F1-live.hu a nap 24 órájában

Toyota TF110, a "meseautó"

A TF110 valószínűleg a legismertebb soha nem versenyzett Forma-1-es autó lesz.

Annak ellenére, hogy a Toyota lassan egy éve elhagyta a száguldó cirkuszt, állandóan előkerül a gép neve.

2009. november 4-én a japán gyártó bejelentette, hogy a Honda és BMW után ő is távozik a Forma-1-ből. Ekkorra azonban már elkészült a 2010-es szezonra épített gépük, melynek sorsa körül rengeteg pletyka kezdett keringeni.

A TF110 állítólag remekül sikerült, még akár a győzelemre is esélyes. Ez a jól értesült források szerint a kedvező aerodinamikai kialakításnak, illetve az autó jó egyensúlyának köszönhető.

Miután a Team USF1 beadta a kulcsot biztos lett, hogy jövőre ismét egy újonccal bővülhet a mezőny.

Ekkor tűnt fel a Stefan GP, melynek feltett szándéka volt, hogy a Toyota gépét használja. A Pirelli érkezése és a szabályok módosítsa miatt azonban a szerbek elálltak ettől a tervtől.

Később az ART neve is felvetődött, mint lehetséges Toyota „utód”, de ez a találgatás is tévesnek bizonyult.

Miután a Pirelli érkezése hivatalos lett sokan úgy érezték, elképzelhető, hogy az olasz gumigyártó tesztautónak használná a TF110-et.

Persze ebből sem lett semmi, újabban pedig a szintén a 13. csapat helyére pályázó Villeneuve Racing-el hozták kapcsolatba a japának autóját.

Bárhogy is legyen az biztos, a TF110 az a versenyautó, ami szépen lassan legendává avanzsál, annak ellenére, hogy versenypályán sosem bizonyított.
 

Szavazások eredményei Válasszon szavazást:
Hogy tetszik a 2012-es Ferrari, az F2012?
A tavalyi jobban tetszett
14% 196
Eddig ez a legszebb Ferrari
10% 145
Egynek elmegy
18% 266
Nagyon tetszik
18% 266
Ronda, egyáltalán nem tetszik
39% 569

Kommentek

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Összes hozzászólás: 7 Oldalak: 1 / 1
Sorrend:   növekvő  |  csökkenő Hozzászólás / oldal:
1. Szerző: nickysantoro Dátum: 2010-07-20 10:05
Azért azon elgondolkoztam, hogy mivan akkor, ha mégis elindult volna mondjuk a Stefan GP színeiben és szétkapja a mezőnyt mint a Brawn GP azért az blama lett volna az egész f1-nek de főleg a japánoknak :D !
2. Szerző: bobbybinary Dátum: 2010-07-20 10:22
Nagy kár, hogy a Toyotánál nem voltak olyan lelkes, eltökélt és mellesleg anyagilag erős tagok, akik, a Brawn GP mintájára, magáncsapatként folytatták volna. De ezt a mesét egyszer már megírták, ennek máshogy kellett tehát alakulnia. Ha valaki idén megkaparintotta volna, akár villanthatott volna vele. Jövőre ez az autó viszont már csak alapként szolgálhatna egy új istállónál, kiugró eredményre már kevés lenne. A Sauber példáján azonban látjuk, hogy egy készen megvett autó bizony okozhat kellemetlen meglepetéseket is. Esetükben a szezon negyede biztosan ráment, mire sikerült kiismerni és megfelelő fejlesztési irányt szabni, hogy aztán a szezon feléhez érve végre eredmények is jöjjenek.
3. Szerző: emioland Dátum: 2010-07-20 10:50
Ha ojan jol sikerult akkor miért száltak ki? sokan mondtak már hasonlokat.
4. Szerző: DrPepus Dátum: 2010-07-20 11:30
Zsoltit a TF110-be !!!Zsoltit a TF110-be !!!Zsoltit a TF110-be !!!Zsoltit a TF110-be !!!Zsoltit a TF110-be !!!Zsoltit a TF110-be !!!Zsoltit a TF110-be !!!Zsoltit a TF110-be !!!Zsoltit a TF110-be !!!Zsoltit a TF110-be !!!Zsoltit a TF110-be !!!Zsoltit a TF110-be !!!Zsoltit a TF110-be !!!
5. Szerző: Ago Dátum: 2010-07-20 11:33
A Honda mar bebizonyitotta, hogy a japanok jo erzekkel tudnak nyero autot a szemetbe dobni, szerencsere az oveket a Brawn kiguberalta.. A Toyotanal soha nem fogjuk megtudni, mit tudott volna igazi versenyben, de a japanok ezt a reszet at se gondoltak.. Valamelyik szamuraj eldontotte, hogy most harakiri, es kesz...
6. Szerző: sajtosnudli Dátum: 2010-07-20 11:53
Mekkora poén lenne ha most elvinnék Silverstone-ba és Vettel pole körét a földbe tiporná ez a kocsiXD
7. Szerző: Kisszaki Dátum: 2010-07-20 15:48
Ha ilyen jó lehet ez az autó akkor a Ferrari vagy a McLaren miért nem vette meg?
Legalább átnézni vagy valami hasznos tervet lemásolni róla.
Formula-1 2012
Pilóták
1. Germany Sebastian Vettel 0 pont
2. United Kingdom Jenson Button 0 pont
3. Australia Mark Webber 0 pont
4. Spain Fernando Alonso 0 pont
5. United Kingdom Lewis Hamilton
0 pont
További versenyzők
Csapatok
1. Austria Red Bull Racing 0 pont
2. United Kingdom McLaren 0 pont
3. Italy Ferrari 0 pont
4. Germany Mercedes
0 pont
5. GBR Lotus F1 0 pont
Konstruktőri pontszámok

 

Szavazások 2012
Hogy tetszik a 2012-es Ferrari, az F2012?