Button: Teljesen felesleges volt Vettel manővere
A McLaren-Mercedes versenyzője nem változtat korábbi álláspontján, miszerint Sebastian Vettel, a Red Bull-Racing német versenyzője teljesen feleslegesen lökte őt ki Belgiumban a versenyből.
Jenson Button
A gondolataim nem igazán változtak, hogy őszinte legyek. Akkor kissé értetlen voltam, hogy Sebastian (Vettel) mit is tett. De most is úgy gondolom, hogy teljesen felesleges volt.
A leginkább bosszantó dolog az, hogy elvesztettem annak a lehetőségét, hogy szerezzek néhány értékes világbajnoki pontot, amikor a mezőnyből Fernando (Alonso), és Sebastian sem szerepelt a pontszerzők között.
Tudom, még 150 pont vár gazdára a szezonban, de ez nem segít nekem 35 pontos hátrányban a csapattársam mögött.
Természetesen még mindig bármi megtörténhet, de fontos, hogy pontokat szerezzek. Spa azonban egyáltalán nem segített a bajnoki címért folytatott harcban.
Mint mondtam, nem fékeztem korábban az incidensnél. Természetesen a sérült első vezetőszárnyam hatással volt az egyensúlyra, de nem fékeztem korábban a buszmegálló kanyarnál az incidensnél.
A verseny után ellenőriztem az adatokat a versenymérnökömmel, és ott is kiderült, pontosan ugyanazon a ponton fékeztem abban a körben, mint az ütközés előtt. A távolság egy és ugyanaz volt.
Ha nincs az incidens, akkor minden bizonnyal a dobogón ünnepelhettem volna vasárnap. Egy erősen működő autó volt alattam, mely remekül ment a változó körülmények ellenére is, és úgy gondolom, hogy csak erősebb lettem volna, amikor az eső visszavenni készült. Tehát ez egy elszalasztott lehetőség volt.
Nagyon elégedettek vagyunk a teljesítményünkkel. Az egész hétvégén jó tempót diktáltunk, és az egyik leggyorsabb autó volt a miénk. Talán a leggyorsabb volt az autó változó időjárási feltételek mellett, ami nagyon pozitív.
Annak ellenére, hogy számomra nem alakult valami jól a hétvége, Lewis (Hamilton) győzelme a megfelelő időben érkezett az egész csapat számára. Magyarországon talán egy kis mélyponton voltunk a szezonban, de most ismét jó úton vagyunk.
Tisztában vagyunk azzal, hogy nem lesz könnyű a szezon utolsó része, és lesz néhány olyan pálya, mely nem fog annyira kedvezni az autónknak, mint Spa, de küzdeni fogunk. Tudjuk, hogy kell nyerni.
Az elmúlt hét hírei:
|
02.09. Cs |
02.08. Sze |
02.07. K |
02.06. H |
02.05. V |
02.04. Szo |
02.03. P |
Kommentek
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
| Formula-1 2012 | |||||||||||||||
| Pilóták | |||||||||||||||
| |||||||||||||||
| Csapatok | |||||||||||||||
|
| Szavazások 2012 |
|
Jelenleg nincs szavazás |
Ez egy nagy baromság...mi az,h ha nem hagy annyi helyet???
A felgumizott részre az eső miatt nem ment rá(vettel ráment,eredményét láttuk)a másik oldalon meg annyi hely volt,h egy motoros se fért volna el,akkor miről beszélsz 40%???
Ez 100%-ban Vettel hibája volt,ha vár még 1-2 kanyart,kört,most nem lenne miről beszélni,mert vagy lemarad,vagy megelőzi,de nem belemegy....
Utánna pedig csak jobban esett az eső, tehát ha nem ott előzi meg, akkor máshol is lehetett volna még durvább ütközés belőle.
Mert te úgy láttad,h meg előzte?:D
Én úgy láttam,h kiütötte a versenyből,de lehet nekem rossz a tv-m... XD
Érdekes módon,mások is előztek a versenyen,és nem láttam másoktól olyat,h kiütötték az ellenfelet...A verseny pedig nem egy vagy 5 körös,van lehetőség előzni,és box kiállásnál is.Szal ez a csak akkor és ott volt lehetősége előzni,gyenge kifogás.