A kisebb csapatok nemet mondanak az évközi tesztekre
A Force India ügyvezetője, és a Toro Rosso csapatfőnöke is nagy ellenzője az évközi teszteknek a Formula-1-ben.
A két szakember szerint túlságosan is költséges számukra a teszt.
Az évközi tesztekhez egyhangú döntés szükségeltetik. Olyan csapatok, mint a Ferrari, a McLaren, a Mercedes, a Red Bull, és a Renault, igent mondanak ezekre a tesztekre, melyek jelenleg tiltottak a Formula-1-ben.
A kisebb csapatok azonban továbbra is tarthatatlanok, noha az elmúlt hétvégén a top-istállók vezetői Spa-ban megpróbálták őket meggyőzni.
„Nincs más sport, ahol a tesztelési költségek 700 és 1000 euró között mozognak kilométerenként.” – nyilatkozta Franz Tost, a Toro Rosso csapatfőnöke.
A McLaren, és egyben a Formula-1-es Csapatok Érdekvédelmi Szövetségének (FOTA) főnöke megérti ezeket a csapatokat.
„Személy szerint azt szeretném, hogy több tesztet lássunk, de tiszteletben tartom azt a tényt, hogy vannak olyan csapatok, melyeknek ez fáj.” – mondta Martin Whitmarsh.
„Mindenki ugyanabban a csónakban evez. A tesztelés csak azoknak számára jelent előnyt, akik meg tudják fizetni azt. Tehát a teszttilalom jó a sport számára, még akkor is, ha a nagy csapatok kudarcot vallanak néhány fejlesztéssel.” – mondta Otmar Szafnauer.
Az elmúlt hét hírei:
|
02.10. P |
02.09. Cs |
02.08. Sze |
02.07. K |
02.06. H |
02.05. V |
02.04. Szo |
Kommentek
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
| Formula-1 2012 | |||||||||||||||
| Pilóták | |||||||||||||||
| |||||||||||||||
| Csapatok | |||||||||||||||
|
| Szavazások 2012 |
|
Jelenleg nincs szavazás |
Persze jó nagyon, bizonyították. Elegem van már, hogy mindig a kis csapatok sírnak mindenért. Könyörgöm ez a király kategória nem? Akinek nincs rá pénze ne akarjon már ott versenyezni. Igenis kell az év közbeni teszt, mert így nem haladnak sehova és év elején egy jól eltalált autóval (olykor félig-meddig szabálytalan megoldással) elhúzhat a mezőnytől. Lásd tavaly Brawn.