F1-live.hu a nap 24 órájában

Button nyerte az első edzést Monzában Vettel előtt

A McLaren-Mercedes versenyzője, ha minimális különbséggel, de megnyerte a délelőtti szabadedzést Olaszországban a Red Bull német pilótája előtt.

A képzeletbeli dobogó legalsó fokán Lewis Hamilton zárt a másik McLaren autóval.

15 perc és kezdetét veszi a 2010-es Olasz Nagydíj első szabadedzése. Száraz idő várható, a versenyzők normál körülmények mellett tesztelhetik autójukat a mai napon.

Az eddig megszokottakhoz hasonlóan 90 perce lesz a versenyzőknek a körözgetésre az első tréningen.10 perc van vissza a startig. 5 perc, a közönség már nagyon feszült. A vártnak megfelelően rengeteg Ferrari szurkoló foglal helyet a lelátókon.

A levegő hőmérséklete 21°C, a pálya 16°C-os.

Zöldre váltott a bokszutcában a lámpa, szabad az út a versenyzők előtt. Felipe Massa, és Lewis Hamilton is indulásra kész. Elsőként a Toro Rosso svájci versenyzője, Sébastien Buemi hajtott ki a pályára, majd sorban a többiek. A pilóták jelenleg szokásos installációs körüket töltik a pályán.

Egyre melegebb van Monzában. Pillanatnyilag a mezőny fele tartózkodik kint az olasz pályán. Időközben többen is visszahajtottak a bokszban. Fantasztikus helyszín, fantasztikus pálya. Minden adott egy remek első szabadedzésre.

1 óra 26 perc van vissza az edzésből. Egyelőre egy versenyző neve mellett sem szerepel mért idő. Button, Hamilton, Vettel, Webber, Kovalainen, Yamamoto és Senna még nem volt kint a pályán. Jenson és Mark is akcióban.

Az első edzésen várhatóan mindenki (aki rendelkezik vele) az F-csatornáját fogja tesztelni. Valószínűleg lesz olyan csapat, mely a rendszer mellett dönt, és lesz olyan is, mely kiszereli azt az autójából a hétvégére.

Schumacher rögtön mért időt futott: 1:31.396.

Michael folyamatosan javít az idején: 1:29.061. Az, hogy ilyen hamar mért időt fut valaki az első edzésen, gyakorlatilag olyan ritka, mint HRT az élen. Schumacher, Webber és Vettel körözget kint a pályán. Michael már 5 megtett körnél jár a Mercedesszel.

Schumacher ideje:1:28.150.

A két HRT kivételével már mindenki járt kint a pályán. Schumacher és Vettel van most csak lendületben Monzában.

Schumacher a bokszban. A Sauber istálló két pilótája diskurál egymással. Egyelőre csendesen zajlik az első edzés.

Vettel továbbra is a pályán, próbálgatja az RB6-ot. A német most visszahajtott a bokszba. Az autó hátsó szárnyának belső része neonzöld színű. A „bikák” próbálgatnak valamit. Újra autók a pályán. Most Buemi, és Rosberg próbálkozik. Nem sokkal később Vitaly Petrov is pályára vitte a Renault-t.

1 óra 16 perc. Petrov, Rosberg és Kubica körözget most. A versenyzők most ki-be járkálgatnak a bokszból. Buemi ismét akcióban Petrov, Rosberg és Kubica mellett. Mindenki a bokszban. Rosberg újra a pályán. A némethez Jenson Button csatlakozott.

Buemi be, majd ismét a pályán a Toro Rosso-val. Sébastien a csapat F-csatornáját teszteli. Az olaszok most vetik be először versenyhétvégén a rendszert. 1 óra 10 perc. Schumacher, Rosberg és Button döntött úgy, hogy megtesz néhány kilométert Monzában.

Jenson mért körön van. Alguersuari a pályán a másik Toro Rosso-val. Egyre nagyobb forgalom Monzában. Továbbra is Schumacher ideje az egyetlen mért idő az edzésen: 1:28.150.

Michael javít, nem is keveset: 1:26.805.


1 óra 6 perc. Alguersuari is mért időt futott: 1:30.034

1. Schumacher, 2. Alguersuari. Felipe Massa nyugodtan iszogat a Ferrari bokszában. Nem valószínű, hogy az elkövetkezendő percekben pályára gurul a brazil.

Kik vannak kint a pályán? – Schumacher, Alguersuari. 1 óra 5 perc. A srácok egyelőre nem viszik túlzásba. Alguersuari javít: 1:28.639. Schumacher ideje:1:26.03. Alguersuari ideje: 1:27.424. Michael már 11 körnél jár. A német legenda aktív programon van. Alguersuari egyre közelebb a Mercedeshez: 1:26.932.  Schumacher továbbra is kint a pályán. A német rekorder behajtott a bokszba. Most csak Alguersuari, Petrov és Hamilton rója a kilométereket.

Fernando Alonso nyugodtan üldögél a bokszban.

1 óra van vissza az első edzésből. Alguersuari: 1:26.197. Schumacher: 1:26.038. Hamilton rögtön átvette a vezetést, már az első mért körével: 1:25.816. A pillanatnyi állás: Hamilton, Alguersuari, Schumacher. A Lotus finn versenyzőjének nem indul jól a napja. Hekki Kovalainen autójában már az installációs körben tönkrement a hidraulika. Talán az edzés végén kigurulhat a pályára.

A pillanatnyi sorrend: Hamilton, Alguersuari, Schumacher, Hülkenberg, Kobayashi.

Hamilton: 1:24.990. Alonso beöltözött, a spanyol rövidesen ismét kilátogat a pályára. 53 perc. Most Hülkenberg, Kobayashi, Buemi, Di Resta, és Rosberg próbálkozik Monzában. A versenyzők valószínűleg az utolsó 30 percre hagyják a „tűzijátékot”.

Beindultak az események.

Az első 10: Hamilton, Vettel, Alguersuari, Hülkenberg, Schumacher, Kobayashi, Webber, De la Rosa, Rosberg, Buemi.

46 perc! A pillanatnyi sorrend: Hamilton, Vettel, Webber, Rosberg, Alguersuari, Hülkenberg, Schumacher, Alonso, Kobayashi, Di Resta, De la Rosa, Massa, Buemi, Barrichello, Di Grassi, Petrov.
 
Barrichello a pálya szélén. A Williams csapat brazil versenyzője a második szektorban állt meg.

Vettel átvette a vezetést: 1:24.450. Az első 10: Vettel, Hamilton, Webber, Button, Rosberg, Alguersuari, Hülkenberg, Schumacher, Buemi, Alonso.

Barrichello autójával komoly problémák akadtak, valószínűleg a váltó adta meg magát az FW32-esben. 

42 perc! Az első 10: Vettel, Button, Hamilton, Webber, Kubica, Massa, Rosberg, Alguersuari, Hülkenberg, Schumacher. Vettel nagyon begyorsult: 1:23.872. Button a második helyen: 1:24.494.

Button ugrott az élre: 1:23.693.

Az első 10: Button, Vettel, Kubica, Rosberg, Hamilton, Alonso, Di Resta, Webber, massa, Buemi.

37 perc.

A pillanatnyi sorrend:
Button, Vettel, Kubica, Rosberg, Hamilton, Alonso, Di Resta, Webber, Massa, Buemi, Alguersuari, Liuzzi, Hülkenberg, Schumacher, Kobayashi, Petrov, De la Rosa, Di Grassi, Barrichello, Glock, Trulli, Kovalainen, Yamamoto, Senna.
 
31 perc! Az első 10: Button, Vettel, Hamilton, Kubica, Rosberg, Hülkenberg, Alonso, Liuzzi, Di Resta, Webber.

Trulli, Kovalainen, Yamamoto és Senna továbbra sem futott mért időt.  Kobayashi ismét elnézte az első kanyar féktávját.

30 perc! Az első 15: Button, Vettel, Hamilton, Kubica, Rosberg, Hülkenberg, Alonso, Schumacher, Liuzzi, Di Resta, Webber, Massa, Buemi, Alguersuari, Kobayashi. 28 perc! A mezőny nagy része a bokszban várakozik. Az első 10: Button, Vettel, Hamilton, Kubica, Rosberg, Hülkenberg, Alonso, Di Resta, Schumacher, Liuzzi.

Senna a pályán. 22 perc! Az élen továbbra is Jenson Button áll. Kovalainen időközben kihajtott a pályára.

Az első 10: Button, Vettel, Hamilton, Kubica, Rosberg, Alonso, Hülkenberg, Di Resta, Schumacher, Liuzzi.

Button ideje: 1:23.693. Vettel ideje: 1:23.790.

Senna megállt az első szektorban.

17 perc! Az első 15: Button, Vettel, Hamilton, Kubica, Webber, Alonso, Rosberg, Hülkenberg, Di Resta, Massa, Schumacher, Liuzzi, Petrov, Buemi, Alguersuari. 

Az első 6 versenyző 1 másodpercen belül van egymáshoz képest. 15 perc! A pillanatnyi állás: Button, Hamilton, Kubica, Webber, Alonso, Massa, Rosberg, Hülkenberg, Di Resta, Schumacher, Liuzzi, Petrov, Buemi, Alguersuari, Kobayashi, De la Rosa, Trulli, Kovalainen, Glock, Di Grassi, Senna, Barrichello, Yamamoto. 

6 perc! A hajrában vagyunk! A sorrend: Button, Vettel, Hamilton, Kubica, Rosberg, Webber, Alonso, Massa, Schumacher, Hülkenberg, Di Resta, Liuzzi, Petrov, Kobayashi, De la Rosa, Buemi, Alguersuari, Trulli, Di Grassi, Glock, Kovalainen, Senna, Barrichello, Yamamoto.

Kubica, Massa, Schumacher, Alguersuari, és Glock kivételével mindenki kint van a pályán. 5 perc. 3 perc! Az utolsó gyors körök következnek. Az állás változatlan. 

A McLaren-Mercedes versenyzője, ha minimális különbséggel, de megnyerte a délelőtti szabadedzést Olaszországban a Red Bull német pilótája előtt.

A képzeletbeli dobogó legalsó fokán Lewis Hamilton zárt a másik McLaren autóval.

Button, Vettel, Hamilton, Kubica, Rosberg, Webber, Liuzzi, Alonso, Massa, Schumacher, Hülkenberg, Di Resta, Petrov, Buemi, De la Rosa, Kobayashi, Alguersuari, Glock, Trulli, Di Grassi, Kovalainen, Senna, Barrichello, Yamamoto.

Végeredmény - részletek végeredmény hamarosan

 1.  Button         McLaren-Mercedes       1:23.693            28
 2.  Vettel         Red Bull-Renault       1:23.790  + 0.097   27
 3.  Hamilton       McLaren-Mercedes       1:23.967  + 0.274   25
 4.  Kubica         Renault                1:24.120  + 0.427   25
 5.  Rosberg        Mercedes               1:24.129  + 0.436   30
 6.  Webber         Red Bull-Renault       1:24.446  + 0.753   26
 7.  Liuzzi         Force India-Mercedes   1:24.512  + 0.819   19
 8.  Alonso         Ferrari                1:24.543  + 0.850   24
 9.  Massa          Ferrari                1:24.648  + 0.955   22
10.  Schumacher     Mercedes               1:24.756  + 1.063   26
11.  Hulkenberg     Williams-Cosworth      1:24.841  + 1.148   28
12.  di Resta       Force India-Mercedes   1:24.923  + 1.230   23
13.  Petrov         Renault                1:25.292  + 1.599   25
14.  Buemi          Toro Rosso-Ferrari     1:25.318  + 1.625   29
15.  de la Rosa     Sauber-Ferrari         1:25.320  + 1.627   20
16.  Kobayashi      Sauber-Ferrari         1:25.334  + 1.641   24
17.  Alguersuari    Toro Rosso-Ferrari     1:25.897  + 2.204   19
18.  Glock          Virgin-Cosworth        1:26.772  + 3.079   19
19.  Trulli         Lotus-Cosworth         1:26.898  + 3.205   12
20.  di Grassi      Virgin-Cosworth        1:26.956  + 3.263   17
21.  Kovalainen     Lotus-Cosworth         1:27.374  + 3.681   14
22.  Senna          HRT-Cosworth           1:28.256  + 4.563    8
23.  Barrichello    Williams-Cosworth      1:28.516  + 4.823    4
24.  Yamamoto       HRT-Cosworth           1:29.870  + 6.177   17


Kommentek

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Összes hozzászólás: 16 Oldalak: 2 / 1
Sorrend:   növekvő  |  csökkenő Hozzászólás / oldal:
Első oldal Előző 1 2 Következő Utolsó oldal
1. Szerző: zsugyu Dátum: 2010-09-10 11:36
yamamoto kilométerenként egy másodpercet kap ezen a pályán, amit én néztem linket ott chandlok volt a szakkommentátor teljen jó arc, mégis kár hogy nem yamamotot hallgathattam :)
2. Szerző: SFM Dátum: 2010-09-10 11:39
Ferrari 8.9...majdnem 1 s hátrány, Schumi meg a nyakukba lohol...hm Bár ez még csak az első edzés volt. De nem várom őket a dobogó csúcsára. sajna!Schumi-t viszont kicsivel előrébb...
3. Szerző: Kimi2007 Dátum: 2010-09-10 11:40
1. Szerző: zsugyu:
Pénz beszél, Chandhok komentátorkodik. :D Persze ezt én se helyeslem, de ez van, ezt kell elfogadni. :(

Tudom, hogy ez csak az 1. edzés, de eddig elmaradt a nagy Red Bull lemaradás. :)
4. Szerző: Pinti Dátum: 2010-09-10 11:42
Nem sok meglepő eredmény született számomra kb ezt vártam elsőre itt!
5. Szerző: athlonka Dátum: 2010-09-10 11:42
Olasz Nagydíj, első szabadedzés:
1. Button McLaren-Mercedes 1:23.693 28
2. Vettel Red Bull-Renault 1:23.790 + 0.097 27
3. Hamilton McLaren-Mercedes 1:23.967 + 0.274 25
4. Kubica Renault 1:24.120 + 0.427 25
5. Rosberg Mercedes 1:24.129 + 0.436 30
6. Webber Red Bull-Renault 1:24.446 + 0.753 26
7. Liuzzi Force India-Mercedes 1:24.512 + 0.819 19
8. Alonso Ferrari 1:24.543 + 0.850 24
9. Massa Ferrari 1:24.648 + 0.955 22
10. Schumacher Mercedes 1:24.756 + 1.063 26
11. Hulkenberg Williams-Cosworth 1:24.841 + 1.148 28
12. di Resta Force India-Mercedes 1:24.923 + 1.230 23
13. Petrov Renault 1:25.292 + 1.599 25
14. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:25.318 + 1.625 29
15. de la Rosa Sauber-Ferrari 1:25.320 + 1.627 20
16. Kobayashi Sauber-Ferrari 1:25.334 + 1.641 24
17. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:25.897 + 2.204 19
18. Glock Virgin-Cosworth 1:26.772 + 3.079 19
19. Trulli Lotus-Cosworth 1:26.898 + 3.205 12
20. di Grassi Virgin-Cosworth 1:26.956 + 3.263 17
21. Kovalainen Lotus-Cosworth 1:27.374 + 3.681 14
22. Senna HRT-Cosworth 1:28.256 + 4.563 8
23. Barrichello Williams-Cosworth 1:28.516 + 4.823 4
24. Yamamoto HRT-Cosworth 1:29.870 + 6.177 17
6. Szerző: athlonka Dátum: 2010-09-10 11:43
Jajj nem ezt akartam! :)
7. Szerző: Vanczus Dátum: 2010-09-10 11:47
A mclarenek meg a Redbullok erősek lesznek nagyon talán még alonso meg kubica is odaérhet
8. Szerző: Bibi Dátum: 2010-09-10 11:48
7. Szerző: Vanczus: sztem is.
izgalmas napok elébe nézünk :D remélem jóóó lesz^^
9. Szerző: beluskaa Dátum: 2010-09-10 11:51
Rem a Meki marad a TOP 3-ban, ferrarinak is örülnék ha lenyomnák a RBR-et....:P
10. Szerző: JensonAlexanderLyonsButton Dátum: 2010-09-10 11:53
én annak örülnék ha Jenson legalább ilyen jó helyen lenne a többi edzésen, az időmérőn és a versenyen is.
Illetve az is elég ha a versenyen :)
11. Szerző: zsugyu Dátum: 2010-09-10 11:58
szerencsétlen force indiának talán itt lenne esélye elkapni egy dobogót aztán pont itt ültetik be a tarcsi versenyzőt :)
12. Szerző: Alo Fan 29 Dátum: 2010-09-10 13:46
Állszent majom bikák !
Egéssz héten rinyáltak mint 1 szűzlány,hogy hú de félünk,ez nem a mi pályánk lessz ,meg hasonló !
Erre az ovis épp,hogy csak kikapott jencitől !!!!
13. Szerző: Attika353 Dátum: 2010-09-10 13:52
:S FERRARI :S
14. Szerző: Vettelmester Dátum: 2010-09-10 14:20
12. Szerző: Alo Fan 29
Az "ovis" tehetségesebb,mint bárki más,csak ennyit jegyezz meg...
15. Szerző: penzyke Dátum: 2010-09-10 14:45
1. Szerző: Vettelmester
az ovis olyan tehetséges, hogy előző futamon is kiütötte buttont és magát a versenyből:DDD
Első oldal Előző 1 2 Következő Utolsó oldal
Formula-1 2012
Pilóták
1. Germany Sebastian Vettel 0 pont
2. United Kingdom Jenson Button 0 pont
3. Australia Mark Webber 0 pont
4. Spain Fernando Alonso 0 pont
5. United Kingdom Lewis Hamilton
0 pont
További versenyzők
Csapatok
1. Austria Red Bull Racing 0 pont
2. United Kingdom McLaren 0 pont
3. Italy Ferrari 0 pont
4. Germany Mercedes
0 pont
5. GBR Lotus F1 0 pont
Konstruktőri pontszámok

 

Szavazások 2012

Jelenleg nincs szavazás