F1-live.hu a nap 24 órájában

Alonso nyerte az esős, unalmas első edzést Belgiumban

Fernando Alonso, a kétszeres spanyol világbajnok volt a leggyorsabb versenyző az első szabadedzésen Spa-ban a Ferrarival.

A második helyen Lewis Hamilton zárt a McLaren autójával, addig Robert Kubica harmadik lett. Nem volt nagy mozgolódás a pályán.

Köszöntjük a kedves Olvasóinkat az első szabadedzésen. A nagy eső elállt, de a tréning ideje alatt további esőzések várhatóak.

Kevesebb, mint 10 perc és kezdetét veszi az első 90 percese edzés a 2010-es Belga Nagydíjon.

Felipe Massa már beöltözött a Ferrarinál. A pálya bizonyos részein áll a víz. Az elkövetkezendő percekben gyengébb eső várható. Sebastian Vettel már az autójában ül, rajtra kész.

A levegő hőmérséklete 18°C, addig az aszfalt 17°C-os. Többek között Heikki Kovalainen is beült az autójába a Lotus bokszában. A versenyzők a szokásos installációs körükre készülnek. 1 perc a zöld jelzésig.  Elkezdődött az első szabadedzés, egyelőre senki sem merészkedett ki a pályára. Elsőként Timo Glock (Virgin) hajtott ki a bokszból.

Glock után több versenyző is egyes fokozatba tette a gépet. Alguersuari, Buemi, Yamamoto, Di Grassi, Kovalainen, De la Rosa és Senna is kint van az eső áztatta aszfaltcsíkon. Glock visszahajtott a bokszba, a többiek is hasonlóan tesznek. 1 óra 26 perc van vissza az edzés végéig. Egyelőre egy pilóta neve mellett sem szerepel mért idő. Fernando Alonso még a bokszban, de már az autójában figyel.

Ahogy az várható volt, nincs különösebb mozgolódás most Spa-ban. A versenyzők az installációs körüket teljesítik, vagy a bokszban várakoznak.

Kik vannak most kint a pályán? – Massa, Petrov, Sutil, Vettel, Kubica, Liuzzi, Trulli. Massa mért időt fut a Ferrarival. Felipe egész jó tempót diktál az esőgumikon az F10-essel. Stabilnak tűnik a 2010-es „lovacska”.

A brazil pilóta végül nem fejezte be a körét, behajtott a bokszba. Most Rosberg, Webber, Barrichello és Alonso próbálkozik az esőben, adatokat gyűjtve a pályáról és az autóról.  A hétvégén a 300. F1-es futamára készülő Barrichello és a ferraris Alonso mellé a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher csatlakozott. Barrichello és Alonso a bokszban.

Glock ismét a pályán. 1 óra 18 perc! Glock és Button kivételével most mindenki a bokszban tartózkodik. Kezd kisütni a nap Spa-ban, de a versenyzők még mindig nagy esőfüggönyt húznak maguk után. Időközben az eső is elkezdett cseperegni. Glock mért időt fut a Cosworth motorral hajtott VR-01-essel. 

Az első idő: Timo Glock – 2:06.752.

Hamilton a pályán. 1 óra 14 perc! Egyre erősebben esik Spa-ban. Az előzetes időjárás jelentések szerint hasonló idő várható szombaton, és a futam napján, vasárnap is.

Lewis a bokszban. Glock csapattársa, Lucas di Grassi akcióban. Alonso a mérnökeivel egyeztet. A spanyol „civilben”, bukó nélkül.

Kik vannak most kint a pályán? – Di Grassi, Hülkenberg, Vettel, Webber, Schumacher.

Adrian Newey, a Red Bull tervezőmérnöke is a helyszínen van. 1 óra 11 perc! Egyre többen merészkednek ki a vizes pályára. Mért köre továbbra is csak Timo-nak van: 2:06.752. Vettel sokat csúszkál az RB6-al, ami talán nem is meglepő ebben az időben. Schumacher is kiengedte a gépet a bukótérbe.

Di Grassi ideje: 2:12.357.

A pillanatnyi állás: Glock, Vettel, Di Grassi, Hülkenberg. 1 óra 7 perc! Az első 5: Glock, Buemi, Vettel, Di Grassi, Hülkenberg.

De la Rosa vezet: 2:05.845. A mezőny nagy része még mindig a bokszban van.

Az első 6: De la Rosa, Glock, Buemi, Vettel, Di Grassi, Hülkenberg. Sutil vette át a vezetést a Force Indiával: 2:05.117.

A pillanatnyi sorrend: Sutil, Buemi, De la Rosa, Kobayashi, Glock, Alguersuari, Hülkenberg, Vettel, Di Grassi. Most Alguersuari a leggyorsabb a Toro Rosso-val: 2:04.309. Sutil visszavette az első helyét: 2:03.331. Az első 5: Sutil, Alguersuari, Kobayashi, Buemi, De la Rosa.

Az időjárás javulni látszik, és ezzel együtt a köridők is egyre jobbak.

1 óra 2 perc! A sorrend: Sutil, Alguersuari, Kobayashi, Buemi, De la Rosa, Glock, Hülkenberg, Vettel, Di Grassi, Yamamoto.

Ettől független még mindig esik, és igen vizes a pálya. A mezőny nagy része kint próbálkozik a pályán. Hamilton is gyors körön van.

Az első 10: Sutil, Alguersuari, Kobayashi, Hülkenberg, Buemi, De la Rosa, Glock, Vettel, Di Grassi, Kovalainen.

58 perc! Az első 10: Sutil, Hamilton, Hülkenberg, De la Rosa, Alguersuari, Kobayashi, Buemi,, Glock, Vettel, Di Grassi.
 
A helyzet változatlan: Sutil az élen: 2:02.646.

Az első 15: Sutil, Hamilton, Hülkenberg, De la Rosa, Alguersuari, Kobayashi, Schumacher, Button, Buemi, Glock, Kovalainen, Vettel, Di Grassi, Trulli, Senna.

Alonso időközben az élre ugrott a Ferrarival: 2:02.582.

Az első 10: Alonso, Sutil, Button, Webber, Hamilton, Hülkenberg, De la Rosa, Alguersuari, Kobayashi, Schumacher.

Vettel az élen: 2:02.450.
A legfrissebb előrejelzések szerint a csapatoknak esélye nem lesz elővenni az edzés végéig a száraz tappancsokat, de még a köztes gumikat sem.
 
46 perc! Az első 8: Vettel, Alonso, Sutil, Button, Webber, Hamilton, Hülkenberg, De la Rosa.

Massa, Petrov, Kubica, Rosberg és Barrichello egyelőre idő nélkül.

Massa ideje: 2:03.601. Ez most a 7. helyre elég.

 
Alonso javít: 2:01.223. Hamilton a második: 2:01.567. Vettel a harmadik: 2:02.450.

40 perc! A pillanatnyi állás:
Alonso, Hamilton, Vettel, Sutil, Button, Webber, Kobayashi, Schumacher, Massa, Hülkenberg, Rosberg, De la Rosa, Alguersuari, Liuzzi, Buemi, Glock, Di Grassi, Trulli, Senna, Kovalainen, Yamamoto, Petrov, Kubica, Barrichello.

Ismét beborult Spa felett. Mintha esti futamra készülnének a versenyzők…

A helyzet változatlan. Alonso az élen, Hamilton a második, Vettel a harmadik.

Továbbra is esik az eső Spa-ban.

Az első 15: Alonso, Hamilton, Vettel, Sutil, Button, Webber, Kobayashi, Schumacher, Massa, Hülkenberg, Rosberg, De la Rosa, Alguersuari, Liuzzi, Buemi.

De la Rosa, Glock és Petrov kivételével mindenki  a bokszban van. 35 perc! A világbajnokság éllovasa, Mark Webber a mérnökével egyeztet Adrian Newey társaságában.

Most csak De la Rosa van kint a pályán. 33 perc! Mindenki a bokszban. Az utolsó 30 percben nem várható nagy mozgolódás Spa-ban. Schumacher is visszaöltözik a Mercedes bokszában. A rajongók is nyugodtan üldögélnek esernyőik alatt. Spa-ban szakad az eső, áll a víz a pályán.

29 perc! Továbbra sincs autó a pályán. Ennyi volt? A közeli kameraképeken is jól kivehető, hogy esik Spa-ban. Webber pakolászik a bokszban, de az autója közelében nincs.

26 perc! Christian Klien, a HRT osztrák tesztpilótája beszélget a bokszban. Lucas di Grassi a Virgin kommunikációs boardjánál van, addig Lewis Hamilton a mérnökökkel beszélget egykedvűen.

Button iszogat egy műanyagpohárból. A címvédő sem ül mostanában autóba. 

24 perc! Kovalainen az autójában ül, de sisak nélkül. A finn relaxál, nyugodtan üldögél.

Schumacher törte meg a csendet, és hajtott ki ismét a pályára.

Alguersuari és Kovalainen van most kint a pályán. 19 perc! 16 perc! Kovalainen, Yamamoto és Petrov körözget.

14 perc! Most csak Sakon Yamamoto rója a kilométereket Spa-ban.

Petrov, Kubica és Barrichello idő nélkül.
Most Alonso, Yamamoto és Petrov körözget Spa-ban. Időközben Massa is kihajtott a bokszból. 10 perc!
 
5 perc! A helyzet változatlan. Kubica javít: 2:02.786. Kovalainen csúszott ki a homokágyba. A finn éppen hogy csak meg tudta fogni a fal előtt a Lotus-t.

Alonso gyors körön van a Ferrarival. Az első szektorban javít. 2 perc! Fernando nagy kört ment az F10-essel. Alonso: 2:00.797.

Fernando Alonso, a kétszeres spanyol világbajnok volt a leggyorsabb versenyző az első szabadedzésen Spa-ban a Ferrarival.

A második helyen Lewis Hamilton zárt a McLaren autójával, addig Robert Kubica harmadik lett. Nem volt nagy mozgolódás a pályán.


Végeredmény

 1.  Fernando Alonso     Ferrari               2m00.797s            17 kör
 2.  Lewis Hamilton      McLaren-Mercedes      2m01.567s  + 0.770s  7
 3.  Robert Kubica       Renault               2m02.081s  + 1.284s  14
 4.  Sebastian Vettel    Red Bull-Renault      2m02.450s  + 1.653s  11
 5.  Adrian Sutil        Force India-Mercedes  2m02.646s  + 1.849s  14
 6.  Jenson Button       McLaren-Mercedes      2m02.913s  + 2.116s  6
 7.  Mark Webber         Red Bull-Renault      2m02.926s  + 2.129s  11
 8.  Kamui Kobayashi     BMW Sauber-Ferrari    2m03.401s  + 2.604s  17
 9.  Rubens Barrichello  Williams-Cosworth     2m03.424s  + 2.627s  7
10.  Michael Schumacher  Mercedes              2m03.489s  + 2.692s  9
11.  Felipe Massa        Ferrari               2m03.601s  + 2.804s  17
12.  Nico Hulkenberg     Williams-Cosworth     2m03.649s  + 2.852s  17
13.  Nico Rosberg        Mercedes              2m03.654s  + 2.857s  6
14.  Pedro de la Rosa    BMW Sauber-Ferrari    2m03.851s  + 3.054s  17
15.  Vitantonio Liuzzi   Force India-Mercedes  2m04.145s  + 3.348s  12
16.  Jaime Alguersuari   Toro Rosso-Ferrari    2m04.250s  + 3.453s  16
17.  Vitaly Petrov       Renault               2m04.690s  + 3.893s  15
18.  Sebastien Buemi     Toro Rosso-Ferrari    2m05.680s  + 4.883s  6
19.  Timo Glock          Virgin-Cosworth       2m05.697s  + 4.900s  18
20.  Lucas di Grassi     Virgin-Cosworth       2m06.695s  + 5.898s  14
21.  Jarno Trulli        Lotus-Cosworth        2m07.189s  + 6.392s  15
22.  Bruno Senna         HRT-Cosworth          2m07.737s  + 6.940s  13
23.  Heikki Kovalainen   Lotus-Cosworth        2m07.955s  + 7.158s  15
24.  Sakon Yamamoto      HRT-Cosworth          2m10.507s  + 9.710s  18

 

Kommentek

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Összes hozzászólás: 53 Oldalak: 4 / 1
Sorrend:   növekvő  |  csökkenő Hozzászólás / oldal:
Első oldal Előző 1 2 3 4 Következő Utolsó oldal
1. Szerző: lusanszkig Dátum: 2010-08-27 11:31
szép volt Hami jó lesz ez!;)
2. Szerző: f10 Dátum: 2010-08-27 11:32
szép volt, Go Alo Forza Ferrari
3. Szerző: lusanszkig Dátum: 2010-08-27 11:32
azért az komoly hogy Hami csak 7kört ment nem nagyon akart autózni ma, de így is 2.!
4. Szerző: Fernando Alonso Diaz Dátum: 2010-08-27 11:32
jól van hajrá Alonso és Ferrari!!!
5. Szerző: Aliiz14 Dátum: 2010-08-27 11:33
1. Szerző: lusanszkig
Igy van:D Ez a mi hétvégénk ŁŁŁ
6. Szerző: lusanszkig Dátum: 2010-08-27 11:33
5.Aliiz14
így legyen!
7. Szerző: f10 Dátum: 2010-08-27 11:33
4. Szerző: Fernando Alonso Diaz
remélem Alonso behúzza a győzelmet is
8. Szerző: zoli1891 Dátum: 2010-08-27 11:35
szép volt,Go Alo de azért Massát is előrébb akarom látni! :)
9. Szerző: SpeedFire Dátum: 2010-08-27 11:35
alonso meg hamilton fanok :)) hahahahaha =))
10. Szerző: Dexman Dátum: 2010-08-27 11:35
Az isteni Fernando megint megvillantotta tudását! Fantasztikus ez az ember! Lelépte a mezőnyt az esőben.. nagy tud a csávó!
11. Szerző: forza ferrari Dátum: 2010-08-27 11:36
Hát eddig úgy néz ki, hogy ha eső lesz, akkor a 2008-as helyzet jön majd elő, csak a Ferrariban Alo lesz most Hami lelenfele...remélem majd Massa is javul, mert eddig Felipének 2. szektor folyamatosan szar és a 3. se a legjobb, az 1.-be még nincs gond...remélem hogy később jobban fog neki menni...Forza Ferrari!!!!!!
12. Szerző: Bibi Dátum: 2010-08-27 11:36
na kíváncsi leszek a későbbiekre. Alo meg Hami jótment. Kubica is igyekezett :). hajrá Vettel! a végére még kijöhetett volna, na mindegy. remélem lesznek számunkra jó meglepetések :D
13. Szerző: Fernando Alonso Diaz Dátum: 2010-08-27 11:37
f10
igen ha eső marad akkor nyerhetnek de mivel ez a Raikonnen pályája és a Ferrari használja a beálltásait!
14. Szerző: hunter9 Dátum: 2010-08-27 11:37
Hehe!Vagy ugy pangott az a tartaly hogy az valami hihetetlen.:D
15. Szerző: f10 Dátum: 2010-08-27 11:37
remélem azért lesz száraz szabadedzés és az időmérő se lesz esős, mert az erőviszonyokra is kiváncsi vagyok, aztán a futamon jöhet az eső
Első oldal Előző 1 2 3 4 Következő Utolsó oldal
Formula-1 2012
Pilóták
1. Germany Sebastian Vettel 0 pont
2. United Kingdom Jenson Button 0 pont
3. Australia Mark Webber 0 pont
4. Spain Fernando Alonso 0 pont
5. United Kingdom Lewis Hamilton
0 pont
További versenyzők
Csapatok
1. Austria Red Bull Racing 0 pont
2. United Kingdom McLaren 0 pont
3. Italy Ferrari 0 pont
4. Germany Mercedes
0 pont
5. GBR Lotus F1 0 pont
Konstruktőri pontszámok

 

Szavazások 2012

Jelenleg nincs szavazás