Alonso: Ha kiesünk, vége a bajnokságnak
Fernando Alonso, a kétszeres spanyol világbajnok előtt két sorsdöntő futam áll.
A Ferrari pilótája Olaszországban, és Szingapúrban is eredménykényszer alatt kell versenyeznie.
Fernando Alonso
Nagyon fontos két verseny következik számunkra. Ezen a két versenyen minden eldőlhet, meghatározhatják a jövőbeni terveinket. Azt nem mondanám, hogy itt Monzában lesz az utolsó esélyünk, de egyike lesz az utolsóknak.
Nagyon fontos, hogy sikeres hétvégét zárjunk, sok pontot szerezzünk, és lehetőség szerint legalább az egyik versenyen a riválisaink előtt zárjuk a hétvégét.
Hat verseny van vissza a szezonból, ami még mindig sok, sok pontszerzést rejt magában. De az örökkévalóságig nem lehet várni a jó eredménnyel. Bízom benne, hogy a dobogón ünnepelhetek ezeken a versenyeken, a többit meg majd meglátjuk, ha úgy alakul.
Könnyen lehet, hogy egy újabb kiesés, vagy pont nélküli hétvége végleg a bajnokságunk végét jelenti. Ezt most el szeretnénk kerülni.
Nem tudom, hogy mi lesz itt Monzában. Idén már számtalanszor láthattuk azt, hogy egy-egy versenyhétvége alatt mennyit változik az erősorrend. A Red Bull általában erős tudott lenni, legyen szó bármilyen pályáról, amíg mi nem. Ugyanakkor optimista vagyok, és versenyképesnek kell lennünk itt.
Belgiumban a vártnál gyengébb teljesítményt nyújtottunk, de azóta eszközültünk néhány változtatást az autón, és úgy gondolom, hogy megoldottunk néhány problémát. Monza jobban megfelel majd a csomagunknak.
Az elmúlt hét hírei:
|
02.09. Cs |
02.08. Sze |
02.07. K |
02.06. H |
02.05. V |
02.04. Szo |
02.03. P |
Kommentek
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
| Formula-1 2012 | |||||||||||||||
| Pilóták | |||||||||||||||
| |||||||||||||||
| Csapatok | |||||||||||||||
|
| Szavazások 2012 |
|
Jelenleg nincs szavazás |
Minimum azt megtehették volna hogy Alonsonak adnak oylan időbüntetést hogy a 2. helyre visszaessen.
ja mivel Massa úgyse tudja Alo tempóját szal tényleg csak magára számíthat.
leginkább te magad!!!
Olvastam olyat hogy a Ferrari Monza előtt teszteltette a kocsit Fiscikóval és rájöttek mi nem működött a kocsin Belgiumban. Remélem fognak tudni menni a győzelemért mert az nagyon kéne, mint mindenki másnak :D