F1-live.hu a nap 24 órájában

Räikkönen: Nem lepődtem meg semmin Valenciában

A finn világbajnok, Kimi Räikkönen a francia sajtónak elmondta, kicsit sem lepődött meg a 2010-es Renault volánja mögött Valenciában.

Räikkönen a második privát tesztnapján már sokkal jobban érezte magát a volán mögött.

Fotó: Lotus F1 Team

A Lotus F1 Team világbajnok versenyzője, Kimi Räikkönen ezen a héten hétfőn és kedden Valenciában tesztelt egy 2010-es modell volánja mögött. A cél az volt, hogy Kimi visszarázódjon az F1-ben, miután 2009 óta nem versenyzett a kategóriában.

A finn „Jégember” a francia L’Equipe lapnak a következőt nyilatkozta a tesztről: „Őszintén szólva, kicsit aggódtam a teszt miatt, de a hétfői és a keddi nap sem okozott számomra meglepetést. Az érzés ugyanaz volt, mint korábban.” – kezdte Kimi Räikkönen.

„A régi reflexeim visszatértek, és mindezt nagyon gyorsnak éreztem. Természetesen egy kis időbe telt, míg megtaláltam a határokat, de kedden már minden sokkal jobban ment. Persze van még min javítani.” – tette hozzá Kimi.

„Vannak olyan dolgok, melyeket nem kedvelek, de a motivációm rendben van. Imádok a többi versenyző ellen versenyezni. A legjobbamat nyújtom, és mindezt a leginkább megpróbálom kiélvezni.”

Kommentek

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Összes hozzászólás: 0 Oldalak: /
Sorrend:   növekvő  |  csökkenő Hozzászólás / oldal:
Formula-1 2012 / Fantasy
Pilóták
1. Germany Sebastian Vettel 0 pont
2. United Kingdom Jenson Button 0 pont
3. Australia Mark Webber 0 pont
4. Spain Fernando Alonso 0 pont
5. United Kingdom Lewis Hamilton
0 pont

További versenyzők

Fantasy Pilóták

Csapatok / Fantasy
1. Austria Red Bull Racing 0 pont
2. United Kingdom McLaren 0 pont
3. Italy Ferrari 0 pont
4. Germany Mercedes
0 pont
5. GBR Lotus F1 0 pont

Konstruktőri pontszámok

Fantasy Csapatok

Szavazások 2012

Jelenleg nincs szavazás