szereztem meg az első F1-es győzelmemet, és az első F1-es rajtelsőségemet,  így jó visszatérni oda.

Ez egy egyedi pálya, remek történelemmel, és felejthetetlen hangulattal, amit a rajongóknak köszönhetünk. A pálya a szezon egyik legnagyobb kihívása, köszönhetően az alacsony leszorító erőnek, és a magas csúcssebességnek.

Ez egyedülálló, mert magában foglalja a hosszú egyeneseket, ahol több mint 300 kilométer/órával haladunk, és ott vannak a híres kanyarok is, mint a Parabolica, és a Lesmo. Ezek gyorsabbak, mint az első lassító, de erősen kell fékezned.

A legfontosabb tényezők közé tartozik a jó fékezési stabilitás.

Úgy gondolom, hogy ez nem lesz könnyű számunkra, a hosszú egyenesek miatt, de biztos vagyok benne, hogy a legjobbunkat fogjuk nyújtani, és a végéig harcban leszünk.

Szavazások eredményei Válasszon szavazást:
Hogy tetszik a 2012-es Ferrari, az F2012?
A tavalyi jobban tetszett
14% 196
Eddig ez a legszebb Ferrari
10% 145
Egynek elmegy
18% 266
Nagyon tetszik
18% 266
Ronda, egyáltalán nem tetszik
39% 569

Kommentek

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Összes hozzászólás: 8 Oldalak: 1 / 1
Sorrend:   növekvő  |  csökkenő Hozzászólás / oldal:
1. Szerző: Shincai Dátum: 2010-09-07 12:39
Ha itt is úgy viselkedik, mint a Belga nagydíjon, akkor elbúcsúzhat a VB-től.
2. Szerző: Ice Ice Baby Dátum: 2010-09-07 12:48
1. Szerző: Shincai
Akkor tényleg elköszönhet a vb-től, és ezt csak magának köszönheti majd.
3. Szerző: SpeedFire Dátum: 2010-09-07 12:48
Newey csak kitalal valamit :D
4. Szerző: budli Dátum: 2010-09-07 12:51
Sok egyenes, kemény féktávok, jó pár előzési lehetőség...ajjajjjaaaj! El se indulj Sebi, mert itt csúnya dolgok lesznek:DDD
5. Szerző: Vobox Dátum: 2010-09-07 13:43
Kezdem unni a RedBull altatását...
6. Szerző: budli Dátum: 2010-09-07 14:57
Most már tudom kire hasonlít Vettel:DD Ariel a kis hableányból, egy az egyben a rák:DDD Az is Sebastian:DDD
Nem vérig sértődni csak vicc:)
7. Szerző: VancsiiVetiiSebii Dátum: 2010-09-07 15:31
Hát igen.. ha tt is hibáázik sanyi a vb-címnek.. de remélem ezt nem teszi :) Báár tőle kitelik :S:D:D na jóó, talán nem tesz buta és felesleges hibákat!! :D:)
Hajráá Seb ^^
Ja és 6. szerző: budli... Van benne valami :D:D
8. Szerző: Vettelmester Dátum: 2010-09-07 17:02
Ha egyenletes eső lesz,akkor az jól jönne Vettelnek.

Minden más esetben nem számítok 5.helynél jobbra...Az Új Fcsatornával mi a helyzet???Bevetik,vagy nem?
Formula-1 2012
Pilóták
1. Germany Sebastian Vettel 0 pont
2. United Kingdom Jenson Button 0 pont
3. Australia Mark Webber 0 pont
4. Spain Fernando Alonso 0 pont
5. United Kingdom Lewis Hamilton
0 pont
További versenyzők
Csapatok
1. Austria Red Bull Racing 0 pont
2. United Kingdom McLaren 0 pont
3. Italy Ferrari 0 pont
4. Germany Mercedes
0 pont
5. GBR Lotus F1 0 pont
Konstruktőri pontszámok

 

Szavazások 2012
Hogy tetszik a 2012-es Ferrari, az F2012?