F1-live.hu a nap 24 órájában

Barrichello ismét finoman beszólt a Brawn-nak!

Rubens Barrichello, a Williams-Cosworth brazil versenyzője finoman beszólt, odaszúrt korábbi munkaadójának, ahol talán nem mindent hozhatott nyilvánosságra.

Rubens további fejlődést vár csapatától, ugyanakkor nem sietteti a dolgokat.

Idén a brazil veterán életében ismét fordult a kocka. Tavaly a legjobb helyekért küzdhetett, most pedig már azért pezsgőt bont, ha pontszerzőként intik le a verseny végén.

Barrichello-nak a címvédő Brawn (most Mercedes GP) istállót kellett elhagynia. A veterán pilóta a Williams csapat versenyzője lett. Négy verseny után mindössze 5 pont áll a neve mellett.

Rubens Barrichello

Jó harmónia van a versenyző és a csapat között, valamint remek dolog az, hogy világosan elmondhatom, ha nem vagyok elégedett az eredménnyel, mert a csapat sem boldog.

A tapasztalatom ellenére új dolgokkal találkozom, és folyamatosan tanulnom kell, de ez az élet rendje.

A csapat kész meghallgatni engem, ami nagyszerű. A csapat nagyon figyel arra, amit mondok, és ez jó dolog. Sok dolog függ attól, hogy mit mondok.

Reméljük, hogy meg tudjuk oldani a problémáinkat. Nem hiszem, hogy egyik pillanatról a másikra találunk egy másodpercet, de biztos vagyok benne, hogy ez az autó az utolsó pillanatig fejlődni fog.

Úgy gondolom, dolgoznunk kell azért, hogy sikerüljön bekerülnünk az első hatba az időmérőn. A verseny már más kérdés. Szükség van megbízhatóságra, és különböző dolgokra. Ahhoz, hogy pedig minden alkalommal ott legyünk a legjobb hat között, fél másodpercet kell javulnunk.

Kommentek

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Összes hozzászólás: 5 Oldalak: 1 / 1
Sorrend:   növekvő  |  csökkenő Hozzászólás / oldal:
1. Szerző: Cece Dátum: 2010-04-21 15:00
Naés ebben mi a beszolás ? :O
2. Szerző: Pinti Dátum: 2010-04-21 15:22
Brawnt nem is említi a saját csapata munkáját elemezgeti éppen!!!
3. Szerző: szaloki Dátum: 2010-04-21 17:26
Hali

sztem ez a lényege a mondatnak! "A csapat kész meghallgatni engem, ami nagyszerű. A csapat nagyon figyel arra, amit mondok, és ez jó dolog. Sok dolog függ attól, hogy mit mondok."
4. Szerző: schumica1 Dátum: 2010-04-21 17:39
Na, legalább akkor most jó helyen van, itt ő lehet a kiemelt versenyző. Nincs se Schumi, se Brawn, de vb cím se lesz az biztos.
5. Szerző: Alzs Dátum: 2010-04-21 18:34
4. Szerző: schumica1

Néha a VB cím, nem minden. Ha marad a Brawnból lett Mercinél, ott se biztos hogy csomagolva lenne a VB cím ahogy eddig látszik.
Formula-1 2012
Pilóták
1. Germany Sebastian Vettel 0 pont
2. United Kingdom Jenson Button 0 pont
3. Australia Mark Webber 0 pont
4. Spain Fernando Alonso 0 pont
5. United Kingdom Lewis Hamilton
0 pont
További versenyzők
Csapatok
1. Austria Red Bull Racing 0 pont
2. United Kingdom McLaren 0 pont
3. Italy Ferrari 0 pont
4. Germany Mercedes
0 pont
5. GBR Lotus F1 0 pont
Konstruktőri pontszámok

 

Szavazások 2012

Jelenleg nincs szavazás