Buemi: Készen állok
A Toro Rosso svájci versenyzője is készen áll az előtte álló kihívásokra.
Sébastien sokat utazgatott a nyári szünetben, készülve a Belga Nagydíjra.
Sébastien Buemi
Budapest után hazautaztam Monacóba. Az első két napot gondolkozással töltöttem el, hogy mégis hogyan is ment a szezon eddig, és hogy képes vagyok jobb teljesítményt nyújtani az utolsó hét versenyen. Monacóból Faenzába utaztam, és a munkára koncentráltam. Találkoztam a mérnökökkel a kötelező gyári leállás előtt, kikérdezve őket az utolsó versenyről. Elemeztük az adatokat, és hogy milyen irányba induljunk el, amikor újra versenyezni fogunk.
Ezt követően visszatértem Monacóba pár nap edzésre, készülve Spa-ra, de azért sikerült némi időt eltöltenem a strandon, kikapcsolni a napon. Annak ellenére, hogy nem versenyeztem, sokat utaztam.
A következő helyszín Svájc volt, ahol részt vettem egy barátom esküvőjén. Egy rövid utazás keretében Ausztriában is voltam, ahol Jaime-vel (Alguersuari) edzéseket végeztünk. Azon a héten még egy Bajnokok Ligája labdarugó mérkőzésen is részt vettem a Red Bull Salzburg otthonában. A csapat a Hapoel Tel Aviv ellen játszott. Sajnos a Red Bull csapat vesztett. Kemény játék vár rájuk a jövő héten, amikor idegenben lépnek pályára.
Meglepetten tapasztaltam augusztus közepén, hogy a Red Bull jégkoron csapata felkészülési tornát játszott. Jaime és én is ott voltunk.
Végül hazamentem Monacóba. Összetett tréninget végeztem, és kikapcsoltam. Szörföztem, de mindig hasznos némi vízzel kapcsolatos elfoglaltság Spa előtt.
Úgy gondolom, hogy ez a szünet jó dolog volt, még akkor is, ha a versenyző boldogabb, ha versenyezhet.
Spa-ban a célom az lesz, hogy megpróbáljak pontot szerezni, és a csapatnál mindenki nagyon motivált. A lehető legtöbbet akarjuk kihozni ebből a hétvégéből, és erős teljesítménnyel akarjuk megkezdeni a szezon utolsó felét.
Az elmúlt hét hírei:
|
02.05. V |
02.04. Szo |
02.03. P |
02.02. Cs |
02.01. Sze |
01.31. K |
01.30. H |
| Szavazások eredményei | Válasszon szavazást: | ||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||
Kommentek
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
| Formula-1 2012 | |||||||||||||||
| Pilóták | |||||||||||||||
| |||||||||||||||
| Csapatok | |||||||||||||||
|
| Szavazások 2012 |