F1-live.hu a nap 24 órájában

Buemi: A Red Bull autóját ki kell érdemelni

Sébastien Buemi, a Toro Rosso svájci versenyzője szerint leghamarabb 2012-ben kerülhet a Red Bull istállóhoz, Mark Webber helyén.

Buemi először a második idényéről beszélt.

Sébastien Buemi

A szezonnal kapcsolatban vannak pozitív és negatív gondolataim. Sajnos a szerencse az elején nem állt mellettem, és nem is tudtam pontot szerezni. Kicsi volt a különbség a csapatok között, és több pontot is kellett volna szereznem. Most, hogy a csapatok nagyobb előrelépést tettek, mint mi, nehezebb a dolgunk.

Gyakran nem rajtam múlott az, hogy nem szerezhettem pontot. Ez nagyon bosszantó, és semmit sem tehettem. Ugyanakkor ez része a sportnak. Ha a mezőny közepén vagy, nyilvánvalóan nagyobb a kockázat. Ezek olyan dolgok, amiket nem tudsz kontrol alatt tartani.

Ez az első olyan évünk, amikor nem kapunk támogatást a Red Bull csapattól. Mindent magunknak kellett megépítenünk. A közvetlen versenytársaink, mint a Williams, a Sauber, vagy a Force India, nagyobb infrastruktúrával rendelkeznek, és a pénzügyi forrásaik is mások. A mi költségvetésünk kétszer kisebb, mint a Williams csapaté. Ez jelenti a különbséget.

Nyáron ugyanazon a szinten voltunk, mint a fent említett csapatok. Ma már mögöttük vagyunk. Korábban azt a célt tűztük ki célunknak, hogy a nyolcadik helyet kaparintsuk meg a konstruktőri bajnokságban. Most kilencedikek vagyunk, 17 ponttal a Sauber csapat mögött. Ma már ez pozíció hatalmas kihívást jelent. Egyszerűen nem vagyunk elég gyorsak.

Most az F-csatornánkon dolgozunk, mely körönként fél másodperces előnyt jelenthet. Bízunk benne, hogy megfelelően fog működni a rendszer.

A jövőt én sem ismerem, így azt sem tudom, hogy mi lesz 2011-ben. Az ember álma az, hogy a legjobb autót vezesse. A célom az, hogy egy nap a Red Bull autóját vezessem, követve Sebastian Vettel lábnyomait. De itt most meg kell győznöm a főnököket. Jó eredményekre van szükségem. Ez egy olyan ülés, amit ki kell érdemelni. Boldog vagyok a Toro Rosso-nál, mely lehetőséget adott nekem a versenyzésre.

Mark Webber remek szezont fut idén, de az ő helye 2012-ben lenne elérhető. De mint mondtam, bizonyítanom kell, saját magamnak is.

Kommentek

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Összes hozzászólás: 4 Oldalak: 1 / 1
Sorrend:   növekvő  |  csökkenő Hozzászólás / oldal:
1. Szerző: djemba Dátum: 2010-09-08 12:21
de te nem fogod!
2. Szerző: KuBiCa F4N Dátum: 2010-09-08 12:26
álmodjál nyugodtan..
3. Szerző: Szemy Dátum: 2010-09-08 16:09
Nah valamelyik nap mondtam...Miért állandóan Buemi-t mondják,miért nem Alguersuari-t...Megint Buemit interjúolták meg.Alguersuarit is kellene...
Lehet Alguersuari sem a legjobb,de Bueminél többet mutat.
4. Szerző: csak a barca:DD Dátum: 2010-09-08 16:14
bírnám ha alhgu vetti páros lenne és algu verné sebit:D
Formula-1 2012
Pilóták
1. Germany Sebastian Vettel 0 pont
2. United Kingdom Jenson Button 0 pont
3. Australia Mark Webber 0 pont
4. Spain Fernando Alonso 0 pont
5. United Kingdom Lewis Hamilton
0 pont
További versenyzők
Csapatok
1. Austria Red Bull Racing 0 pont
2. United Kingdom McLaren 0 pont
3. Italy Ferrari 0 pont
4. Germany Mercedes
0 pont
5. GBR Lotus F1 0 pont
Konstruktőri pontszámok

 

Szavazások 2012

Jelenleg nincs szavazás