Webber ismét nekivág Tasmániának
A Red Bull-Racing ausztrál versenyzője már nagyon izgatott, és várja a soron következő kalandtúráját Tasmániában, ahol korábban súlyos balesetet szenvedett.
Marknak azonban erre még egy kicsit várnia kell.
Webber pályafutása során mindig is aktívan töltötte szünidejét, és ez 2008-as szezon után sem volt másképp. A jótékonysági kalandtúra Tasmániában kerékpározásból, túrázásból, kajakozásból, és egyéb más kihívásokból tevődik össze.
A legutóbbi túrán Webber csúnyán eltörte a lábát, és a vállát az egyik mountain bike-os szakaszon. Sokáig még az is kérdéses volt, hogy részt tud-e venni a téli F1-es teszteken.
A 34 éves pilóta végül teljesen felépült, és az operációk után maximálisan csak az F1-re kell koncentrálnia.
A globális pénzügyi válság, és egy jelentős szponzori szerződés lejárta miatt az eseményt szüneteltetik, ami a tervek szerint 2011 év végén ismét megrendezésre kerül.
Webber elmondta, már nagyon várja az új kihívást. „Most azon vagyunk, hogy újra megrendezzük, mely remélhetőleg 2011 év végén meg is valósul. Nagyon várom” – nyilatkozta Webber, akinek a szerződése a Red Bull-Racing csapattal 2011 év végén veszíti érvényét.
Az elmúlt hét hírei:
|
02.09. Cs |
02.08. Sze |
02.07. K |
02.06. H |
02.05. V |
02.04. Szo |
02.03. P |
Kommentek
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
| Formula-1 2012 | |||||||||||||||
| Pilóták | |||||||||||||||
| |||||||||||||||
| Csapatok | |||||||||||||||
|
| Szavazások 2012 |
|
Jelenleg nincs szavazás |