F1-live.hu a nap 24 órájában

Kubica: Ha a dobogóért harcolsz, nem hibázhatsz

Robert Kubica, a Renault F1 Team lengyel versenyzője örül a Belga Nagydíjon megszerzett harmadik helyének, azonban ő is tudja, a bokszban vétett hibája nélkül második lett volna a futam győztese, Lewis Hamilton mögött.

Kubica összességében elégedett.

Robert Kubica

Ez egy igazán hihetetlen verseny volt. Nehéz volt, mert a körülmények változóak voltak, és nagyon könnyű volt hibázni. Úgy gondolom, hogy a versenyen minden időjárási körülmény előfordult, ami csak lehetséges volt. A pálya teljesen száraz volt a rajtnál, majd slick gumikkal voltunk esőben, és köztessel a verseny végén.

Néha a pálya háromnegyed része teljesen száraz volt, de volt olyan kanyar, ahol esett az eső. Nem vétettem semmilyen nagy hibát a pályán, de sajnos a bokszutcában volt egy, aminek a második hely lett ára.

A bokszutcába hajtva változtattam néhány beállításon a kormányon ahhoz, hogy köztes gumikkal fussak. Sajnos kissé megzavarodtam, és későn léptem rá a fékre, melynek köszönhetően túlmentem a bokszon, így elvesztettem a második helyet.

A harmadik hely azonban még mindig nagyon jó eredmény az egész csapat számára, és azt hiszem, nagyon szép jutalom ez a srácoknak a gyárban, és a pályán. Kemény munkát végeztek az elmúlt időszakban.

A versenyen nagyon ott kellett lenned fejben. Ha a 10., vagy a 12. helyen autózol, akkor több kockázatot vállalhatsz, mert nincs semmi veszítenivalód, de ha a harc a dobogóért folyik, akkor muszáj az autót hazavinned. Ilyen esetekben nem szabad hibáznod, mert ha igen, az fájdalmas lesz.

Nagyon elégedett vagyok az autóm teljesítményével. Sikerült harcban lennünk a McLaren és a Red Bull versenyzőivel. Sőt, egész hétvégén versenyképesek voltunk, és legyen szó bármilyen feltételről, mindig az első ötben voltunk.

Az F-csatornánk végig nagyon jól működött, és nagyot léptünk előre, hála a rendszernek. Nagyon boldog voltam, hogy az élmezőnyben harcolhattam a nagy csapatokkal. Reméljük, hogy továbbra is ebbe az irányba haladunk.

Kommentek

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Összes hozzászólás: 2 Oldalak: 1 / 1
Sorrend:   növekvő  |  csökkenő Hozzászólás / oldal:
1. Szerző: Szemy Dátum: 2010-09-01 08:35
Korrekt.
2. Szerző: KuBiCa F4N Dátum: 2010-09-01 09:21
Igaza van nagyon ....Ferrarit Belgiumban simán verték és még látszott h Kubica az első 2 körben ott lihegett Hamilton nyakán majdnem sikerült is megelőznie..Renault most vettet be F csatornát nem ugy mint a Ferrari hogy 4 versenyen keresztül fejlesztették..
Formula-1 2012
Pilóták
1. Germany Sebastian Vettel 0 pont
2. United Kingdom Jenson Button 0 pont
3. Australia Mark Webber 0 pont
4. Spain Fernando Alonso 0 pont
5. United Kingdom Lewis Hamilton
0 pont
További versenyzők
Csapatok
1. Austria Red Bull Racing 0 pont
2. United Kingdom McLaren 0 pont
3. Italy Ferrari 0 pont
4. Germany Mercedes
0 pont
5. GBR Lotus F1 0 pont
Konstruktőri pontszámok

 

Szavazások 2012

Jelenleg nincs szavazás