F1-live.hu a nap 24 órájában

Hamilton: Egy kéz segített a győzelemhez

A McLaren-Mercedes versenyzője szerint fentről segítettek neki, hogy meg tudja szerezni ma a győzelmet Belgiumban.

A brit pilóta nagyon boldog.

Lewis Hamilton

Ez egy nagyszerű hétvége volt számunkra, és egy nagyon kemény versenyen vagyunk túl. Mindenki számára az volt, ebben biztos vagyok. Imádkoztam, hogy minden simán menjen, de végül semmi sem volt az.

Amikor elkezdett esni az eső, csak mondogattam magamban, hogy minden rendben lesz. Nagyon nehéz volt.

A végén majdnem kiestem a versenyből. Ott valaki vigyázott rám, és egy kéz lenyúlt hozzám.

A csapat fantasztikus munkát végzett, minden dicséretet megérdemelnek. Sikerült kihoznom az autóból a maximumot, és nagyon örülök, hogy itt lehetek.

Nehéz döntés volt az utolsó bokszkiállás, amikor egy körrel később mentem ki. Nem tudtam, hogy mire számíthatok. A fekete felhők ellenére nem nagyon esett az eső, és csak imádkoztam. Elmentem még egy körre, majd amikor behajtottam, a csapat ismét jól végezte a dolgát. Remek kerékcsere volt.

Ezt követően sokat javult a pálya, és csak dédelgettem a gépet. Nagyon kis különbséget akartam tartani Mark (Webber) és köztem.

Nagyon boldog vagyok, és hálás, hogy itt lehetek. Ez a verseny olyan volt, mint egy lottó sorsolás. Sok nehéz helyzet volt, de sikerült. Fantasztikus érzés.

Kommentek

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Összes hozzászólás: 13 Oldalak: 1 / 1
Sorrend:   növekvő  |  csökkenő Hozzászólás / oldal:
1. Szerző: Pinti Dátum: 2010-08-29 15:59
Szép volt a Hungaroringen történt pech után nem semmit mutatott uralta a versenyt és ez sem egy könnyű dolog!
2. Szerző: lusanszkig Dátum: 2010-08-29 15:59
igen a sóderben mákja volt de amúgy hibátlan, és hogy ott a sóderben kötött ki az sem az ő hibája volt GRAT LEWIS(és ezért nem kell szidni ez így van)
3. Szerző: raikkonen Dátum: 2010-08-29 16:00
2. Szerző: lusanszkig
Kell a szerencsei is a sikerhez!
4. Szerző: lusanszkig Dátum: 2010-08-29 16:00
igen a sóderben mákja volt de amúgy hibátlan, és hogy ott a sóderben kötött ki az sem az ő hibája volt GRAT LEWIS(és ezért nem kell szidni ez így van)
5. Szerző: rummyrobz Dátum: 2010-08-29 16:01
Hamilton két keze ....:D
6. Szerző: lusanszkig Dátum: 2010-08-29 16:01
3.raikkonen
igen de ebben Hamilton keze is nagyon benne volt!

ui:bocs hogy az előzőt 2xküldte el;)
7. Szerző: lusanszkig Dátum: 2010-08-29 16:01
3.raikkonen
igen de ebben Hamilton keze is nagyon benne volt!

ui:bocs hogy az előzőt 2xküldte el;)
8. Szerző: iceman061 Dátum: 2010-08-29 16:18
bárcsak a sóderben ugy járt volna mint 07ben kínában:)
9. Szerző: iceman061 Dátum: 2010-08-29 16:18
2. te nem tudnád megállni hogy csak 1szer irsz le dolgokat?!
10. Szerző: mcone Dátum: 2010-08-29 16:35
9. Szerző: iceman061

Te meg nem tudnád megállni hogy nem fröcögöd a kárörvendő idióta dumádat a Hamilton topikokba? Menj azt verd Kimire inkábbb. Gyökér.
11. Szerző: maffiagame Dátum: 2010-08-29 16:53
8. Szerző: iceman061:Én is azért szurkoltam maradjon ott.
Most lehet rám támadnak de én egyáltalán nem szeretem hamit.
12. Szerző: LewisTheBest Dátum: 2010-08-29 17:09
"Amikor elkezdett esni az eső, csak mondogattam magamban, hogy minden rendben lesz...A végén majdnem kiestem a versenyből. Ott valaki vigyázott rám, és egy kéz lenyúlt hozzám..." Igen, Lewis. A szurkolóid imára szorított két keze! A mi kezünk. Az én kezem... És mi is mondogattuk, hogy minden rendben lesz. És így lett, drága. :) You're the reason, I live... Szép volt.
13. Szerző: Wolf84 Dátum: 2010-08-29 17:35
9. Szerző: iceman061
11. Szerző: maffiagame

Egyszer volt Budán kutyavásár!:)
Formula-1 2012
Pilóták
1. Germany Sebastian Vettel 0 pont
2. United Kingdom Jenson Button 0 pont
3. Australia Mark Webber 0 pont
4. Spain Fernando Alonso 0 pont
5. United Kingdom Lewis Hamilton
0 pont
További versenyzők
Csapatok
1. Austria Red Bull Racing 0 pont
2. United Kingdom McLaren 0 pont
3. Italy Ferrari 0 pont
4. Germany Mercedes
0 pont
5. GBR Lotus F1 0 pont
Konstruktőri pontszámok

 

Szavazások 2012

Jelenleg nincs szavazás