F1-live.hu a nap 24 órájában

Räikkönen senkire sem haragszik a Ferrarinál

Kimi Räikkönen elárulta, hogy senkire sem neheztel a Ferrarinál, és szerinte Felipe Massa is ugyanaz az ember maradt, aki korábban volt. A Lotus F1 Team versenyzője nem aggódik a KERS és a DRS miatt: csak pár gomb, amit többet kell nyomogatni.

Fotó: Lotus F1 Team

Kimi Räikkönen egyre beszédesebb, és a kétnapos valenciai teszt után sorra adja az interjúkat. Legutóbb az olasz Autosprint kereste fel a finnt Svájcban, és elmondásuk alapján Räikkönen sokat viccelt és nevetett a beszélgetés alatt.

Az első kérdés az idei év esélyeivel volt kapcsolatos:

„Nem tudom, hogy fog menni. Ez az autón múlik. Most nem tudjuk megjósolni, de azt várom, hogy a középmezőnyben csatázzunk”- mondta Räikkönen az Autosprintnek. „De ez nem lesz dráma. Semmiben sem különbözik az utolsó Ferraris évemtől.”

Räikkönen nem igazán akart beszélni az utolsó évéről, amit a Ferrarinál töltött:

„Senkire sem haragszok. Massa? Úgy gondolom, hogy ő még mindig ugyanaz a személyiség, de néha a dolgok évről évre változnak. Ez történik akkor is, amikor egy szezonban nyomod, mint az őrült, csakúgy, mint előtte, de az autó nem passzol.”

És mi a helyzet a többi versenyzővel? Például a két éve legyőzhetetlen Vettellel?

„Tavaly év végén kezdtem el követni a Forma-1-et, amikor a csapatokkal tárgyaltunk. A Williamsszel nem működött, és most kényelmesen érzem magam a Lotusnál”- mondta a finn.

„A versenyeket nagyon különbözőnek találtam: Vettel már két évvel korábban is nagyon erős volt, és már sokkal korábban kimagasló volt. Nagyon sok múlik a mozgatható szárnyon, amit nem próbáltam ki Valenciában, csakúgy,mint a KERS-t, mivel ez egy 2010-es autó volt. De végül ez csak egy gomb lesz, amit többször kell nyomni…”

Kommentek

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Összes hozzászólás: 0 Oldalak: /
Sorrend:   növekvő  |  csökkenő Hozzászólás / oldal:
Formula-1 2012 / Fantasy
Pilóták
1. Germany Sebastian Vettel 0 pont
2. United Kingdom Jenson Button 0 pont
3. Australia Mark Webber 0 pont
4. Spain Fernando Alonso 0 pont
5. United Kingdom Lewis Hamilton
0 pont

További versenyzők

Fantasy Pilóták

Csapatok / Fantasy
1. Austria Red Bull Racing 0 pont
2. United Kingdom McLaren 0 pont
3. Italy Ferrari 0 pont
4. Germany Mercedes
0 pont
5. GBR Lotus F1 0 pont

Konstruktőri pontszámok

Fantasy Csapatok

Szavazások 2012

Jelenleg nincs szavazás