Whitmarsh: Nincs különösebb oka, hogy Button kezdi a jerezi tesztet
Fotó: McLaren Mercedes
Amint kiderült, hogy Button viszi először pályára az új gépet Jerezben, rögtön beindultak a találgatások, hogy Hamilton lejjebb csúszott a ranglétrán, és csapattársáé a vezető szerep.
Whitmarsh szerint nem kell messzemenő következtetéseket levonni abból, hogy a 2009-es bajnok próbálja ki először az MP4-27-et:
„Nem, egyáltalán nem. Ahogy az várható volt, az ilyen szigorú szezon előtti tesztek mellett a versenyzőink annyi mindent fognak csinálni, amennyit csak tudnak”- válaszolta a csapatfőnök az F1-comnak.
„Jenson és Lewis is folyamatosan nagyon sok időt fog eltölteni Spanyolországban az elkövetkező néhány héten, és mind a ketten menni akarnak. Szerencsések vagyunk, hogy két világbajnok van a felállásunkban – ez egy olyan kijelentés, melyet más csapat nem tehet meg - és a McLaren ethosza mindig az volt és az is marad, hogy mindkét versenyzőt elsőszámúként kezeljük.”
„Mindig is ezt csináltuk, és ezt fogjuk ebben az évben, és amíg én itt vagyok, mindig is ezt fogjuk tenni.”
„Szóval, hogy különösen az ön kérdésére válaszoljak, egyszerűen csak így történt, hogy Jenson fog vezetni az első napon, és Lewis a másodikon, de ez könnyen lehetett volna akár ellenkezőleg is.”
Az elmúlt hét hírei:
|
02.22. Sze |
02.21. K |
02.20. H |
02.19. V |
02.18. Szo |
02.17. P |
02.16. Cs |
Kommentek
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
| Formula-1 2012 / Fantasy | |||||||||||||||
| Pilóták | |||||||||||||||
| |||||||||||||||
| Csapatok / Fantasy | |||||||||||||||
|
| Szavazások 2012 |
|
Jelenleg nincs szavazás |