F1-live.hu a nap 24 órájában

Dyer: Alonso semmivel nem nyújtott eddig többet, mint Räikkönen

A Ferrari főmérnöke, Chris Dyer Bahrain-ben elmondta, eddig ugyanazt a teljesítményt tapasztalják a kétszeres spanyol világbajnoknál, mint Kimi Räikkönen érkezésekor.

Dyer ezzel tagadta azokat a pletykákat, miszerint Räikkönen már az érkezésekor sem volt valami aktív.

A Scuderia Ferrarinál változások történtek. Az egyik legnagyobb változást a versenyzők személye, pontosabban egy érintette.

Kimi Räikkönen-nek idő előtt el kellett hagynia a Ferrarit. Eredetileg 2010 év végéig szólt a szerződése a Scuderia-val, de ezt közös megegyezéssel felbontották, mivel Fernando Alonso már ott kopogtatott Maranello-ban.

Rengeteg olyan hír látott napvilágot, miszerint Kimi konkrétan egy percig sem volt motivált az olaszoknál.

Dyer ezt most tagadta.

„Elégedettek vagyunk azzal a teljesítménnyel, amit Fernando Alonso nyújt, illetve azzal, hogy a csapathoz került. Ugyanazt tapasztaljuk, mint amikor Kimi Räikkönen érkezett.” – fogta rövidre Chris Dyer Bahrain-ben, a Ferrari főmérnöke.

Szavazások eredményei Válasszon szavazást:
Hogy tetszik a 2012-es Ferrari, az F2012?
A tavalyi jobban tetszett
14% 195
Eddig ez a legszebb Ferrari
10% 145
Egynek elmegy
18% 266
Nagyon tetszik
18% 264
Ronda, egyáltalán nem tetszik
39% 568

Kommentek

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Összes hozzászólás: 192 Oldalak: 13 / 1
Sorrend:   növekvő  |  csökkenő Hozzászólás / oldal:
Első oldal Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő Utolsó oldal
1. Szerző: Pinti Dátum: 2010-03-11 16:23
Alo és Kimi fanok ez a nap cikke nem "kinyírni" egymást!!! :-))))))
2. Szerző: NGabesz Dátum: 2010-03-11 16:25
Juj, mi lesz itt mindjárt...
3. Szerző: RZK Dátum: 2010-03-11 16:26
Egy újabb provokatív cím... Azért maga a nyilatkozat teljesen korrekt, de a cím... Értem én, hogy marketing na de ennyire? :O

Ide vissza sem nézek már... mi lesz itt...
4. Szerző: Somly Dátum: 2010-03-11 16:27
Majd 150 hsz után visszanézek :D, most lesz min vitázni...
5. Szerző: Rigel77 Dátum: 2010-03-11 16:28
Pont ez a bajom , néha nagyon provokatívan vannak megírva a cikkek , itt is máshol is. És ezzel csak hergelik a két tábort.
6. Szerző: RZK Dátum: 2010-03-11 16:30
5. Szerző: Rigel77

Így több látogatója van az oldalnak ami növeli az oldal értékét.
7. Szerző: Hujber Dávid / F1-live.hu Dátum: 2010-03-11 16:31
Nem hergelünk senkit!!! Erről beszélt Dyer! Írjuk meg helyette azt, hogy Räikkönen vett egy gyümölcsöt a közértben? De komolyan... Annak semmi köze nem lenne a cikkhez, de itt közel sem erről van szó!
8. Szerző: Hujber Dávid / F1-live.hu Dátum: 2010-03-11 16:32
RZK! Ettől semmivel sincs több látogatónk... De itt ezt zárjuk is le!
9. Szerző: sajtosnudli Dátum: 2010-03-11 16:35
Dyer mindig tisztességesen nyilatkozott Kimiről.
10. Szerző: Csuti Dátum: 2010-03-11 16:36
Itt szerintem már mindenki tudja hogy Raikkönen olyan amilyen és Alonso is olyan amilyen...én ebbe a cikkbe semmi érdekeset nem találok!
11. Szerző: RZK Dátum: 2010-03-11 16:39
8. Szerző: Hujber Dávid / F1-live.hu

A bulvár hírek (ebben az esetben címek) vonzzák a tömeget. De mivel nincs értelme az oldal főszerkesztőjével vitatkozni (ebben az esetben csak én húzhatom a rövidebbet) ezt itt valóban le is zárhatjuk.

Üdv!
12. Szerző: Kimster Dátum: 2010-03-11 16:41
úúúúúúú Gyerekek! :D
Na azért ezt nevezem én nagy oltásnak! xD
Ennyit a Ferrariról...
Akkor is Go Kimi WRC és Go Schumi F1! :D
13. Szerző: anna479 Dátum: 2010-03-11 16:42
ez a nyilatkozat Kimivel szemben korrekt volt, a két oldal rajongóinak persze nem biztos
14. Szerző: f1hungary Dátum: 2010-03-11 16:43
félreérthető a cím de nem baj :)
15. Szerző: kunfer Dátum: 2010-03-11 16:43
Dyer kedvence Kimi volt.....
Ez egyértelmű!
A cikkből is ez jött le, szerintem.
Első oldal Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő Utolsó oldal
Formula-1 2012
Pilóták
1. Germany Sebastian Vettel 0 pont
2. United Kingdom Jenson Button 0 pont
3. Australia Mark Webber 0 pont
4. Spain Fernando Alonso 0 pont
5. United Kingdom Lewis Hamilton
0 pont
További versenyzők
Csapatok
1. Austria Red Bull Racing 0 pont
2. United Kingdom McLaren 0 pont
3. Italy Ferrari 0 pont
4. Germany Mercedes
0 pont
5. GBR Lotus F1 0 pont
Konstruktőri pontszámok

 

Szavazások 2012
Hogy tetszik a 2012-es Ferrari, az F2012?