F1-live.hu a nap 24 órájában

Alonsot és Massát is beidézte az FIA

A Világmotor Tanács (WMSC) a Scuderia Ferrari két versenyzőjének válaszaira is kíváncsi a Németországban történt csapatutasítás kapcsán.

Ha a spanyol és a brazil nem tud fizikailag jelen lenni a tárgyaláson, videókonferencián keresztül bonyolítják le a meghallgatást közöttük.

Fernando és Massa minden valószínűség szerint nem lesz jelen Párizsban a meghallgatáson, így egy videós konferenciahívás keretében bonyolítják le a meghallgatást közöttük. Azon a héten a mezőny Olaszországban vendégeskedik.

Mint ismeretes, a Ferrari 100 ezer dolláros büntetést kapott Hockenheim-ben, miután a versenybírák szabálytalannak minősítették a csapatot. A gárda csapatutasítást hajtott végre, mely 2002 óta, épp miattuk tiltott a Formula-1-ben.

A szövetség beidéztette a csapatot a WMSC elé, mely jövő hét szerdán hallgatja meg őket az ügy kapcsán. A Ferrari minden valószínűség szerint újabb büntetésre számíthat, és talán a két versenyző Németországban megszerzett pontjait is elveszik, ami egyben Alonso bajnoki álmainak is a végét jelentené.

Ha ez megtörténik, akkor a Ferrari polgári pert indít az FIA ellen – állítják az olasz sajtóban.

A WMSC várhatóan szerda kora este hozza nyilvánosságra a döntését az ügyben.

Kommentek

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Összes hozzászólás: 31 Oldalak: 3 / 1
Sorrend:   növekvő  |  csökkenő Hozzászólás / oldal:
Első oldal Előző 1 2 3 Következő Utolsó oldal
1. Szerző: enter Dátum: 2010-09-03 14:34
Vagy töröljék el ezt a szabályt, vagy ha ragaszkodnak hozzá, akkor büntessenek rendesen.
2. Szerző: Attika353 Dátum: 2010-09-03 14:44
xD polgári per D:D:
3. Szerző: Alzs Dátum: 2010-09-03 14:45
Mi az hogy polgári pert idít? Mind két pilótát zárják ki a német futamról. Máskülönben az egésznek nincsen semmi értelme. Most egy ejnye-bejnyével nem érnek el semmit.
1. Szerző: enter
Véleményével értek egyet. Töröljék el a szabályt vagy büntessék meg rendesen a csapatot, hogy lássák nem éri meg csapatutasításokat adni verseny helyzetben.
4. Szerző: Pinti Dátum: 2010-09-03 14:56
Az Olasz futam hetében megint nem a versenytől lesz hangos a média hanem az ítélettől.És még csodálkozni fognak hogy esik a nézettség Európában mint tavaly is és a sport népszerűsége sem a régi meg úgy kell támogatókat keresgélni mert a befektetők száma is visszaesett.Egy darabig lehet még a gazdasági válságra mutogatni okként de ez sem tarthat örökké!Egy alapos önvizsgálat ez után a szezon után nem ártana szerintem a sportvezetők pilóták és szabályalkotók részéről sem.
5. Szerző: CsendesCsaba Dátum: 2010-09-03 14:58
3. Szerző: Alzs
Megpróbálok jósolni egy nagyot (amit gyűlölök máskor), aztán vagy igazam lesz, vagy beállok a sarokba;-D
"Arany középút" szintű döntés lesz az egésznek a vége:
1. Elveszik a Ferrari konstruktőri pontjait, mármint a Hockenheim-ben szerzetteket. (Úgysincsenek versenyben már a konstruktőri címért, ezt valahol mindenki tudja legbelül.)
2. Példát statuálnak és kivételesen olyan pénzbírságot kapnak, amitől még Montezemolo is az öklébe harap.
Hogy szerintem miért? Röviden: A kecske is jól lakott és a káposzta is megmaradt.
6. Szerző: forza ferrari Dátum: 2010-09-03 15:11
Nagyon ajánlom hogy ne nyúljanak a pilóták pontjaihoz!!!
Ez a csapat döntése volt, nem az övék, ha valakit büntetni lehet, akkor az a csapat!!!
CSakazértis FORZA FERRARI!!!
7. Szerző: forza ferrari Dátum: 2010-09-03 15:11
4. Szerző: Pinti:
Egyetértek.
8. Szerző: ferrarigood Dátum: 2010-09-03 15:16
A piloták pontját remélem nem veszik el!Ha mégis akkor legalább a hátralévö futamokat lehet tesztnek szánni a jövö évi autohoz!Bár Dominak tavaly se volt annyi esze...ha meg megbüntetik a Ferrarit az nagy szemétség lessz
mert nem csak ök cisnálják ezt több csapat is nem csak most hanem midnen évben!
9. Szerző: Rudeee Dátum: 2010-09-03 15:28
Nem értem Alonso pontjait miért kéne elvenni...
Ha CSAPATutasítás akkor a CSAPATot kell büntetni.
10. Szerző: CoLD Dátum: 2010-09-03 15:29
Ha netán kizárnák őket a futamról, és ezáltal mindenki 2 hellyel feljebb jönne, akkor 6 ponttal nagyobb lenne a különbség Hamilton és Webber között :D
Jól jönne a bajnokság szempontjából, bocs Ferrari fanok :P
Egyébként szerintem is a csapat a hibás, de Alonso és Massa is a csapat tagja, szóval ennyi.
11. Szerző: hnari Dátum: 2010-09-03 15:31
A pilóták pontjait semmiképp sem lenne reális elvenni, Massa-Alonso önerőből érte el ezt az 1-2 helyet és olyan sorrendben, ahogy leírtam.
Ha a kémügy után sem vették el a pilóták pontjait most miért döntenének másképp...
Ez is csak egy vélemény aztán majd kiderül mi lesz...
12. Szerző: CoLD Dátum: 2010-09-03 15:33
6. Szerző: forza ferrari
Részben Massa is hibás, miért engedte el? Ha nem teszi meg, akkor kirúgják év végén? Szerintem ettől Massának nem kéne félnie, tartanának rá igényt. TALÁN olyan csapat is, ami gyorsabb a Ferrarinál (lásd pl. RBR - Mark Webber pletykákat/híreket).
13. Szerző: iceman061 Dátum: 2010-09-03 16:23
Alonso visszasirathatja azt a második helyet.Mert ugy kaszált volna 18 pontot így viszont veszít 25-öt, ha elveszik a pontjaikat.
14. Szerző: iceman061 Dátum: 2010-09-03 16:27
11. A kémügy azért egykicsit mástészta.
15. Szerző: Ago Dátum: 2010-09-03 16:38
Na az ugyvedek mar irjak a szovegeket, mit mondhat a 2 pilota... Jo ez a szabaly, mindenki ott jatsza at, ahol akarja, de kell egy bunbak... Ehhh...
Első oldal Előző 1 2 3 Következő Utolsó oldal
Formula-1 2012
Pilóták
1. Germany Sebastian Vettel 0 pont
2. United Kingdom Jenson Button 0 pont
3. Australia Mark Webber 0 pont
4. Spain Fernando Alonso 0 pont
5. United Kingdom Lewis Hamilton
0 pont
További versenyzők
Csapatok
1. Austria Red Bull Racing 0 pont
2. United Kingdom McLaren 0 pont
3. Italy Ferrari 0 pont
4. Germany Mercedes
0 pont
5. GBR Lotus F1 0 pont
Konstruktőri pontszámok

 

Szavazások 2012

Jelenleg nincs szavazás