F1-live.hu a nap 24 órájában

Hülkenberg három, négy év múlva lenne bajnok az F1-ben!

Nicolas Hülkengerg, a Williams-Cosworth újonc német versenyzője egyértelművé tette, hogy végső célja a Formula-1-ben a világbajnoki cím megszerzése.

Nico három, legkésőbb négy év múlva állna fel a világ tetejére, és ünnepelne a bajnoki trófeával a kezében.

Hülkenberg a GP2-es sorozat újdonsült bajnokaként csatlakozott Sir Frank Williams istállójához – legalábbis, mint versenyző.

Nico már jól ismerheti a csapatot, hiszen korábban többször is jelen volt a gyárban, és ismerkedett a környezettel.

A fiatal német pilóta rendkívül határozott, amit talán magának, és menedzserének, Willi Weber-nek is köszönhet, akinek mindig is nagy volt az „étvágya”.

„Mint mondtam, pontokat, dobogós helyezéseket, valamint győzelmeket akarok szerezni! Világbajnoki cím? Abszolút! A bajnokság a végső célom.” – mondta Nicolas Hülkenberg, aki ezzel még három, vagy négy esztendőt várna. 

„Ezek a célok számomra nagyon fontosak, de nem szabad türelmetlennek lenned. Mindennek eljön az ideje. Türelmesnek kell lenned, miközben állandó, jó teljesítményt nyújtasz. Ez szintén nagyon fontos.” – tette hozzá a fiatal német. 

Szavazások eredményei Válasszon szavazást:
Hogy tetszik a 2012-es Ferrari, az F2012?
A tavalyi jobban tetszett
14% 195
Eddig ez a legszebb Ferrari
10% 145
Egynek elmegy
18% 266
Nagyon tetszik
18% 264
Ronda, egyáltalán nem tetszik
39% 568

Kommentek

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Összes hozzászólás: 2 Oldalak: 1 / 1
Sorrend:   növekvő  |  csökkenő Hozzászólás / oldal:
1. Szerző: Csuti Dátum: 2010-03-10 07:34
Nagyon motivált és ezek a célok reálisak.Meglehet neki a VB cím de nem biztos, hogy a Williamsel
2. Szerző: magyari82 Dátum: 2010-03-10 13:27
Szerintem a legjobb ujonc lessz az biztos kimagaslik közülük,nehogy még sok tapasztaltabnak is meggyüjtse a baját,szurkolok neki.
Formula-1 2012
Pilóták
1. Germany Sebastian Vettel 0 pont
2. United Kingdom Jenson Button 0 pont
3. Australia Mark Webber 0 pont
4. Spain Fernando Alonso 0 pont
5. United Kingdom Lewis Hamilton
0 pont
További versenyzők
Csapatok
1. Austria Red Bull Racing 0 pont
2. United Kingdom McLaren 0 pont
3. Italy Ferrari 0 pont
4. Germany Mercedes
0 pont
5. GBR Lotus F1 0 pont
Konstruktőri pontszámok

 

Szavazások 2012
Hogy tetszik a 2012-es Ferrari, az F2012?