Még az égiek is a Red Bull mellett állnak! Webber nyerte az időmérőt
Az utolsó percekben az eső is segítette a csapatot, és Mark Webber-t.
A második helyen Lewis Hamilton végzett, míg a harmadik pozícióban Robert Kubica zárt a Renault-val.
Pontban 14:00-kor kezdetét veszi a 2010-es Belga Nagydíj időmérő edzése. A Q1-ben 20 perce lesz a versenyzőknek. Az első körben a hét leglassabb pilóta búcsúzik a kvalifikációtól.
Q1
Jelen pillanatban száraz az idő a pályán. A jelentések szerint előfordulhat kisebb zápor az időmérő alatt, de ez nem jelenti azt, hogy a versenyzők ne tudnának száraz pályára alkalmatos gumikkal körözgetni.
A versenyzők már az autójukban ülnek. Rubens Barrichello, a 300. futamára készülő brazil veterán is lázasan várja a zöld jelzést.
Megkezdődött a 2010-es Belga Nagydíj időmérő edzése. Lucas di Grassi, a Virgin Racing brazil pilótája nyitotta a sort. Nagy a forgalom a bokszban. A mezőny nagy része már ki is hajtott a bokszból. Kapkodniuk kell a pilótáknak, mert nagy fekete felhők közelítenek a pálya fölé.
Hoppá! Vitaly Petrov a felvezető körében megtörte a Renault. Az első vezetőszárny megsérült. Az orosz a rázókövön csúszott meg, ami még vizes. Vitaly ott ragadta szalagkorlát mellett.
Piros zászló! Áll az edzés a Renault miatt. Vitaly kiszállt az autóból, ezzel véget is ért számára a kvalifikáció. A versenyzők visszahajtottak a bokszba. A levegő hőmérséklete 16°C, addig a pálya 22°C-os. 18 perc 2 másodperc van vissza Q1-ből! Áll az óra! Az esőfelhők pedig egyre közelednek.
Petrov autóját szép lassan elviszik az útból, és folytatódhat az edzés. Vitaly nagyon szomorú. Az eső várhatóan 10 percen belül megérkezik.
1 perc és folytatódhat az edzés. A versenyzőknek nagyon gyorsnak kell lenniük, mert aki nem tud száraz pályán mért időt futni, az reménytelen helyzetbe kerül.
Sébastien Buemi hajtott ki elsőként a bokszból. Most a svájcinak van a legnagyobb esélye, hogy a leghamarabb gyors kört fusson, még száraz időben. A pálya felső részén már esik az eső.
Teljes a káosz. Sokan csúszkálnak. 12 perc! Az első 10: Hamilton, Button, Massa, Barrichello, Rosberg, Webber, Liuzzi, Schumacher, Alonso.
Vettel csak a 17.
Most már az egész pályán szakad az eső. A versenyzők jönnek vissza a bokszba a száraz pályára alkalmatos gumikkal.
A sorrend: Hamilton, Button, Massa, Barrichello, Rosberg, Webber, Liuzzi, Schumacher, Alonso, Glock, Kobayashi, Hülkenberg, Yamamoto, Kubica, De la Rosa, Sutil, Vettel, Senna, Buemi, Alguersuari, Kovalainen, Di Grassi, Trulli, Petrov.
A kiesők: Senna, Buemi, Alguersuari, Kovalainen, Di Grassi, Trulli, Petrov. Vettel most köztes abroncsokon próbálkozik, mert a német csak az utolsó bejutó a Q1-ben. A Red Bull nagy hibát követtek el azzal, hogy csak későn engedték ki Sebastian-t.
6 perc! Egyre szorosabb! Nagy kérdés, hogy tud-e még valaki javítani az idején.
Sebastian remek időt ment. Vettel 3. Vettel ideje: 1:58.487. Utolsó perc! Az első 15: Kubica, Hamilton, Alonso, Hülkenberg, Button, Vettel, Massa, Sutil, Barrichello, Rosberg, Buemi, Webber, Liuzzi, Glock, Kovalainen.
Mindkét Sauber a sóderágyban. A két pilóta a száraz pályára alkalmatos gumikkal csúszott ki. Pillanatnyilag a kieső helyen: Kobayashi, Trulli, Senna, Yamamoto, De la Rosa, Di Grassi, Petrov.
Folyamatosan változnak a körülmények a pályán, és ezzel együtt az időeredmények is.
Az első 10: Rosberg, Hülkenberg, Barrichello, Kubica, Hamilton, Alonso, Button, Massa, Vettel, Sutil.
Rosberg nyerte a Q2-t: 1:54.826.
Q2: Rosberg, Hülkenberg, Barrichello, Kubica, Schumacher, Hamilton, Alonso, Webber, Button, Massa, Vettel, Sutil, Alguersuari, Buemi, Liuzzi, Glock, Kovalainen, Trulli, Kobayashi, Senna, Yamamoto, De la Rosa, Di Grassi, Petrov.
Q2
A Q2-ben szintén a hét leglassabb versenyző esik ki. A versenyzőknek ezúttal már csak 15 percük lesz a körözgetésre. Elkezdődött a Q2. A versenyzők már ki is hajtottak a pályára.
13 perc van vissza a Q2-ből! Egyelőre egyik pilóta neve mellett sem szerepel mért idő. A versenyzők slick abronccsal vannak kint a pályán.
Vannak, akik úgy gondolják, az időmérő edzés végéig már nem fog esni az eső. Meglátjuk. A jelentések nem egyértelműek. Kovalainen kivételével mindenki kint van a pályán a Q2-ben. A mezőny nagy része már gyors körön van.
Hamilton vezet: 1:50.794. Button a második: 1:52.418.
Ron Dennis, a McLaren korábbi csapatfőnöke figyel feszülten.
Az első 5: Hamilton, Button, Massa, Hülkenberg, Barrichello. 9 perc! Az első 10: Hamilton, Webber, Kubica, Rosberg, Button, Massa, Hülkenberg, Barrichello, Alguersuari. Nem sokon múlott, hogy Alonso összetörje a Ferrarit. Megcsúszott a spanyol.
Hamilton javít: 1:49.853. A pálya alsó részén süt a nap, addig a felsőn be van borulva, és néhol még nedves a pálya. Jenson kicsúszott, de még vissza tudott menni. Ezt követően Liuzzi pördült meg Barrichello előtt.
Kubica az élen: 1:149.718. Massa a sóderágyból jött vissza. 6 perc! Schumacher vezet a kemény keverékű gumikkal: 1:49.028. Vettel most a leggyorsabb: 1:48.710.
Massának nagyon nagy szerencséje volt. A brazil komoly hibát vétett, de meg volt a kellő sebessége ahhoz, hogy vissza tudjon hajtani a pályára.
Az első 10: Vettel, Schumacher, Kubica, Hamilton, Webber, Alguersuari, Alonso, Massa, Hülkenberg, Sutil. 4 perc! A bejutók: Vettel, Schumacher, Kubica, Hamilton, Webber, Alguersuari, Alonso, Massa, Hülkenberg, Sutil.
A Q2-be bejutott összes versenyző kint van most a pályán. 3 perc! A pálya nagy része már teljesen száraz, és a nap is süt. Nem várható eső.
Button átveszi a vezetést: 1:47.421. 1 perc! A bejutók: Button, Vettel, Schumacher, Kubica, Hamilton, Webber, Buemi, Alguersuari, Alonso, Massa. Hamilton vezet: 1:46.441. Az utolsó gyors körök következnek.
Hamilton nyerte a Q2-t: 1:46.211.
Q2: Hamilton, Button, Vettel, Webber, Sutil, Kubica, Massa, Alonso, Barrichello, Hülkenberg, Schumacher, Rosberg, Alguersuari, Liuzzi, Buemi, Kovalainen, Glock.
Q3
A Q3-ban 10 perce lesz a versenyzőknek. 7 perc van vissza. A versenyzők jelenleg a gyors köröket futják. Ismét beborult az ég Spa felett. Az első idő a McLaren-Mercedes brit versenyzőjének nevéhez fűződik: 1:46.203. Massa a második: 1:46.314.
Kubica vezet: 1:46.100.
Webber az élen: 1:45.778.
Az első 5: Webber, Kubica, Vettel, Hamilton, Massa. 5 perc.
A pillanatnyi sorrend: Webber, Kubica, Vettel, Hamilton, Massa, Button, Hülkenberg, Barrichello, Alonso, Sutil.
Hamarosan az utolsó gyors körök következnek. 4 perc.
Az utolsó percekben az eső is segítette a csapatot, és Mark Webber-t.
A második helyen Lewis Hamilton végzett, míg a harmadik pozícióban Robert Kubica zárt a Renault-val.
Végeredmény
| 1 | Mark Webber | RBR-Renault | 1:57.352 | 1:47.253 | 1:45.778 | 21 |
| 2 | Lewis Hamilton | McLaren-Mercedes | 1:56.706 | 1:46.211 | 1:45.863 | 18 |
| 3 | Robert Kubica | Renault | 1:56.041 | 1:47.320 | 1:46.100 | 19 |
| 4 | Sebastian Vettel | RBR-Renault | 1:58.487 | 1:47.245 | 1:46.127 | 23 |
| 5 | Jenson Button | McLaren-Mercedes | 1:57.981 | 1:46.790 | 1:46.206 | 18 |
| 6 | Felipe Massa | Ferrari | 1:58.323 | 1:47.322 | 1:46.314 | 20 |
| 7 | Rubens Barrichello | Williams-Cosworth | 1:55.757 | 1:47.797 | 1:46.602 | 19 |
| 8 | Adrian Sutil | Force India-Mercedes | 1:58.730 | 1:47.292 | 1:46.659 | 18 |
| 9 | Nico Hulkenberg | Williams-Cosworth | 1:55.442 | 1:47.821 | 1:47.053 | 20 |
| 10 | Fernando Alonso | Ferrari | 1:57.023 | 1:47.544 | 1:47.441 | 21 |
| 11 | Michael Schumacher | Mercedes GP | 1:56.313 | 1:47.874 | 16 | |
| 12 | Nico Rosberg | Mercedes GP | 1:54.826 | 1:47.885 | 16 | |
| 13 | Jaime Alguersuari | STR-Ferrari | 1:58.944 | 1:48.267 | 17 | |
| 14 | Vitantonio Liuzzi | Force India-Mercedes | 2:01.102 | 1:48.680 | 14 | |
| 15 | Sebastien Buemi | STR-Ferrari | 2:00.386 | 1:49.209 | 16 | |
| 16 | Heikki Kovalainen | Lotus-Cosworth | 2:01.343 | 1:50.980 | 12 | |
| 17 | Timo Glock | Virgin-Cosworth | 2:01.316 | 1:52.049 | ||
| 18 | Jarno Trulli | Lotus-Cosworth | 2:01.491 | |||
| 19 | Kamui Kobayashi | BMW Sauber-Ferrari | 2:02.284 | |||
| 20 | Bruno Senna | HRT-Cosworth | 2:03.612 | |||
| 21 | Sakon Yamamoto | HRT-Cosworth | 2:03.941 | |||
| 22 | Pedro de la Rosa | BMW Sauber-Ferrari | 2:05.294 | |||
| 23 | Lucas di Grassi | Virgin-Cosworth | 2:18.754 | |||
| 24 | Vitaly Petrov | Renault |
Az elmúlt hét hírei:
|
02.10. P |
02.09. Cs |
02.08. Sze |
02.07. K |
02.06. H |
02.05. V |
02.04. Szo |
Kommentek
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
| Formula-1 2012 | |||||||||||||||
| Pilóták | |||||||||||||||
| |||||||||||||||
| Csapatok | |||||||||||||||
|
| Szavazások 2012 |
|
Jelenleg nincs szavazás |
aki leszakértőzött, és aki azt mondta isteni fernando megnyerte mind a két szabadedzés!
Ez Isteni?
Hamilton száraz gumival vizes aszfalton 85 századdal maradt le a pole-ról!!!
Száraz körülmények között ez olyan pole mint amiről beszéltem!
Webbernek meg megint kinéz egy győzelem!
Kíváncsi vagyok Vettel holnap mire lesz képes mert ő csak 4. helyre hozta be a vasat! És ő is VB-esélyes!
Az esőre meg nagy esély lesz holnap is!
Massa meg 1,1-el veri Alonsot, mit csinált Alonso????