Button beperelte a Mercedest, végül megkapta a BGP 001-est
Jenson Button és a Brawn GP (most Mercedes) vezetősége mindenben megegyezett, így nem került sor bírósági eljárásra.
Jenson ragaszkodott ahhoz, hogy az élete első bajnoki címét jelentő autót, a BGP 001-est a tulajdonában tudja.
Button tavaly mindent vitt, megnyerte a bajnokságot, akárcsak akkori csapata, a Brawn GP. A brit pilóta úgy döntött, hogy elhagyja az istállót, és a McLaren-hez szerződik. Időközben a Brawn istálló felett a Mercedes vette át az irányítást.
A 30 éves versenyző tavaly beleegyezett abba, hogy önkéntesen csökkenti a fizetését, ám a szerződése tartalmazott egy olyan záradékot, miszerint, ha megnyeri a bajnokságot, akkor megkapja az autót – ez esetben a BGP 001-est.
Mint kiderült, Button cége, a „JB Next BV” jogi eljárást indított a Mercedes ellen Londonban, mivel nem kapta meg az autót.
A Mercedes költségcsökkentés címén nem volt hajlandó átadni az autót. A Mercedes felajánlott Jenson-nek, hogy építenek neki egy másolatot a BGP 001-esről, de Button azt mondta, hogy az igazi autójának egyedülálló értéke van.
A csapat végül úgy döntött, hogy megadja a britnek, amit kér. Ezt Button szóvivője is megerősítette.
Egyes szakértők szerint több mint 1 millió fontot ér a különleges ajándék.
Az elmúlt hét hírei:
|
02.10. P |
02.09. Cs |
02.08. Sze |
02.07. K |
02.06. H |
02.05. V |
02.04. Szo |
Kommentek
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
| Formula-1 2012 | |||||||||||||||
| Pilóták | |||||||||||||||
| |||||||||||||||
| Csapatok | |||||||||||||||
|
| Szavazások 2012 |
|
Jelenleg nincs szavazás |
Ne légy rosszmájú... :)
Csak azt nem értem miért költségcsökkentőb épiteni egy másolatot mint odaadni a már kész autót !???
Vagy a másolat fröccsöntött műanyagbol lenne széria merci blokkal ??? :)