F1-live.hu a nap 24 órájában

Feltámadt a Red Bull! Webber nyert, Vettel alatt megállt az RB6

Mark Webber, a Red Bull-Racing ausztrál versenyzője nyerte a harmadik szabadedzés Belgiumban. A második Lewis Hamilton lett, míg a harmadik helyen Sebastian Vettel zárt, aki biztonsági okok miatt leállította autója motorját. A légbeömlővel voltak problémái.

Az edzés utolsó 15 perce esős körülmények között zajlott, így már senki sem tudott javítani az idején.

Köszöntjük a kedves Olvasóinkat a 2010-es Belga Nagydíj harmadik szabadedzésén, mely kevesebb, mint 10 perc múlva kezdetét veszi. A hétvége utolsó tréningjén 60 percen át körözgethetnek a pilóták.

Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres spanyol világbajnoka nagyon bizakodóan nyilatkozott a harmadik szabadedzés előtt. Az olaszok új kedvence magabiztosan tekint előre, és szerinte minden esélyük megvan egy jó eredmény elérésére.

Ebben a pillanatban zöldre váltott a bokszutcában a lámpa, kezdődhet a harmadik szabadedzés. A levegő hőmérséklete 14°C, addig a pálya 16°C-os.  A versenyzők Jarno Trulli vezényletével szép lassan kihajtanak a bokszból. Nagy a forgalom most a bokszban. Fernando Alonso-t most kötik be az autóba, addig a mezőny fele már kint körözget a pályán.

A versenyzők jelenleg az installációs körüket teljesítik a teljesen száraz aszfaltcsíkon.

Trulli és Kobayashi már vissza is hajtott a bokszba. Bruno Senna a csapatrádión keresztül ad információt a pályáról. A japán Sakon Yamamoto hetek óta a HRT színeiben versenyez, mely sokak szerint annak köszönhető, hogy 5 millió eurót tett le az asztalra. Chandhok anyagi problémákkal küszködik, és emiatt csak PR feladatokat láthat el a csapatnál.

Button, Schumacher, Rosberg, és Kovalainen kivételével már mindenki volt kint a pályán a harmadik edzésen.

A fent említett pilóták is akcióba lendültek. A következő 30 percben nem várható eső. Mindenki a bokszban, csend honol most Spa-ban. 52 perc. 48 perc! A helyzet változatlan, nincs forgalom a pályán, mindenki a bokszban pihen. Egyelőre még motorhangot sem hallani, noha a versenyzők többsége az autójából figyeli az eseményeket – a nagy semmit.

Na majd mos! Schumacher, Buemi, és Di Grassi is egyesbe tette a gépet. Folytatódhat a móka.  Egyre több versenyző merészkedik vissza a pályára. Mért idő még mindig nincs a harmadik edzésen.

A hétszeres világbajnokkal közölték: „Az F-csatorna remekül működik.”

A pillanatnyi állás: Buemi, Schumacher, Di Grassi. Buemi ideje: 1:50.108. Egyre több pilóta rendelkezik mért idővel. A sorrend: Hülkenberg, Buemi, Alguersuari, Petrov, Schumacher, Di Grassi.

Hülkenberg: 1:48.491. Most Hamilton a leggyorsabb: 1:48.096.

40 perc! Az első 10: Hamilton, Hülkenberg, Kobayashi, Kubica, Vettel, Buemi, Alguersuari, Trulli, Kovalainen.

A versenyzők természetesen száraz aszfaltra alkalmatos gumikkal autóznak. Hülkenberg átvette a vezetést: 1:47.564. Gyakorlatilag másodpercenként változik a sorrend.

Az első 5: Hülkenberg, Hamilton, Sutil, Buemi, Kobayashi. 37 perc! Az első 10: Hülkenberg, Sutil, Vettel, Hamilton, Kubica, Barrichello, Petrov, De la Rosa, Button, Alguersuari.

Liuzzi, Senna, Massa, és Webber egyelőre idő nélkül csücsül a bokszban.

Az első 15: Hülkenberg, Vettel, Sutil, Kobayashi, Hamilton, Kubica, Barrichello, Petrov, De la Rosa, Alguersuari, Buemi, Button, Rosberg, Trulli, Kovalainen.

Alonso gyors körön a Ferrarival. Kubica az élen: 1:46.492. Hülkenberg a második, Vettel a harmadik.

Most Hülkenberg, Petrov, Trulli, Di Grassi, és Liuzzi kivételével mindenki a pályán van. Alonso első gyors köre jól sikerült, 9. 33 perc!

Hamilton visszavette az első helyét: 1:46.315. Az első 10: Hamilton, Kubica, Alonso, Vettel, Hülkenberg, Sutil, Button, Massa, De la Rosa, Kobayashi.

Jos Verstappen is kint van a nagydíjon a fiával, mint már azt korábban megírhattuk Olvasóinknak. Szép lassan kezd kirajzolódni a kép. Az első 5: Hamilton, Kubica, Massa, Alonso, Vettel.

31 perc!

Az edzés utolsó perceire záporeső várható.

Az első 10: Hamilton, Kubica, Webber, Massa, Alonso, Vettel, Button, Hülkenberg, Sutil, De la Rosa.


27 perc! A mezőny nagy része a bokszban várakozik. A pillanatnyi sorrend: Hamilton, Kubica, Webber, Alonso, Massa, Vettel, Button, Hülkenberg, Sutil, Petrov, De la Rosa, Kobayashi, Barrichello, Rosberg, Alguersuari, Buemi, Trulli, Kovalainen, Glock, Senna, Yamamoto, Schumacher, Di Grassi Liuzzi – idő nélkül.

Webber ugrott fel a második helyre. Erősödni látszik a Red Bull. Az első 10: Hamilton, Webber, Kubica, Alonso, Massa, Vettel, Button, Hülkenberg, Sutil, Petrov. Webber a leggyorsabb: 1:46.106.


22 perc! Könnyen lehet, hogy a Red Bull csak a bolondját járatja a mezőnnyel, és Spa-ban is a legesélyesebbek az első rajtkockára.

10 perc múlva érkezik az eső.

Az első 10: Webber, Hamilton, Kubica, Alonso, Massa, Sutil, Vettel, Button, Hülkenberg, Kobayashi. Mielőbb megérkezik az első, mindenki megpróbál még pár gyors kört futni szárazon.

A mezőny nagy része kint van a pályán. Az első 10: Webber, Hamilton, Vettel, Button, Kubica, Alonso, Massa, Sutil, Hülkenberg, Kobayashi.

Az első 8 versenyző jelen pillanatban 1 másodpercen belül van.

18 perc!

Webber ideje: 1:46.106.

Az első 5: Webber, Hamilton, Vettel, Button, Kubica.

Vettel autójával valami nem stimmel. A bokszutca bejáratánál megállt, a pályamunkások tolják el az útból, majd adják át az RB6-ot a Red Bull szerelőinek. Nagyon furcsa hangot adott ki Vettel Renault motorja, majd egyszerűen megállt. Nem jó jel!


Időközben leszakadt az ég, mindenki csúszkál. Nagy valószínűség szerint már senki sem fog javítani az idején.

14 perc! Szép lassan mindenki visszahajt a bokszba.

A sorrend, ami valószínűleg egyben a végeredmény is: Webber, Hamilton, Vettel, Button, Kubica, Alonso, Massa, Sutil, Hülkenberg, Kobayashi, De la Rosa, Petrov, Barrichello, Schumacher, Rosberg, Buemi, Alguersuari, Liuzzi, Trulli, Senna, Kovalainen, Di Grassi, Glock, Yamamoto.

Egyre hevesebben esik az eső, mindenki a bokszban.

Szakad az eső Spa-ban. Ha ez így megy tovább, használhatatlan lesz a pálya. 12 perc.

Most csak Alguersuari, Trulli és Yamamoto tesztelgeti a gépet a nedves pályán. Schumacher is kihajtott a bokszból.

2 perc! A sorrend változatlan.  -
Webber, Hamilton, Vettel, Button, Kubica, Alonso, Massa, Sutil, Hülkenberg, Kobayashi, De la Rosa, Petrov, Barrichello, Schumacher, Rosberg, Buemi, Alguersuari, Liuzzi, Trulli, Senna, Kovalainen, Di Grassi, Glock, Yamamoto.

Mark Webber, a Red Bull-Racing ausztrál versenyzője nyerte a harmadik szabadedzés Belgiumban. A második Lewis Hamilton lett, míg a harmadik helyen Sebastian Vettel zárt, aki biztonsági okok miatt leállította autója motorját. A légbeömlővel voltak problémái.

Az edzés utolsó 15 perce esős körülmények között zajlott, így már senki sem tudott javítani az idején.


Végeredmény

Hely Versenyző Csapat Idő Különbség Kör
1 Mark Webber RBR-Renault 1:46.106   10
2 Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:46.223 0.117 17
3 Sebastian Vettel RBR-Renault 1:46.396 0.290 12
4 Jenson Button McLaren-Mercedes 1:46.397 0.291 17
5 Robert Kubica Renault 1:46.492 0.386 17
6 Fernando Alonso Ferrari 1:46.627 0.521 11
7 Felipe Massa Ferrari 1:46.962 0.856 10
8 Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:47.064 0.958 15
9 Nico Hulkenberg Williams-Cosworth 1:47.160 1.054 16
10 Kamui Kobayashi BMW Sauber-Ferrari 1:47.296 1.190 17
11 Pedro de la Rosa BMW Sauber-Ferrari 1:47.388 1.282 15
12 Vitaly Petrov Renault 1:47.406 1.300 15
13 Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1:47.512 1.406 14
14 Michael Schumacher Mercedes GP 1:47.695 1.589 16
15 Nico Rosberg Mercedes GP 1:47.837 1.731 9
16 Sebastien Buemi STR-Ferrari 1:47.905 1.799 20
17 Jaime Alguersuari STR-Ferrari 1:47.981 1.875 18
18 Vitantonio Liuzzi Force India-Mercedes 1:48.692 2.586 8
19 Jarno Trulli Lotus-Cosworth 1:50.600 4.494 14
20 Bruno Senna HRT-Cosworth 1:51.133 5.027 9
21 Heikki Kovalainen Lotus-Cosworth 1:51.384 5.278 14
22 Lucas di Grassi Virgin-Cosworth 1:51.517 5.411 13
23 Timo Glock Virgin-Cosworth 1:51.669 5.563 10
24 Sakon Yamamoto HRT-Cosworth 1:52.001 5.895 13

 

Kommentek

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Összes hozzászólás: 44 Oldalak: 3 / 1
Sorrend:   növekvő  |  csökkenő Hozzászólás / oldal:
Első oldal Előző 1 2 3 Következő Utolsó oldal
1. Szerző: Fernando Alonso Diaz Dátum: 2010-08-28 12:01
a ferrarik csak keményen mentek :D
2. Szerző: Fernando Alonso Diaz Dátum: 2010-08-28 12:01
ja és esőbe akárki nyerhet
3. Szerző: balalev Dátum: 2010-08-28 12:02
fura időmérő lesz sztem :D
4. Szerző: Nando81 Dátum: 2010-08-28 12:02
Szerintem ha nem kezd el esni az eső jobb idők is születtek volna! Akkor már nem lett volna biztos hogy Webber nyer!
5. Szerző: hnari Dátum: 2010-08-28 12:02
2. Szerző: Fernando Alonso Diaz

Yamamoto is? Akkor hajrá:D
6. Szerző: Lewis Jenson McLaren The Best Dátum: 2010-08-28 12:02
A McLarenek csak keményen mentek.

Ja és esőbe akárki nyerhet (De főleg a Sutilnak lesz nagyobb esélye így)
7. Szerző: Fernando Alonso Diaz Dátum: 2010-08-28 12:03
4. Szerző: Nando81
jól mondod mindeki a lággyal futotta a körét csk a ferrari nem ez azért biztato és tegnap is hozott 5-6tizedet nekik
8. Szerző: Fernando Alonso Diaz Dátum: 2010-08-28 12:04
5. Szerző: hnari
figyelj csak
akár ő is 2008-ban esőbe sutil 4.??
nem volt furcas a force india volt az utolso csapat
9. Szerző: Vettelmester Dátum: 2010-08-28 12:04
Nem lesz gond Vettel autójával,legalábbis remélem!

A Red Bull megint bizonyította,hogy jó lesz,habár csak a 3.legjobb ezen a pályán!

Nem baj,előre az 1-2.helyért!!!!GO Vettel!!P1!!!Go Webber!!!P2!!!
10. Szerző: Kimifan79 Dátum: 2010-08-28 12:04
7. Szerző: Fernando Alonso Diaz

Ha jól láttam többen nem raktak fel lágyat. Pl a McLaren sem.
11. Szerző: Fernando Alonso Diaz Dátum: 2010-08-28 12:05
6. Szerző: Lewis Jenson McLaren The Best
hamilton meg button is lágyan volt emlékszem
12. Szerző: Disaster Dátum: 2010-08-28 12:05
7. szerző: Massa lággyal ment!
13. Szerző: Lewis Jenson McLaren The Best Dátum: 2010-08-28 12:05
Az időmérő baromi durva lehet. Hamilton Alonso és Webber összecsapás lesz. Az nagy harc lesz. Most minden pozicíó és pont számít.
14. Szerző: Kimifan79 Dátum: 2010-08-28 12:06
4. Szerző: Nando81

És persze gondolom az eső megérkezése csak a kedvencedet hátráltatta, csak neki esett és csak ő nem tudott elég gyors kört futni.
15. Szerző: Attika353 Dátum: 2010-08-28 12:06
Ferrari :/
Első oldal Előző 1 2 3 Következő Utolsó oldal
Formula-1 2012
Pilóták
1. Germany Sebastian Vettel 0 pont
2. United Kingdom Jenson Button 0 pont
3. Australia Mark Webber 0 pont
4. Spain Fernando Alonso 0 pont
5. United Kingdom Lewis Hamilton
0 pont
További versenyzők
Csapatok
1. Austria Red Bull Racing 0 pont
2. United Kingdom McLaren 0 pont
3. Italy Ferrari 0 pont
4. Germany Mercedes
0 pont
5. GBR Lotus F1 0 pont
Konstruktőri pontszámok

 

Szavazások 2012

Jelenleg nincs szavazás