F1-live.hu a nap 24 órájában

Petrov: Senki ne várjon csodát Räikkönen szereplésétől!

Vitaly Petrov, Oroszország első királykategóriás versenyzője nem hisz abban, hogy Kimi Räikkönen megváltja a világot 2012-ben.

Petrov úgy véli, hogy nem várhatunk meglepetést 2007 Formula-1 világbajnokától.

Fotó: Lotus F1 Team
Vitaly Petrov nem is oly rég úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy felkészültebbnek érzi magát a Formula-1-ben, mint Kimi Räikkönen, aki gyakorlatilag az ő helyét foglalta el a csapatnál.

Természetesen Oroszország első F1-es versenyzője ennek nem örül, és az F1 News-nak a következőt nyilatkozta a finn visszatéréséről, aki 2009 után versenyez ismét az F1-ben.

„Ez egy nagyon összetett dolog, de minden az egyéntől függ. Más osztályokban már volt rá példa arra, hogy egy számára ismeretlen autóval azonnal gyors tudott lenni és nyert. De ez a Formula-1. Ez egy teljesen más szint.” – kezdte Vitaly Petrov.

„Az is előfordulhat, hogy most is így lesz, de azt gondolom, hogy nem várhatunk tőle meglepetést. Egyből biztosan nem. Időbe fog neki telni az, hogy alkalmazkodni tudjon. Bár – ismétlem – ez nagyban függ attól is, hogy fejben miként reagál.”

Kommentek

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Összes hozzászólás: 9 Oldalak: 1 / 1
Sorrend:   növekvő  |  csökkenő Hozzászólás / oldal:
1. Szerző: Wlemming Dátum: 2012-01-27 17:21
Petrov, te szerencsétlen!

„Ez egy nagyon összetett dolog, de minden az egyéntől függ. Más osztályokban már volt rá példa arra, hogy egy számára ismeretlen autóval azonnal gyors tudott lenni és nyert. De ez a Formula-1. Ez egy teljesen más szint.” – kezdte Vitaly Petrov.

Nem mondod!? Menj és segíts Kiminek! Mutasd meg neki, hogy melyik a kormány....magyarázd el neki, hogy a kerekek nem azért látszanak, mert hiányos a karosszéria.....
Petrovka, aki itt zöldfülű, az te vagy!
Ne te döntsd már el, hogy mit lehet várni Kimitől! Az biztos, hogy nagyságrendekkel többet, mint tőled te majom!
Valaki adja már be a napok óta elgurult gyószerét!
2. Szerző: Tom Connor Dátum: 2012-01-27 17:57
Petrov fiú, téged Kubica úgy agyonvert a közös évetekben, hogy csak na. Te 14. lettél a Monacoi időmérőn, ő második. Sorolhatnám tovább az egész évet. Nekem ne próbálja ezek után megmagyarázni, hogy ennyi volt a tavalyi autóban. Szingapúrban a Team Lotus mögött végeztél te szerencsés. Heidfeldet, akit kezdettől fogva műszaki hibák bombáztak, sikerült beérned a ponttáblázatban ha jól emlékszem 5-6 futammal a kirúgása után. Még mindig azt mutatják az érveim, hogy bár sok múlik az autón, de van különbség pilóta és pilóta közt.
3. Szerző: apafej2 Dátum: 2012-01-27 18:27
SAVANYÚ A SZŐLŐ.
4. Szerző: F1racingteam Dátum: 2012-01-27 19:12
Nem értem miért kell Petrov-ot ócsárolni.Akár hogy is nézzük, ahhoz hogy megvegyék Raikkönent, a kicsi szentet(akivel tele van már a töke kismilio embernek), ahhoz kellett Petrov szponzorainak a pénze.Raikkönen sem egy húde nagy menö.Azért azt is nézzétek meg hogy Raikkönen hogyan jutott és hova.De hát csölátással ez nem fog menni:)
5. Szerző: Renattila Dátum: 2012-01-27 20:19
Kedves F1racingteam!
Nem látok bele az F1 és a Lotus pénzügyeibe, de úgy gondolom, hogy a Petrov szponzori pénze értelemszerűen a 2011-es évad költségeit fedezte. Laikusnként valószínűnek tartom, hogy Kimi szerződtetése (pont a népszerűsége miatt) további szponzorokat vonz, akik révén nem lesz gond Kimi "többletköltsége". De feltételezek annyi inteligenciát a Lotus-ról is, hogy nem szerződtette volna Kimit, ha nem tartja kifizetődőnek.
Azt pedig szerintem Te sem gondolod komolyan, hogy Petrov és memedzsmentje + szponzorai szó nélkül tűrték volna, ha az ő pénzükből finanszíroznák Petrov leváltását.
Én sem vagyok, híve az "ócsárlásnak", de lásd be (akár kedveled Kimit, akár nem) Pertov egyelőre nem jutott el arra a szintre, hogy ilyen bölcsességet mondjon róla, így kijelentése némileg mosolyogtató.
Kimit szerintem még a legelvakultabb rajongói sem tartják "szentnek", nem is ezért kedvelik, akik kedvelik. Lehet, hogy Te nem tartod "nagymenőnek", de az F1-ben mindenki elismeri és ne vedd zokon, ha az ő véleményedte én inkább adok.
Azt pedig, hogy Kimi hogyan jutott honnan-hova azzal mindenki képben, van aki őt ismeri. A különbség csak annyi, hogy van aki pozití van aki negatív mentalítással értelmezi az útját. Nekem úgy tűnik, hogy a Te látásod is csőszerű, csak negatív előjellel. Ehhez ugyanúgy jogod van, mint az itt pozitívan nyilatkozóknak.
Üdv!
6. Szerző: Alzs Dátum: 2012-01-27 21:01
Petrov nem tudom mit pampog meg okoskodik. Szponzori pénze miatt került csak be a forma1be. 2010be olyan pocsék éve volt hogy én kész csodának tartom, hogy 2011re is megtartották. Szerzett egy dobogós helyezést oszt erre veri magát? Kimi 2 évet hagyott ki, de szerintem nem lesz gond neki a "vissza szokással". Petrokának úgy tudom hiába volt idénre is érvényes kontraktus nem tudták volna fedezni a szerződésben foglalt összeget, sok szponzor kihátrált mögüle. Mellesleg Kimi nem Petrov helyére érkezett, hanem "Kubica" székébe. Ő ülését Grosjean kapta meg tehát nem értem a logikátokat. Itt csak Kubica lehet felháborodva. Mellesleg még a pénzével se kell egyik csapatnak sem. 2 év alatt eléggé leszerepelt, tehát inkább csendbe lennék, mellesleg lehet pofázása miatt is repült a Lotustól.
7. Szerző: hunter9 Dátum: 2012-01-27 23:53
Masodszor csalodtam Petrovban.A teljesitmenye ebben meg nincs is benne.Elhiszem hogy faj neki hogy Kimi ulhet be a LR-ba,de szepen lassan lejaratja magat teljesen.Ha mutatott volna valami eredmenyt,akkor oke,de igy jobb ha hallgat.

4. Szerző: F1racingteam
Na hogyan jutott el hova? A csucsra jutott! 23 egyuleses verseny utan kerult a Forma1-be,es olyan tesztet ment,hogy azota is azt emlegetik!
Gyenge mi? A tovabbiakban meg minden csapatban megallta a helyet kimagasloan.
2003 es 2005-ben csak a McLaren akkori pocsek megbizhatosagan mulott hogy ma ne 1x-es hanem 3x-os VB legyen.Neked az a gondod, hogy nem kedveled semmi tobb.
Pedig neked is jobb lenne ha elismerned a szuletett tehetsegeket,pl nem hulyeznenek le annyian.Probald csak ki,tuti recept!
8. Szerző: RegAti Dátum: 2012-01-28 10:50
F1RACINGTEAM

Úgy látszik a csőlátás nálad van ...
Túl sok mindent nem kívánok írni, mert rajtad kívül, a többi Kommentelő már megtette ...
Maximálisan egyet értek Velük.
1 idióta megjegyzésedre reagálnák csupán:
"Raikkönent, a kicsi szentet(akivel tele van már a töke kismillió embernek)"
Megsúgom neked - mert úgy látszik fogalmad sincs róla - "sok millió" ember pedig szereti, tiszteli !!!
Az egyik legnagyobb rajongó tábora volt/van az F1 -ben! Nem szerintem, hanem az F1 -el évek óta foglalkozó külföldi és hazai szakemberek szerint is.
Pont ezért van az, hogy a visszatérése akkora, vagy talán még nagyobb érdeklődést generál a médiában és az emberekben egyaránt, mint anno SCHUMACHER visszatérése. Pedig Ő 7x VB!
9. Szerző: Boty Dátum: 2012-01-28 19:20
Hát srácok, az biztos hogy Kimi ismert és elismert személyiség nem mellesleg egy kiváló pilóta, de szerintem petrov semmi rosszat nem mondott.A legelvakultabb szurkolói is tudják, hogy az első verseny(ek)-en nem fogja megváltani a világot, ettől függetlenül azért sok borsot törhet a többiek orra alá, akár egy nem élvonalbeli autóval is.
Formula-1 2012 / Fantasy
Pilóták
1. Germany Sebastian Vettel 0 pont
2. United Kingdom Jenson Button 0 pont
3. Australia Mark Webber 0 pont
4. Spain Fernando Alonso 0 pont
5. United Kingdom Lewis Hamilton
0 pont

További versenyzők

Fantasy Pilóták

Csapatok / Fantasy
1. Austria Red Bull Racing 0 pont
2. United Kingdom McLaren 0 pont
3. Italy Ferrari 0 pont
4. Germany Mercedes
0 pont
5. GBR Lotus F1 0 pont

Konstruktőri pontszámok

Fantasy Csapatok

Szavazások 2012

Jelenleg nincs szavazás