F1-live.hu a nap 24 órájában

Räikkönen maradna

Kimi Räikkönen arra enged tippelni, hogy 2011-ben is a WRC sorait fogja erősíteni majd.


Räikkönen elmondta, hogy első szakaszgyőzelme egy különleges WRC versenyen további motivációt adott neki ahhoz, hogy a jövő évet is a rallyban folytassa majd.

A 2007-es világbajnok, a Német Rally utolsó szakaszában bizonyult a legjobbnak, ez volt a 8. versenye egy WRC autóval, ráadásul a Circus Maximus egy szuper speciális szakasz volt.

"Ez kétségtelenül egy csodálatos érzés." - mondta Räikkönen, aki következetesen sokáig tudott a 6. helyen tartózkodni az elmúlt hétvégén.

"Talán ez a lépés már kicsit több, mint egy verseny egy versenyautóval. Ez annak a jele, hogy a jó irányba haladunk, és sokat tanultunk egész idő alatt. A munkánk a vélemények szerint majdnem tökéletes." - tette hozzá a finn.

A Citroen főnöke nemrég kihangsúlyozta, hogy szeretné megtartani a finnt a következő szezonra is a Junior csapat számára, a finn pedig hajlandóságot mutat arra, hogy a csapatnál maradjon 2011-re is!

"Semmit nem döntöttem még el, de az biztos, hogy jól szórakozok itt. " - mondta erről Kimi.

"Hiszek az előrelépésben. A rally a tapasztalatról szól, és jó lenne, ha a megszerzett tapasztalatokat tudnánk használni a következő szezonban. "

Räikkönennek van pár lehetősége arra, hogy visszatérjen az F1-be a következő évben, de azt mondja, sok minden hiányzik a kategóriából, és csak akkor tér vissza, ha egy él csapathoz kerülhet. Ha marad a WRC Junior Team tagja a következő esztendőben, akkor egy DS3 WRC-t fog vezetni, pont úgy, mint Sebastian Loeb.

A csapatfőnök, Bernoit Nogier úgy véli, hogy ez a németországi szakaszgyőzelem majd segít meggyőzni Räikkönent a maradásra.

"Ez egy igazi erkölcsi támogatás az egész csapat számára. " - mondta Nogier.

"Sok szempontból látványos volt, amit Kimi elért Németországban, pont úgy, mint ahogy az is, amit Sebastian Ogier ért el. Ez egy nagyon pozitív jel a jövőre nézve." - tette hozzá.
 

Írta: Betty

Szavazások eredményei Válasszon szavazást:
Hogy tetszik a 2012-es Ferrari, az F2012?
A tavalyi jobban tetszett
14% 196
Eddig ez a legszebb Ferrari
10% 145
Egynek elmegy
18% 266
Nagyon tetszik
18% 265
Ronda, egyáltalán nem tetszik
39% 569

Kommentek

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Összes hozzászólás: 2 Oldalak: 1 / 1
Sorrend:   növekvő  |  csökkenő Hozzászólás / oldal:
1. Szerző: Attika353 Dátum: 2010-08-27 07:05
Szeintem is maradjon itt, mert kell még a tapasztalat a gyakorlás. :)

Szép napot. :)
2. Szerző: raikkonen Dátum: 2010-08-27 13:11
Itt a helye neki ez nem is vitás. Nagyon jól érzi itt magát, ebben a környezetben és nem is megy neki rosszul a Rallye. Remélem marad és jövőre kevesebb bukást de annál jobb helyezéseket ér majd el! GO KIMI:D!
Formula-1 2012
Pilóták
1. Germany Sebastian Vettel 0 pont
2. United Kingdom Jenson Button 0 pont
3. Australia Mark Webber 0 pont
4. Spain Fernando Alonso 0 pont
5. United Kingdom Lewis Hamilton
0 pont
További versenyzők
Csapatok
1. Austria Red Bull Racing 0 pont
2. United Kingdom McLaren 0 pont
3. Italy Ferrari 0 pont
4. Germany Mercedes
0 pont
5. GBR Lotus F1 0 pont
Konstruktőri pontszámok

 

Szavazások 2012
Hogy tetszik a 2012-es Ferrari, az F2012?