F1-live.hu a nap 24 órájában

Petrov a HRT-ről: Semmit sem mondhatok

Hiába próbáltak meg kiszedni bármit is Vitaly Petrovból a 2012-es esélyeit illetően, amikor Abu Dhabiban volt a Pirelli rendezvényén, az orosz versenyző türelemre intette a sajtó munkatársait. Amikor az AS arról kérdezte Petrovot, hogy a HRT-hez fog-e menni, Petrov ennyit felelt: Semmit sem mondhatok.

Fotó: Lotus-Renault

Egyelőre még mindig úgy tűnik, hogy két ajtó is nyitva áll Vitaly Petrov előtt: az egyik a Caterham, ahol Trullit vásárolhatják ki a szerződéséből, a másik a könnyebb menet, mivel a HRT-nél még üres egy hely.

Mindkét lehetőség mellett szólnak érvek, mivel Jarno Trulli még nem volt üléspróbán a Caterhamnál, és nem is nyilatkozott az új autóról, míg Kossatchenko szerint csak meg kell nézni a versenyzők listáját, és világos lesz, hogy Petrov hol folytatja. Utóbbi kijelentés az egyetlen üres helyre utalhat.

A spanyol AS munkatársa nem hagyhatta ki a kérdést, hogy Petrov a HRT-hez fog-e igazolni:

„HRT? Erről semmit sem mondhatok.”

Szóval a válasz egy nem? – kérdezett vissza az újságíró.

„Nem, nem. A válasz nem ez, hanem mondhatok semmit sem.”

„Arra kértek, hogy vegyek részt ezen a rendezvényen, vezessem az autót, dolgozzak a csapattal, és majd talán megállapodhatunk, de továbbra is remélem, hogy lehetek Jerezben, és tesztelhetek. Ez az elsőszámú célom, és ennek is kell lennie.”

Kommentek

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Összes hozzászólás: 1 Oldalak: 1 / 1
Sorrend:   növekvő  |  csökkenő Hozzászólás / oldal:
1. Szerző: Alzs Dátum: 2012-01-27 11:44
idő kérdése és bejelentik a szerződtetését a Caterhamnál Trulli helyére. HRT-nek nem lenne értelme ennyi pénzért a mezőny végén poroszkálni.
Formula-1 2012 / Fantasy
Pilóták
1. Germany Sebastian Vettel 0 pont
2. United Kingdom Jenson Button 0 pont
3. Australia Mark Webber 0 pont
4. Spain Fernando Alonso 0 pont
5. United Kingdom Lewis Hamilton
0 pont

További versenyzők

Fantasy Pilóták

Csapatok / Fantasy
1. Austria Red Bull Racing 0 pont
2. United Kingdom McLaren 0 pont
3. Italy Ferrari 0 pont
4. Germany Mercedes
0 pont
5. GBR Lotus F1 0 pont

Konstruktőri pontszámok

Fantasy Csapatok

Szavazások 2012

Jelenleg nincs szavazás