F1-live.hu a nap 24 órájában

Berágtak a kivételezett Ferrarira

Az olasz sajtón kívül gyakorlatilag mindenki kiakadt a szövetség döntése miatt, és „unodrítóan” kivételezett Ferrariról beszélnek.

Eddie Jordan, korábbi F1-es csapattulajdonos is meglepődött az FIA döntésén.

Csapatutasítás ide, vagy oda, a Ferrari nem kapott büntetést, ráadásul az olaszok folyamatosan hülyének néznek mindenkit. Úgy tűnik, hogy a szövetségnek bejön ez a stílus…

„Az emberek lassan úgy gondolnak a Ferrarira, mint a szövetségre. Fontos a Ferrari a Forma-1-ben, de mindenkit egyenlően kellene kezelni.” – mondta Eddie Jordan.

A brit sajtó szokásához híven kikelt magából: „Minek a szabálykönyv, amikor az úgysem érvényes a Ferrarira?” - „A legtöbb csapat keményen megfizetett volna ezért, a Ferrari nem.” – „Minek szabály, ha azért nem büntetnek?”

A New York Times hasábjain a következő jelent meg: „Ez egy olyan precedens, mely valószínűleg lehetővé teszi azt, hogy a csapatutasításokat továbbra is használják a sportban.”

Az F1 „porondmestere”, Bernie Ecclestone úgy fogalmazott, hogy a szabályokat felül kell vizsgálni.

Az olasz sajtó számára természetesen győzelemmel ért fel a döntés. „Az első győzelem már megszületett a héten.” – írták az olaszok lapokban.

Kommentek

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Összes hozzászólás: 32 Oldalak: 3 / 1
Sorrend:   növekvő  |  csökkenő Hozzászólás / oldal:
Első oldal Előző 1 2 3 Következő Utolsó oldal
1. Szerző: FireWheel Dátum: 2010-09-09 11:39
Ki és mikor fog majd berágni a kivételezett Hamiltonra (sorozatos szabálysértések és max pénzbüntetés, esetleg szóbeli ejnye-bejnye), vagy a kivételezett McLarenre (csak, hogy tudjuk a - 2007-es - ipari kémkedés nem csak a FIA szabályai szerint tilos, hanem állami és nemzetközi büntetőjog szerint is bűncselekmény)? Egy lúzerül sikerült csapatutasítás miatt (amit egyébként mindenki megtesz, legföljebb disztingváltabban, mint a Ferrari) ki és miért követel komolyabb büntetést? Az legyen szíves tételesen vezesse le, hogy miért is! Köszönet.
2. Szerző: jennyferrari Dátum: 2010-09-09 11:40
ja es mien igazuk van minek a szabaly ha ugyse tartja be senki???a szovetsegnek meg jo melyen benyaltak a segukbe.nyomorododt nyomi domi meg fulig ero szajjal jott ki a nyavalyas biztos orult hogy megmarad az allasa most meg Feli nyakaba varjak az egeszet undorito banda.
3. Szerző: SchumiFan Dátum: 2010-09-09 11:41
Remélem több győzelem nem lesz a nekük mellett.
Hogy néz ki ez a nyomi alo a képen?!?! Nevetséges. :))
4. Szerző: Pinti Dátum: 2010-09-09 11:43
A Hamiltonnak "mindent" szabad legalább akkora hülyeség mit az hogy a Ferrarinak mindent szabad.Persze hogy felháborodás van mint ahogy akkor is amikor Hamilton nem kap megfelelő büntetést.Nézzük csak meg az érem két oldalát.Hamilton esetein az olasz és a spanyol lapok rágódnak a legtöbbet mig a Ferrari ügyein az Angol lapok teszik ugyan ezt.Konkurencia harc van nem kímélik egymást a felek minden eset csak nézőpont kérdése és több vetülete van.
5. Szerző: jennyferrari Dátum: 2010-09-09 11:45
1. Szerző: FireWheel
en mar reg beragtam a kivetelezett Hamiltonra is o se kulonb
mar regota csak Massaert es Vettelert meg meg nehany rendesebb versenyzoert nezem az f1et akik ernek is valamit
6. Szerző: jennyferrari Dátum: 2010-09-09 11:49
és azt akit nem kellene meg jól megbüntetik, mint pl schumit mikor Bari is legalább ugyanannyira hibás volt
7. Szerző: Falonso1991 Dátum: 2010-09-09 11:51
3. Szerző: SchumiFan
Pont egy sumi fan dumál????:O:O:O:O:D:D
8. Szerző: SchumiFan Dátum: 2010-09-09 12:03
PONT!!
9. Szerző: Vanczus Dátum: 2010-09-09 12:05
Imádom ezt a képet Aloról :DDDD
10. Szerző: lenrock Dátum: 2010-09-09 12:08
Ez úgy van hogy mindig az erősebb kutya baszik,és a ferrári sajnos annyira erős,mint a példa is mutatta h.bármit, bármikor, bárkivel!!!!!
Ámbár van még 2 nagy csapat akik tudnak hasonlóan gusztustalan szabálysértéseket szemrebbenés nélkül véghez vinni...
ha nem állítsák le magukat akkor ez már nem autó verseny lesz,hanem egy rakás sz*r ahol az nyer akinek nagyobb kapcsolata van,meg több pénze h.lefizesse akiket kell.hát köszönöm én erre nem vagyok kíváncsi.
11. Szerző: Zsoca Dátum: 2010-09-09 12:23
Azért azzal mindenkinek tisztában kell lennie, hogy más tudni, hogy mi történt és más jogilag bizonyítani azt. Szerintem az FIA minden érintettet meghallgatot és egybehangzóan tagadták a csapatutasítás tényét. Hogy hazudtak-e? Elképzelhető. De ha az ügy vesztese (Massa) is hazudott, akkor nincs mit rágódni a történteken.
Mindegyebek mellett az összes pilóta szerződését fedlül lehetne vizsgálni és ahol szerepel a kettes számú megjelölés, ott szintén ki lehetne róni büntetéseket, hiszen a kettesek az egész évet csapatutasításban töltik.
12. Szerző: jennyferrari Dátum: 2010-09-09 12:26
10. Szerző: lenrock
milyen igazad van es maximalisan egyet is kell ertenem de volt ez igy maskor is csak akkor meg jol titkoltak.tehetnenek igy most is es nem kene hujenek nezni az embereket es szemrebbenes nelkul hazudgalni ossze-vissza
13. Szerző: zak05 Dátum: 2010-09-09 12:39
bezzeg a kémbotrányért a mekit megebüntették pedig amit a ferka művelt kb ugyan ilyen szintü csalás dehát nekik mindent lehet!!
jah és mindezt ugy mondom h nem vok meki fan sőt az idei év feléig ferrari fan voltam de mostmár a hrt-t is jobb csapatnak tartom!!
14. Szerző: Alo Fan 29 Dátum: 2010-09-09 12:43
Gyerekek,most őszintén vegyük átt a történteket mindenféle hovatartozás nélkül !
Mocskos gyorsak voltak a Ferrarik azon a pályán ,valamit nagyon eltaláltak !
Megérdemelt 1-2 ,hogy csapaton belül ezt ,hogy variálják meg azt meg minden csapat meg szokta oldani !
Kaptak már 1 pénzbüntetést (ami tényleg nem nagy összeg nekik) és ennyi!
Mi kéne még ?
A mekisek meg pont hallgathatnak a lopott dokumentum ügy miatt !
Őket sem végezték ki ,pedig 100000x komolyabb hibát vétettek !!!
Ezzel lezárva ,Forza Ferrari 1-2 Monza !!!!!!
15. Szerző: KuBiCa F4N Dátum: 2010-09-09 12:47
Hát nem erre számitottam..De végül is ott van Todt a FIA-nál s ő volt a Ferrari csapatfőnöke..,szerintem egy kicsit várhato volt hogy nem lesz semmi ebből a büntetésből..S elég kár Bernie bácsi h most néztek a szabályok után.Akkor ez ugy jön ki hogy a Ferrarinak mindent szabad..
Első oldal Előző 1 2 3 Következő Utolsó oldal
Formula-1 2012
Pilóták
1. Germany Sebastian Vettel 0 pont
2. United Kingdom Jenson Button 0 pont
3. Australia Mark Webber 0 pont
4. Spain Fernando Alonso 0 pont
5. United Kingdom Lewis Hamilton
0 pont
További versenyzők
Csapatok
1. Austria Red Bull Racing 0 pont
2. United Kingdom McLaren 0 pont
3. Italy Ferrari 0 pont
4. Germany Mercedes
0 pont
5. GBR Lotus F1 0 pont
Konstruktőri pontszámok

 

Szavazások 2012

Jelenleg nincs szavazás