F1-live.hu a nap 24 órájában

Virgin: Glock hibázott

A német versenyző elismerte, az ő hibájának köszönhetően csapta neki a falnak az autóját a második edzésen.

A csapat brazil pilótája könnyebb első napon van túl Belgiumban.

Lucas di Grassi

Boldog vagyok, mert az összes gumiabroncs típust ki tudtuk próbálni, és adatokat gyűjtöttünk róluk. Produktív első napon vagyunk túl a csapattal.

Az időjárás továbbra is nagy kérdőjelet jelent a hétvégére, de elégedett vagyok azzal, amit elértünk. Úgy gondolom, hogy minden körülményre felkészültünk. Bízom benne, hogy a helyes úton haladunk tovább, előre.

Timo Glock

Az első edzés nagyon vizes volt, de az autó egész jól szerepelt. A délutáni edzésen sajnos már nem voltam ilyen szerencsés. Hibáztam, amikor kiszélesítettem az egyik kanyart, majd elvesztettem az uralmamat az autóm fölött, és nekicsapódtam a gumifalnak. Ennek köszönhetően hamar véget ért számomra az edzés. Sajnálom.

Az autó nem rossz, és úgy gondolom, nem vagyunk rossz helyzetben sem. Remélem, hogy továbbra is esős időjárás fogad minket, mert az autónak fekszik ez. Meglátjuk, hogy mit hoz a holnapi nap.

Szavazások eredményei Válasszon szavazást:
Hogy tetszik a 2012-es Ferrari, az F2012?
A tavalyi jobban tetszett
14% 196
Eddig ez a legszebb Ferrari
10% 145
Egynek elmegy
18% 266
Nagyon tetszik
18% 265
Ronda, egyáltalán nem tetszik
39% 569

Kommentek

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Összes hozzászólás: 0 Oldalak: /
Sorrend:   növekvő  |  csökkenő Hozzászólás / oldal:
Formula-1 2012
Pilóták
1. Germany Sebastian Vettel 0 pont
2. United Kingdom Jenson Button 0 pont
3. Australia Mark Webber 0 pont
4. Spain Fernando Alonso 0 pont
5. United Kingdom Lewis Hamilton
0 pont
További versenyzők
Csapatok
1. Austria Red Bull Racing 0 pont
2. United Kingdom McLaren 0 pont
3. Italy Ferrari 0 pont
4. Germany Mercedes
0 pont
5. GBR Lotus F1 0 pont
Konstruktőri pontszámok

 

Szavazások 2012
Hogy tetszik a 2012-es Ferrari, az F2012?