Sergio perez f1 hírek
2005-ben és 2006-ban a német Formula–BMW ADAC sorozat futamain vett részt. 2005-ben tizenötödikként, majd 2006 már hatodikként végzett a pontversenyben. Ő képviselte hazáját a 2006–2007-es A1 Grand Prix szezon kínai versenyén. Az első futamon tizenötödik lett, majd a másodikon már a második körben kiesett.
2007-ben és 2008-ban a brit Formula–3-as bajnokságban szerepelt. Első évében a National Class nevezetű kategóriában volt érdekelt. Ezt az értékelést nagy fölénnyel nyerte meg.
A huszonkét futamból tizennégyen lett első, és további öt alkalommal ért célba másodikként. 2008-ban már a sorozat főértékelésében volt jelen. Sergio négy futamgyőzelmet is szerzett a szezon során, és csak az utolsó futamokon vesztette el esélyét a bajnoki címre. Jaime Alguersuari, Oliver Turvey és Brendon Hartley mögött végül negyedikként zárta a pontversenyt.
2008 óta vesz részt a GP2, valamint a GP2 Asia sorozat futamain. A 2008–2009-es ázsiai bajnokságban két futamgyőzelmet is szerzett. 2009-ben teljes szezont futott a GP2-es szériában is, itt azonban csak két dobogós és további négy pontot érő helyezést jegyzett.
2010-ben leginkább erre a sorozatra koncentrált. Egy fordulóval a vége előtt a pontverseny második helyén állt. A bajnoki címért már nem volt versenyben, a második pozícióra azonban még Jules Bianchi is esélyes volt.
2010. október 4-én jelentették be, hogy ő lesz a Formula–1-es Sauber-istálló egyik versenyzője a 2011-es szezonban. Sergioval együtt érkezett a csapathoz a mexikói Telmex cégcsoport is.
A cég már évek óta szponzorálja Pérezt, támogatása nagy előnyt jelenthetett számára a Formula–1-be való bekerüléshez.
Bemutatkozó versenyén, az Ausztrál Nagydíjon egy kerékcserével a hetedik helyen futott be, csapattársát, Kamui Kobayashi-t megelőzve, de technikai szabálytalanság miatt utólag mindkettejüket kizárták.
.jpg)