F1-live.hu a nap 24 órájában

Scuderia Ferrari F1 hírek

Pilóták:

A Ferrari 1950-ben lépett be a Forma-1-be, május 21-én, a Monacoi Nagydíjon. Az első F1-es Ferrari egy Tipo 125 F1 volt. A csapat első nagydíjgyőzelmét 1951. július 14-én szerezte, az argentín José Florián Gonsalesszel a volánnál. Debütálása óta a Ferrari minden szezonban megszakítás nélkül részt vett, egy saját csapattal.

1973-ban az istálló tartós sikertelensége miatt nem vett részt a szezon második felében megrendezett versenyeken. A rá következő évben azonban Niki Laudával és Clay Regazzonival már néhány versenyt meg tudtak nyerni. 1975-ben pedig a csapat világbajnok lett Laudával. A Ferrari a legrégibb F1-es csapat a száguldó cirkuszban, és emellett a legsikeresebb is.

2000-től 2004-ig megnyertek minden egyéni. és csapatvilágbajnokságot. A Ferrari összesen 16-szor lett eddig konstrüktőri világbajnok, valamint ugyan ennyiszer nyerte meg Ferrari pilóta az egyéni világbajnoki címet is. Összessen 11 alkalommal fordult elő, hogy a Scuderia Ferrari megnyerte az adott évben mind konstruktőri, mind az egyéni világbajnoki címet.

Az egyhuzamban nyert 6 konstruktőri cím (1999-2004) és az egyhuzamba nyert öt egyéni világbajnoki cím (200-2004) egyaránt rekordnak számít. Michael Schumacher ennek köszönhetően ötször egymás után nyert világbajnokságot, ami rekord (Juan Manuel Fangio négszer nyert egyhuzamban). És ezzel az öt világbajnoki győzelmével, valamint a Benetton volánjánál szerzett két világbajnoki címével (1994, 1995) együtt hétszeres világbajnok lett, ami szintén rekord (Juan Manuel Fangio ötszörös világbajnok).

2005-ben a sok szabályváltoztatás miatt a csapat visszaesett a harmadik helyre, a Renault és McLaren mögé. A Ferrari akkor  összesen egy versenyt tudott nyerni az USA Nagydíjon, de azt is csak azért, mert a michelines csapatok nem álltak rajthoz. 2006-ban második lett, néhány ponttal lemaradva az éllovas Alonsótól, és a Renault-tól.

2006-ban, az Olasz Nagydíjon Schumacher úgy döntött, hogy az év végén elhagyja a csapatot, és asszisztensként folytatja munkáját a csapatnál.

2007-ben új pilótapárosa, a 2006-ban Schumacher csapattársaként versenyző  Felipe Massa, és a McLaren-től 3 évre a Ferrarihoz igazoló Kimi Räikkönen lett. Massa szerződése 2010-ig érvényes. A csapat 2004-es győzelme után 3 évvel, ha néhány ponttal is, de ismét megnyerte a konstruktőri, és az egyéni világbajnoki címet az igen mozgalmas Brazil Nagydíjon.

Ross Brawn, a technikai igazgató 2007-ben szabadságot kért, majd 2008-ban a Hondához tért vissza; Jean Todt pedig üzleti igazgató lett. Mindketten nagyban hozzájárultak a csapat öt évig tartó sikeréhez.

A Ferrari 2008-ra megtartotta az egy évvel korábbi versenyzőpárosát. A csapat személyi összetételében azonban változások álltak be, melyek közül a legjelentősebb, hogy az 1993 óta csapatfőnökként dolgozó Jean Todt-ot Stefano Domenicali váltotta.

2008 első versenyén mindkét versenyző kiesett, mindketten üzemanyagnyomás-hiba miatt. Räikkönen végül egy pontot szerzett, miután Rubens Barrichello-t diszkvalifikálták. A nagydíjon a csapat támogatói szerződést kötött az Etihad Airways-zel és Jean Todt lemondott ügyvezető igazgatói posztjáról.

A Maláj Nagydíjon Räikkönen nyert, a pole pozícióból induló Massa pedig megpördült és kiesett. A verseny után többen megkérdőjelezték, hogy képes kipörgésgátló nélkül is uralni az autót. Bahrain-ben Massa a nagy nyomás ellenére 2. helyről indulva nyert, Räikkönen ezüstérme révén pedig az évad első kettős győzelmét ünnepelhette a csapat.

A futamot követő háromhetes szünetben a Ferrari bemutatta forradalmian új, kilyukasztott orrkúpját, amivel gyorsabb légáramlást és nagyobb leszorítóerőt érhettek el. Az újítást csak a nagy leszorítóerőt igénylő pályákon alkalmazták. Tesztelték emellett a 2009-es szabályoknak megfelelő, jóval kisebb leszorítóerővel rendelkező, de slick gumis konstrukciót is. A háromnapos eseményen autóba ült Michael Schumacher, aki 1997-ben még versenyzett sima felületű abroncsokon.

A Kanadai Nagydíjon Räikkönen a harmadik helyről indulva jó eséllyel pályázhatott volna a futamgyőzelemre is, de a boxkiállásoknál, amikor a boxutca végén a piros lámpánál megállt, Hamilton nem vette időben észre őt, és nekiment, így mindketten kiestek. Massa egymás után kétszer is kiállni kényszerült a boxba, de szép előzéseket bemutatva így is az ötödik pozícióban zárhatta a versenyt.

A futam után Kubica átvette a vezetést az egyéni bajnokságban. Franciaországban a csapat 200. pole pozícióját ünnepelte, Räikkönen révén. Massa bár a hétvége folyamán mindig csapattársa előtt volt, a második rajthelyet szerezte meg. Hamilton a kanadai baleset okozása miatt kapott rajtbüntetésével csak a 13., Kovalainen váltócsere miatt a 10., Kubica pedig az 5. helyről indulhatott.

A Brit Nagydíjon Räikkönen a 4., Massa pedig a csapat hibája miatt csak a 9. helyet szerezte meg az időmérőn. A versenyen Räikkonen rossz gumiválasztás miatt csak a 4., Massa a sok hibája miatt az utolsó, 13. helyen ért célba. Hockenheimben Massa a harmadik, míg Räikkönen rossz versenyt futva csak hatodik lett.

A Magyar Nagydíjon a Ferrari is felhelyezte autóira a cápauszonyszerű motorborítást, de az évad végén nem minden versenyen helyezett el. Massa a verseny vége előtt 3 körrel vezető helyről motorhiba miatt kiesett, Räikkönen pedig 3. lett, ezzel megelőzte Massát és a második helyre jött föl.

Az új Európai Nagydíjon Massáé lett a pole, a leggyorsabb kör és a futamgyőzelem is. Räikkönen a verseny vége felé boxkiállásánál túl korán indult el szerelőitől és tankolóembert magával rántotta. Ezzel értékes másodpeerceket veszített, majd néhány kör múlva motorhiba miatt kiesett. A győztes Massa így újra visszavette második helyét a világbajnokságban.

Az egész idény során óriási csatában volt a McLaren és a Ferrari. A Brazil Nagydíjon már csak két pilóta volt esélyes a világbajnoki címre. Felipe Massa és Lewis Hamilton. Mikor már úgy tűnt, hogy Massa lesz a bajnok, Hamilton az utolsó pillanatban megelőzte az esős pályán szenvedő Timo Glock Toyotáját, és egy ponttal, de felállhatott a világ tetejére, először.

A gyökeresen megváltozatott szabályoktól bővelkedő szezonnnak változatlan versenyzőpárossal vágott neki a csapat. Az 2009-es autót az F60-ast január közepe óta tesztelték, az évközbeni teszttilalom miatt. Räikkönen új versenymérnököt kapott, Andrea Stella személyében. A csapat számára botrányosan kezdődött az év, hiszen az első 4 versenyen csak 3 pontot szereztek, de azt is csak Bahrein-ben, Räikkönen révén, pedig a csapat 3 versenyen KERS-szel ment. A Spanyol Nagydíjra a csapat szinte teljesen újjáépítette az autót, többek között rákerült az új, duplafedeles diffúzor, és visszakerült a KERS is. Ennek ellenére Räikkönen hidraulikai hiba miatt kiesett, Massa pedig üzemanyag-probléma miatt csak a hatodik lett.

A Monacói Nagydíjon Räikkönen megszerezte az első dobogós helyezést az évben, harmadik lett, a leggyorsabb kört autózó Massa negyedikként végzett. A Török nagydíjon Massa hatodikként Räikkönen kilencedik lett. Massa silverstone-i pontszerzése (4. hely) után jó rajtjával, majd a jó boxstratégiával először állhatott dobogóra a Nürburgringen, míg csapattársa Adrian Sutil-lal való ütközése után műszaki hiba miatt kiesett.
Massa a Nürburgringen harmadik lett

Felipe Massa a Magyar Nagydíj időmérő edzésének második szakaszában a négyes kanyar előtt egy, a Rubens Barrichello autójának hátsó felfüggesztéséből elszabadult rugó, sisakjának ütközött. Massa szinte fékezés nélkül csapódott a gumifalba. A budapesti Állami Egészségügyi Központban homlok- és arccsonttöréssel megműtötték, de Massa az év hátralévő részében már nem versenyezhet.

Az olasz istálló bejelentette, Michael Schumacher fogja helyettesíteni, ám a hétszeres világbajnok a mugellói tréning után erős nyaki fájdalomra panaszkodott és ezzel a terapeuták sem tudtak mit kezdeni. Így az olasz Luca Badoer-t ültették Massa helyére. Két versenyen is részt vett az olasz (Európai Nagydíj, Belga Nnagydíj), de nem bizonyult elég gyorsnak. Végül a Ferrari leszerződtette a Force India pilótáját, Giancarlo Fisichellát az utolsó öt versenyre, ezzel együtt Fisichella megkapta a 2010-es tesztpilótai ülést is.

Räikkönen eközben négy egymás követő versenyen (Hungaroring, Valencia, Spa és Monza) dobogóra tudott állni két harmadik, egy második hellyel és egy belgiumi győzelemmel. Ennek köszönhetően a finn az egyéni világbajnokságban az 5. helyre, a csapat a 3. helyre jött fel. A konstuktőri 3. helyet azonban nem sikerült megtartaniuk, egy ponttal a McLaren bizonyult jobbnak náluk.

Räikkönen Fernando Alonso érkezése miatt elhagyta a csapatot, aki Felipe Massa csapattársa lesz a 2010-es szezonban.

A legendás olasz istálló Räikkönen távozása után Alonso-Massa párossal vágott neki a 2010-es idénynek. A csapat remekül kezdte a szezont, Fernando rögtön megnyerte az évadnyitó Bahrain Nagydíjat. Az öröm nem volt felhőtlen, mivel a spanyol és a brazil autójában is ki kellett cserélni a fő erőforrást túlmelegedés miatt a futam előtt.

A motorproblémák és az aerodinamikai hiányosságok miatt a csapat egyre távolabb került a bajnoki címtől. A Ferrari egy 30 millió eurós fejlesztési csomaggal visszatért a játékba, ám csak Alonso tudta hozni az eredményeket, mivel Massa továbbra is csak szenvedett a pályán a Bridgestone első abroncsai miatt.

A Német Nagydíjon hatalmas botrányba keveredett a gárda, miután Alonso egy csapatutasítással nyerte meg a versenyt Massa előtt. A Ferrari az akkori szabályoknak megfelelően maximális pénzbüntetést kapott. A Scuderia 100 ezer eurót fizetett az illegális csapatutasításért. Az FIA tájékoztatása szerint az utasítás nem volt egyértelműen bizonyítható, így nem róttak ki újabb büntetést az olaszokra.

Alonso a szezon fináléjában átvette a vezetést, és nagyon közel került ahhoz, hogy háromszoros világbajnok legyen. Ez végül egy rosszul sikerült taktikai döntésnek köszönhetően nem valósulhatott meg, így Sebastian Vettel, a nagy rivális lett bajnok a Red Bull csapattal.

A 2011-es szezonban változatlan maradt a Ferrari versenyzői felállása, míg a Santander bank nagyobb teret kapott a csapatnál, mint kiemelt támogató. 

Forrás: Wikipedia, F1-live.hu

Vissza az oldal tetejére

 

Formula-1 2012 / Fantasy
Pilóták
1. Germany Sebastian Vettel 61 pont
2. Spain Fernando Alonso 61 pont
3. United Kingdom Lewis Hamilton 53 pont
4. Finnország Kimi Räikkönen 49 pont
5. Australia Mark Webber 48 pont

További versenyzők

Csapatok / Fantasy
1. Austria Red Bull Racing 109 pont
2. United Kingdom McLaren 98 pont
3. United Kingdom Lotus-Renault
84 pont
4. Italy Ferrari 63 pont
5. Germany Mercedes 43 pont

Konstruktőri pontszámok

 

Szavazások 2012
Jogosnak tartod Michael Schumacher 5 helyes rajtbüntetését Monacóra?
Ferrari_menu_bottom_Egyszerű szöveges