Whitmarsh továbbra is kiáll Räikkönen mellett

Martin Whitmarsh tartja azon véleményét, miszerint a visszatérő Kimi Räikkönennel jól fog járni az őt foglalkoztató istálló. A finn korábbi csapatfőnöke szerint a mezőnyben található hat világbajnok közül mindegyik színes karakter, akiket hatalmas rajongói tábor követ az egész világon.
Fotó: Lotus F1 Team
Kimi Räikkönen öt szezont teljesített a McLaren Mercedes versenyzőjeként, és két alkalommal is nagyon közel került hozzá, hogy világbajnok legyen. A végső siker elmaradt Wokingban, de ennek ellenére Martin Whitmarsh kellemes emlékeket őriz a finnről:
„Kimi egy nagyszerű srác, aki szuper tehetséggel rendelkezik. Nagyon sikeres volt a McLarennél töltött öt szezonban; megnyert 12 versenyt nekünk, és annak ellenére, hogy éppen hogy lecsúszott a világbajnoki cím megnyeréséről abban az időben, könnyen világbajnok lehetett volna 2003-ban és 2005-ben, ha egy kicsit több szerencséje van, és több megbízhatósággal rendelkezik”- mondta a csapatfőnök az F1.comnak.
„Annak ellenére, ahogy a dolgok alakultak – nem rendelkezett azzal a kis extra szerencsével és megbízhatósággal, melyek a címhez kellettek -, még mindig nyert 12 versenyt nekünk, és egy pár közülük igazán fenséges volt.”
„Már elfelejtettem, hogy melyik versenyen, de az előző év második felében egy FIA sajtókonferencián megkérdezték tőlem, hogy szerintem fel kellene-e venniük őt azoknak a csapatoknak, akikről azt beszélték akkoriban, hogy fontolgatják Kimi alkalmazását – egy páran közülük ott ültek mellettem. A válaszom egy egyértelmű igen volt”- idézte fel Whitmarsh.
„Kiállok a válaszom mellett, és elégedett vagyok azzal, hogy megtette a Forma-1-es visszatérését. Ő egy nagyon népszerű versenyző, és úgy gondolom, hogy a Forma-1 jobb lesz az ő visszatérése miatt.”
„Nem kevesebb, mint hat világbajnok fog versenyezni ebben a szezonban – többen, mint bármikor korábban -, és közülük mindegyik, beleértve Kimit is, nem egyszerűen egy fantasztikus versenyző, de egyben egy színes karakter is, akiket egy stabil rajongói bázis követ, és egy egyedülálló globális vonzerő.”
„Ha a Lotus autója gyors lesz, akkor Kimi is gyors lesz benne; a nézőpontom szerint ez olyan egyszerű, mint amilyen valójában.”
Az elmúlt hét hírei:
|
02.22. Sze |
02.21. K |
02.20. H |
02.19. V |
02.18. Szo |
02.17. P |
02.16. Cs |
Kommentek
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
| Formula-1 2012 / Fantasy | |||||||||||||||
| Pilóták | |||||||||||||||
| |||||||||||||||
| Csapatok / Fantasy | |||||||||||||||
|
| Szavazások 2012 |
|
Jelenleg nincs szavazás |
Kíváncsi lettem volna, hogy mit tudott volna csinálni 2010-11-es Mclarennel ha aláír hozzájuk, de állítólag a Vodafone megvétózta Whitmarsh ajánlatát. Buttont akarták mindenképpen. Ott kellett volna lennie az összes rendezvényem míg Hamiltonnak nem. Ezt persze Kimi nem fogadta el. Ez amit petykaként olvastam. Máshova meg nem akart szerződni, mire a Merci ajánlatot tett neki már aláírt a WRC-ben. Jót tett neki ez a 2 év kihagyás. Ahogy elbántak vele a Ferrarinal Alonso miatt, nem csoda hogy elment ralizni. Amugy se szerette a bürokráciát csak versenyezni akart.
Egyet ertek! Whitmarsh tudja legjobban hogy akkor Ron Dennis milyen pilotat engedett el a csapattol.Addig egyezkedett,hogy mar azt hitte a kezeben van az ugy,mire kiderult hogy rohadtul elcseszte az uzletet.Nagy koppanas lehetett!