A Ferrari Räikkönen-hajrát vár Alonso-tól
A Scuderia Ferrari csapatfőnöke nem igazán tud örülni Felipe Massa helyezésének, sokkal inkább a spanyol versenyzőjével van elfoglalva.
Stefano nem aggódik, és egy 2007-es hajrát vár.
Stefano Domenicali
Ez a hétvége nem ért véget számunkra valami jól, még akkor is, ha Felipe (Massa) a negyedik helyen ért célba, fedhetetlen és hibamentes versenyt futva, messze nem könnyű körülmények mellett.
Fernando (Alonso) már az első körben nehéz helyzetbe került, miután egy vétlen baleset résztvevője volt. Ennek ellenére sikerült felzárkóznia, majd kiesett, mely nem ritka ilyen változékony feltételek mellett.
El kell ismernünk, ez a nagydíj nem felelt meg az elvárásainak, és megszakadt a pozitív tendencia, amit az elmúlt néhány versenyen mutattunk. Érhető, hogy azonnal meg fogjuk tenni a szükséges intézkedéseket.
A helyzet mindkét bajnokságban nehezebb már, de még mindig nem lehetetlen, hogy elérjük a céljainkat. Három évvel ezelőtt ennél rosszabb helyzetben voltunk, és mindannyian emlékszünk rá, hogy mi történt a végén.
Az elmúlt hét hírei:
|
02.09. Cs |
02.08. Sze |
02.07. K |
02.06. H |
02.05. V |
02.04. Szo |
02.03. P |
Kommentek
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
| Formula-1 2012 | |||||||||||||||
| Pilóták | |||||||||||||||
| |||||||||||||||
| Csapatok | |||||||||||||||
|
| Szavazások 2012 |
|
Jelenleg nincs szavazás |
De így Alonso-nak még nehezebb lesz versenyeznie, mert elég nagy az elvárás.
Szerintem a mostani hibáját is a elvárások miatt vétette, próbált 101%-ot teljesíteni, és kicentizni.
Meg akkor Kimi ült a versenyautóban! :)
2007-ben csak egy kicsit volt rosszabb a helyzet, bár ha úgy vesszük, hogy most többen vannak előtte, akkor lehet, hogy nem is az volt a nehezebb, ráadásul akkor is kellett a másik hibája is (bár ezzel is csak kb egyenlített az éves hibák számában-a versenyzői és csapat, műszaki hibákat egybevéve).
igen mikor kimi ezt megcsinálta akkor csak alonso hamilton és kimi volt esélyes míg most 4 esélyes ember van még rajta kívűl és hát nem a ferrari a legacélosabb autó ebben az évben 2007 szemben úgyhogy sztem nem ártana néha elgondolkozni a ferrarinak hogy mit várnak el a pilótáitól és talán egy stabilan versenyképes autót kéne biztosítani meg talán értelmes statégiákat kéne kidolgozni nem pedig ülni és nézni és kiadni a parancsot hogy kimi ezt meg tudta csinálni
most azt kéne cinálni hogy jól akkor ennyi és az esélytelenek nyugalmával nekivágni ennek a 6 futamnak
és ezt alonso és ferrari fanként írom
Ez meglepett valakit? Már év eleje óta csak Alonsoval van elfoglalva a csapat...
FORZA FERRARI!!!!
Bocsi az Alonso rajongóktól
Vessen a Ferrári csapat magára, amiért Alonsora váltotta!Érdemtelenül járt el Kimivel, megérdemlik, hogy ne nyerjenek!!!!!Az idén se és később se!
Sajnálom Massát, az ő pontszerzése se számít a Ferrári-vezetőknek!
Hajrá Vettel!!!!!!!!!!