F1-live.hu a nap 24 órájában

Monza nem is olyan szép, mint azt hisszük

Monza maga a legenda, a tifosik zarándokhelye, a csillogó Ferrarik, a szép nők, a nagy sebesség otthona és még valami másé, amit úgy hívnak, életveszély!

Az 1961-es esztendőben is szoros küzdelem folyt a világbajnoki cím megszerzéséért, ezért az Olasz Nagydíjnak sorsdöntő szerepe volt. A futam azonban tragédiába torkollott, a bajnokság is másodlagossá vált. Az első rajtkockából induló von Trips a rajtnál több pozíciót veszített, ezért kockázatot vállalva megpróbálta visszaszerezni a vezetést. A Parabolica kanyarban balra kormányozta autóját, aminek következtében kerekei hozzáértek Jim Clark Lotusához. A Ferrari felborult, majd a biztonsági korlátnak csapódva állt meg. Von Trips kizuhant az autóból, egyenesen a nézőtérre, ahol tizenegy néző azonnal életét vesztette, ketten nem sokkal a szerencsétlenséget követően haltak bele sérüléseikbe. Wolfgang Berghe von Trips halála megrázta a versenyzőtársakat.



1970-ben Jochen Rindt nagy reményekkel érkezett meg Olaszországba, és mint mindig, ezúttal is először bal lábbal szállt be autójába. A megmérettetés hamar véget ért a mainzi származású pilóta számára. Az ötödik körben a Parabolica bejáratánál a Lotus-Ford féltengelye eltört, aminek következtében a bal oldali szalagkorlátnak csapódott. Denis Hulme szemtanúja volt az esetnek, aki azt hitte, hogy Rindt jól van. Az 1970-es esztendő világbajnoka azonban ekkor már a halállal vívott csatát, és nem sokkal a kórházba szállítását követően belehalt sérüléseibe. 1970 őszén posztumusz avatták világbajnokká. Özvegye boldog volt, hogy valóra vált férje legnagyobb álma.



1978 talán a sport egyik legnagyobb rajbalesetét szenvedhette el itt, amit banális emberi hiba okozott. A versenyt útjára indító Gianni Restelli egy hatalmas hibát követett el, amikor szabad jelzést adott a versenyzőknek, holott még néhány pilóta úton volt a rajtkockák felé. James Hunt McLarenje összeütközött Ronnie Peterson autójával, aki a tizennegyedik helyen autózott. Peterson autója a jobb oldali szalagkorlátnak ütközött. A becsapódáskor a benzintartály meghibásodott és egyből szivárogni kezdett, majd lángra lobbant. Összesen tizenhárom autó rohant a tűzbe. Petersont lábtöréssel és égési sérülésekkel szállították kórházba, ahol több órás műtéten esett át. Az éjszaka folyamán embóliát kapott, és már nem tudták megmenteni az életét.



1990-ben Derek Warrwick bukása borzolta a nézők idegeit. Az első kör végén a Parabolica kanyart vette kicsit szélesebbre a pilóta. A bal első kerék ahogy lecsúszott az aszfaltról, az autó irányíthatatlanul vágódott a szalagkorlátnak, majd felborulva a pálya közepére csúszott vissza .A borzalmas bukást követően a versenyző sértetlenül hagyta el a helyszínt. A futamot megszakították, majd új rajt következett, amin Warrwick is részt vett.



A tartalékautót kihasználva ismét indulhatott a pilóta, akinek csupán a sisakja karcolódott meg a horrorisztikus bukáskor.

A világ legsebesebb F1 pályájának biztonsága évről évre jobb, az utolsó halálos áldozatát a pálya 2000-ben szedte, ekkor egy rajtbaleset után az autókról lerepülő törmelékek okozták egy pályamunkás halálát.

Remélhetőleg a hétvégén megrendezésre kerülő olasz futamon a versenyzőké és nem a mentőké lesz a főszerep.

Írta: Pinti

 

Kommentek

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Összes hozzászólás: 7 Oldalak: 1 / 1
Sorrend:   növekvő  |  csökkenő Hozzászólás / oldal:
1. Szerző: budli Dátum: 2010-09-07 14:18
pinti! Gratulálok, nagyon jó:)
2. Szerző: budli Dátum: 2010-09-07 14:18
Talán még vettelmesternek is tetszik:DDDDDDD
3. Szerző: Pinti Dátum: 2010-09-07 14:31
2. Szerző: budli
Egyet se aggódj már készül a Vettel és a következő 10 év című cikk csak olyan terjedelmes egy vízió hogy attól tartok összedőlne az oldal szervere ettől! :-)))
4. Szerző: SpeedFire Dátum: 2010-09-07 14:34
omg utolso video :O ...azé az kemény :D ! kiszal es megy tovabb :>
5. Szerző: Raul Dátum: 2010-09-07 14:39
Az oldal szervere miatt szerintem ne aggódj...;)
6. Szerző: illeon92 Dátum: 2010-09-07 18:43
Kedves Pinti!
Nem szoktam hsz-eket írni, ettől még olykor meglátogatom az oldalt, és örülök az ilyen lelkes "íróknak", akik veszik a fáradtságot és sok érdekes infót, sztorit megosztanak az olvasókkal. A cikkeid többnyire ötletesek és érdekesek (bár néha a mennyiség a minőség rovására megy, de ez az oldalra egyébként is jellemző)
Viszont! A sok helyesírási és stilisztikai hiba miatt sajnos sokat vesz el az értékéből. Azért is vettem a fáradtságot a hsz-re, mert "Denis Hulme" kiütötte a biztosítékot (a többit nem sorolom most, nem ez a cél)
Tiszteljük meg valamikori (és jelenlegi)versenyzőket azzal, hogy legalább a nevüket helyesen! Denny Hulme!
Köszönöm, és további jó munkát.
7. Szerző: Lokvenc Dátum: 2010-09-07 23:09
Jó lett a cikk Pinti, grat! De azért annyit hozzátennék az előttem szólóhoz, h Rindt nem a versenyen, hanem még az időmérőn halt meg. És az sem biztos, h technikai hiba volt, lehet h csak nem tudott befordulni (leszedette a szárnyakat a kocsiról, h nagyobb legyen a végsebessége).
Formula-1 2012
Pilóták
1. Germany Sebastian Vettel 0 pont
2. United Kingdom Jenson Button 0 pont
3. Australia Mark Webber 0 pont
4. Spain Fernando Alonso 0 pont
5. United Kingdom Lewis Hamilton
0 pont
További versenyzők
Csapatok
1. Austria Red Bull Racing 0 pont
2. United Kingdom McLaren 0 pont
3. Italy Ferrari 0 pont
4. Germany Mercedes
0 pont
5. GBR Lotus F1 0 pont
Konstruktőri pontszámok

 

Szavazások 2012

Jelenleg nincs szavazás