F1-live.hu a nap 24 órájában

A sivatagban kezdődik minden idők legkiélezettebb évadja

A négy hónapos, hihetetlen mozgalmas holtszezont követően, hétvégén megkezdődik a Formula 1-es világbajnokság 2010-es idénye.

A legnagyobb szenzációt Michael Schumacher visszatérése jelenti. A sportág egyeduralkodója a Mercedes GP kötelékében tér vissza, így összesen négy világbajnok szerepel majd a mezőnyben.

Mielőtt belefolynánk az esélylatolgatásba, előbb tisztázni kell a legfontosabb változtatásokat az új idényt illetően. 2010-től tilos lesz a tankolás a futamok alatt, így a csapatok a rajtrácson már a futam végégig elegendő üzemanyaggal fognak felsorakozni, ami azt jelenti, hogy az eddigi 40-90 kg helyett 160-180 kg lesz az üzemanyagtartály súlya. A tavalyi 10 csapat helyett idén 12 istálló kapott rajtengedélyt. A Toyota és a BMW gárdája kivonult a száguldó cirkuszból. Mivel több autó küzd majd a helyezésekért, ezért a pontokat az első tíz helyezett között osztják el. A győztes huszonöt ponttal gazdagodik.

Rendkívüli izgalmakat rejteget az idei szezon. Négy nagy csapatról beszélhetünk, minden bizonnyal a Ferrari, a McLaren, a Mercedes és a Red Bull versenyzői küzdenek majd a világbajnoki címért. Nagy kérdés, hogy Michael Schumachernek miként sikerül a visszatérés. A fogadóirodák Fernando Alonsot tartják a legesélyesebbnek, de a McLaren párosa is roppant erős. A wokingi gárdánál, az utóbbi két év angol világbajnoka nyomja majd a gázt.

Visszatért a patinás Lotus istálló – mint név. A Virgin Racing és a Hispania csapata elsőként méretteti meg magát a legnagyobbak között. Utóbbi csapat első számú autóját Bruno Senna vezeti majd, aki a háromszoros világbajnok Ayrton Senna unokaöccse.

Mindössze három istállónál maradt meg a 2009-es felállás. A Renault a Williams és a BMW kivonulását követően életben maradt Sauber teljesen új párossal száll harcba. A rajt előtt tekintsük át még egyszer a téli pilótamozgásokat.

Pilótamozgások

Vodafone McLaren Mercedes


Érkezett: Jenson Button (Brawn GP)
Távozott: Pedro De La Rosa (Sauber Ferrari) , Heikki Kovalainen (Lotus)

Mercedes GP Petronas

Érkezett: Michael Schumacher (visszatért), Nick Heidfeld (BMW), Nico Rosberg (Williams)
Távozott: Jenson Button (McLaren), Rubens Barrichello (Williams)

Red Bull Racing


Érkezett: -
Távozott: -

Scuderia Ferrari Marlboro

Érkezett: Fernando Alonso (Renault)
Távozott: Kimi Raikönnen (Citroen C4 WRC)

AT&T Williams F1

Érkezett: Rubens Barrichello (Brawn GP), Nico Hülkenberg (ART Grand Prix – GP2)
Távozott: Nico Rosberg (Mercedes GP), Kazuki Nakajima ?

Renault F1 Team

Érkezett: Robert Kubica (BWM), Vitalij Petrov (Barwa Addax –GP2)
Távozott: Fernando Alonso (Ferrari), Romain Grosjean ?

Force India F1 Team

Érkezett: -
Távozott: -

Scuderia Toro Rosso

Érkezett:-
Távozott: -

Lotus F1 Racing

Érkezett: Jarno Trulli (Toyota), Heikki Kovalainen (McLaren)
Távozott: -

Hispania Racing

Érkezett: Bruno Senna (Le Mans Series), Karun Chandok (Ocean Racing – GP2)
Távozott: -

Virgin Racing


Érkezett: Timo Glock (Toyota), Lucas Di Grassi (Racing Engineering– GP2)
Távozott: -

Team Sauber F1

Érkezett: Kobajasi Kamui (Toyota), Pedro De La Rosa (McLaren)
Távozott: Robert Kubica (Renault), Nick Heidfeld (Mercedes GP)


Pályabejáró


Bahrain International Circuit
Épült: 2004
Tervező: Herman Tilke
Versenyek: Formula 1, Formula 3, GP2, GP2 Ázsia, V8 Supercars
Hossza: 6299 méter
Kanyarok: 23
Körrekord: 1:30:242 Michael Schumacher (Ferrari) 2004

A 2004-ben, 150 millió dollárért megépített bahreini ring a sivatag közepén terül el. Az elmúlt évben a pályát kissé átépítették, amelynek köszönhetően hosszabb lett, így jelenlegi méretével a második leghosszabb pálya a versenynaptárban. A legnagyobb tempót a célegyenes bejáratnál, valamint annak a végén érhetik el a pilóták, ezeken a pontokon 300km/h a jellemző.

Meteorológia

Bahreinben biztosra vehető a szikrázó napsütés, és a nagy meleg. A földrajzi adottságok miatt az esős futam abszolút kizárható. A nagy szél viszont a pályára hordhatja a homokot, ami megnehezítheti a versenyzők dolgát.

Tavaly történt…

Az elmúlt esztendőben óriási meglepetés született az időmérő edzésen. A Toyota két versenyzője mindenkit meglepett. Jarno Trulli szerezte meg a pole pozíciót, míg csapattársa Timo Glock végzett a második helyen. A futam azonban mégsem a japán autók uralmáról szólt. Glock visszacsúszott a hetedik helyre. Jarno Trulli azért valamelyest örülhetett, hisz felállhatott a dobogó legalsó fokára. A viadalt a Brwan GP klasszisa, Jenson Button nyerte, a red bullos Sebastian Vettelt megelőzve.  

Nagydíjtörténelem

Eddig hatszor rendeztek Forma1-es futamot a Közel-Keleti országban. Az elsőt, 2004-ben a későbbi világbajnok Michael Schumacher nyerte. Az eddigi hat évben négyszer fordult elő, hogy aki Bahreinben nyerni tudott, év végén a világbajnoki címet is ünnepelhette.

2004. április 4.

Első rajtkocka: Michael Schumacher (Ferrari) 1:30:139
Leggyorsabb kör: 1:30:252 Michael Schumacher (Ferrari)
Végeredmény: 1. Michael Schumacher (Ferrari) 1:28:34:875
                           2. Rubens Barrichello (Ferrari) +1,367
                           3. Jenson Button (BAR-Honda) +26,687


2005. április 3.

Első rajtkocka: Fernando Alonso (Renault) 3:01:902 (összetett)
Leggyorsabb kör: Pedro De L Rosa (McLaren-Mercedes) 1:36:447
Végeredmény: 1. Fernando Alonso (Renault) 1:29:18:531
                           2. Jarno Trulli (Toyota) +13,409
                           3. Kimi Raikönnen (McLaren-Mercedes) +32,063


2006. március 12.

Első rajtkocka: Michael Schumacher (Ferrari) 1:31:431
Leggyorsabb kör: Nico Rosberg (Williams) 1:32:406
Végeredmény: 1. Fernando Alonso (Renault) 1:29:46:205
                           2. Michael Schumacher (Ferrari) +1,246
                           3. Kimi Raikönnen (McLaren-Mercedes) +19,360


2007. április 15.

Első rajtkocka: Felipe Massa (Ferrari) 1:32:652
Leggyorsabb kör: Felipe Massa (Ferrari) 1:34:067
Végeredmény: 1. Felipe Massa (Ferrari) 1:33:27:512
                           2. Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) +2,360
                           3. Kimi Raikönnen (Ferrari) +10,834

2008. április 6.

Első rajtkocka: Robert Kubica (BMW) 1:33:096
Leggyorsabb kör: Heikki Kovalainen (McLaren-Mercedes) 1:33:193
Végeredmény: 1. Felipe Massa (Ferrari) 1:31:06:970
                           2. Kimi Raikönnen (Ferrari) +3,339
                           3. Robert Kubica (BMW) +4,998



Furák Dániel
 

Szavazások eredményei Válasszon szavazást:
Hogy tetszik a 2012-es Ferrari, az F2012?
A tavalyi jobban tetszett
14% 195
Eddig ez a legszebb Ferrari
10% 145
Egynek elmegy
18% 266
Nagyon tetszik
18% 264
Ronda, egyáltalán nem tetszik
39% 568

Kommentek

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Összes hozzászólás: 17 Oldalak: 2 / 1
Sorrend:   növekvő  |  csökkenő Hozzászólás / oldal:
Első oldal Előző 1 2 Következő Utolsó oldal
1. Szerző: Pinti Dátum: 2010-03-09 14:49
GRATULÁLOK a cikk írójának szép munka volt Dani!!!!! :-)))
2. Szerző: Somly Dátum: 2010-03-09 14:58
Rosberg kimaradt az érkezett listából a Mercinél! :)
3. Szerző: Hujber Dávid / F1-live.hu Dátum: 2010-03-09 15:00
Somly! Köszönjük, és a többieknek is! Javítva!
4. Szerző: Furi Dátum: 2010-03-09 15:04
Köszi:)
5. Szerző: Hujber Dávid / F1-live.hu Dátum: 2010-03-09 15:04
Furi! Grat Furi:)
6. Szerző: f1forever Dátum: 2010-03-09 15:09
Dani007! Gratulálok!:)
7. Szerző: lenovo Dátum: 2010-03-09 15:15
kimaradt az is, hogy a Vodafone McLaren Mercedes-től távozott Heikki Kovalainen.
8. Szerző: DaVe14 Dátum: 2010-03-09 15:31
jóó cikk ;)
9. Szerző: ViKimi Dátum: 2010-03-09 17:13
Remélem a cikk címe -úgy ahogy van- bejön! :P
10. Szerző: banzaiHonda02 Dátum: 2010-03-09 17:31
még akkor sem vártam ennnyire mikor a Honda is ott volt:D
go Button & Alo & RönóF1 !! :DD
11. Szerző: zsai Dátum: 2010-03-09 17:45
Szép munka volt! Már nagyon várom ezt az évadot és kiváncsi vagyok ki lesz a világbajnok idén.
12. Szerző: Tia Dátum: 2010-03-09 18:13
észrevettétek,hogy Kimi minden évben dobogón volt?
13. Szerző: NGabesz Dátum: 2010-03-09 18:13
Nagyon jó cikk! Gratulálok!
A további futamok előtt is számíthatunk ilyenre?
14. Szerző: Tia Dátum: 2010-03-09 18:14
jah nem 2004-be nem!:( és most se lesz ott...
15. Szerző: NGabesz Dátum: 2010-03-09 18:14
12. Szerző: Tia

2004-ben nem.
Első oldal Előző 1 2 Következő Utolsó oldal
Formula-1 2012
Pilóták
1. Germany Sebastian Vettel 0 pont
2. United Kingdom Jenson Button 0 pont
3. Australia Mark Webber 0 pont
4. Spain Fernando Alonso 0 pont
5. United Kingdom Lewis Hamilton
0 pont
További versenyzők
Csapatok
1. Austria Red Bull Racing 0 pont
2. United Kingdom McLaren 0 pont
3. Italy Ferrari 0 pont
4. Germany Mercedes
0 pont
5. GBR Lotus F1 0 pont
Konstruktőri pontszámok

 

Szavazások 2012
Hogy tetszik a 2012-es Ferrari, az F2012?