F1-live.hu a nap 24 órájában

Győztes autót épített a Toyota?

Nagyon úgy tűnik, hogy a japán gyártó „szellemautója” esélyes lehetett volna idén a világbajnoki címre.

A csapat főmérnöke, Pascal Vasselon elárult néhány érdekes dolgot az TF110-esről.

A Toyota hatalmas pénzeket ölt bele F1-es projektjébe, de a várva várt győzelem elmaradt. A csapat tavaly a pletykák ellenére több ízben is elkötelezte magát a legnagyobb kategória felé, ám mindezek ellenére „menetrend szerint” érkezett a bejelentés: „A Toyota 2009 év végén elhagyja a Formula-1-et.”

A csapatok hiába próbálták meggyőzni a maradásról a gyártót, a Toyota az idényzáró után összepakolt, és távozott.

Mivel csak az utolsó pillanatokban hozták meg a végleges döntést, időközben elkészültek a 2010-es évre tervezett autójukkal, amit előbb a szerb Stefan GP, és most a HRT szeretne használni.

A TF110 egy hivatalos teszten sem vett részt, de sokak szerint „brutálisra” sikeredett. Ennek adhat igazat Vasselon nyilatkozata is, aki szerint messze jobban álltak az autó fejlesztésével, mint a TF109-esnél, ami az év elején többször is esélyes volt a győzelemre.

A TF110-es legnagyobb fegyvere a diffúzor lehetett volna, mely hasonló a Red Bull autójához. A radikális elemet már a tavalyi futamokon is tesztelték, és messze a többiek előtt jártak.

A csapat főként a leszorító erő terén ért el nagy változásokat.

„Amikor leállítottuk az autó fejlesztését, 20-30 ponttal több leszorító erővel rendelkeztünk, mint az elődnél.” – mondta a főmérnök.

A hírek szerint a TF110-es lett volna minden idők egyik legdrágább F1-es autója.

Ezt Vasselon megerősíteni, sem tagadni nem kívánta, de annyit elmondott, sajnálja, hogy soha nem versenyezhettek vele.

A Toyota Motorsport fejlesztési osztályának menedzsere, Jens Marquardt elmondta: „Szeretnénk átalakítani az autót az új szabályoknak megfelelően, rendelkezve az aerodinamikai frissítésekkel.”

Ez a nyilatkozat pedig a HRT és a Toyota Motorsport megállapodását sejteti. 

Kommentek

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Összes hozzászólás: 11 Oldalak: 1 / 1
Sorrend:   növekvő  |  csökkenő Hozzászólás / oldal:
1. Szerző: sajtosnudli Dátum: 2010-08-23 17:41
Ez most olyan hogy vagy igen vagy nem. Attól még a Red Bull ugyanennyire erős lenne szóval ez csak találgatás.
2. Szerző: Pinti Dátum: 2010-08-23 17:42
Szép szép de versenyben 1 métert nem gurult a cucc az igazi próba így elmaradt!
3. Szerző: SpeedFire Dátum: 2010-08-23 17:43
kb ...
oda pilota is kell :P
4. Szerző: sajtosnudli Dátum: 2010-08-23 17:48
Mondjuk az azért poén lenne ha fél mp-t adna most a red bullnak:D
5. Szerző: Vettelmester Dátum: 2010-08-23 18:04
Szerintem kb olyan erős lenne az autó,mint a Red Bull...nagyon kár,hogy kiléptek,mert kedveltem a Toyotát és az autó is szép volt!

Jó lett volna egy Red Bull-Toyota harc..
6. Szerző: FAttila Dátum: 2010-08-23 18:08
3. Szerző: SpeedFire

Egyetértek. Hiába a jó autó, ha a pilóták nem tudnak élni vele, lásd RB. Bár Glock ügyes gyerek
7. Szerző: brawn Dátum: 2010-08-23 18:38
Hát bíztató. Ha jövőre a HRT egyesül az Epsilon-al, és még megkapják a kocsit is, akkor már valószínű némi Toyota technológiai hátteret is kapnának, akkor fogok besz**ni, hogy mit összeguberál ez a Carbante. Bár így látatlanban nem hinném hogy olyan nagy az esély erre a kombóra.
8. Szerző: DaVe Dátum: 2010-08-23 19:07
Dehogy lett volna bajnok esélyes ez az autó. Fúvott diffúzor, F-csatorna, meg hajlékony szárny(vagy ki tudja még mi) nélkül nem hiszem hogy meg tudták volna verni a Red Bullt és a többieket. Az egyetlen ütőkártyája a csoda diffúzoruk volt, ami már régóta ott vigyorog a ferkán de mégsem mentek vele sokra.
9. Szerző: Bibi Dátum: 2010-08-23 19:54
azért kár h távozott a toyota. életem első boxutca látogatásán az első autó amit megláttam az egyik toyota volt xD éppen beledugták a tankolócsövet :D élmény volt nézni.
de aztmondom beszélni könnyű.. ismét a mi lett volna ha - dilemma :D
10. Szerző: Attika353 Dátum: 2010-08-23 20:13
Sehol sem lenne!! Jól döntött, hogy el hagyta a sportágot!
11. Szerző: Alzs Dátum: 2010-08-23 23:35
Sauber is szépen szerepelt a teszteken majd a nagy durranás elmaradt. Könnyű azt mondani, hogy győztes autót terveztek mert idénre a Mclaren és a Red Bull is egy piszok erős csomaggal állt elő. Toyotából hiányzott a győztes mentalitás. Megosztották a felőséget. Kellett volna nekik egy jó csapatfőnök aki gatyába rázza őket akkor még mindig itt lennének. 1 futam győzelmet azért megérdemetek volna.
Formula-1 2012
Pilóták
1. Germany Sebastian Vettel 0 pont
2. United Kingdom Jenson Button 0 pont
3. Australia Mark Webber 0 pont
4. Spain Fernando Alonso 0 pont
5. United Kingdom Lewis Hamilton
0 pont
További versenyzők
Csapatok
1. Austria Red Bull Racing 0 pont
2. United Kingdom McLaren 0 pont
3. Italy Ferrari 0 pont
4. Germany Mercedes
0 pont
5. GBR Lotus F1 0 pont
Konstruktőri pontszámok

 

Szavazások 2012

Jelenleg nincs szavazás