F1-live.hu a nap 24 órájában

SAHARA FORCE INDIA F1 TEAM hírek

Pilóták: 

  • Adrian Sutil
  • Paul di Resta

A Force India egy csapat a Formula–1-ben, amely a 2008-as szezonban vett részt először a sportágban, a Spyker csapat utódjaként. (A Spyker csupán egy évadban, 2007-ben szerepelt a Formula–1-ben, jogelődjei a Midland és a Jordan csapatok voltak.) A Force India a 2008-as világbajnokságot utolsóként zárta, 0 ponttal.

2008-ban a Spyker-től örökölt együttműködési szerződés alapján Ferrari motorokkal versenyeztek, amiket 2009-re Mercedesre cseréltek. A Force India 2009-től széleskörűen együttműködik a McLaren-nel, így a motor mellett ugyanazzal a váltóblokkal és hidraulikai rendszerrel szereli fel autóit a két csapat.

2007. augusztus 14-én jelentették be, hogy eladják a holland Spyker csapatot. Tulajdonosa az indiai vállalkozó, Vijay Mallya lett. Első számú versenyzőjük 2008-ban az olasz Giancarlo Fisichella, társa a már 2007-ben is a Spyker színeiben versenyző német Adrian Sutil volt. Teszt-és tartalékpilótának szerződtették a sokáig az egyik versenyzői ülésért is versenyben lévő Vitantonio Liuzzi-t.

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon mindkét versenyző kiesett, Sutil egy látványos baleset miatt, amelyben nem sérüt meg. Malajziában Sutil ismét kiesett, míg Fisichella tizenkettedik lett. Ezt a teljesítményét megismételte a következő, Bahreini Nagydíjon, ahol – először az évben – Sutil is célba ért, a 19. helyen. Spanyolországban azonban nem tudta megismételni ezt az eredményét, már az első körben megpördült és kiesett, Sebastian Vettelt- is magával rántva. Fisichella közel került a pontszerzéshez a versenyen, sokáig a büntetése miatt mögötte autózó Nick Heidfeld-et is maga mögött tartotta, végül a 10. lett. Mint utóbb kiderült, ez volt önmaga és a csapat legjobb eredménye 2008-ban. A Török Nagydíjon már az első körben ütközött Nakadzsimával, és kiesett. Sutil a 16. helyen ért célba.

A Monacói Nagydíjon a 200. rajtját ünneplő Fisichella csak az utolsó, Sutil pedig a 18. helyről indulhatott, bár a szombat délelőtti, esős szabadedzésen már megmutatta, hogy vizes pályán jó eredményre képes. A versenyen esett, Sutil pedig hiba nélkül autózott. Hét körrel a vége előtt már a 4. helyen haladt, amikor a mögötte jövő Räikkönen nem tudott lefékezni a kikötői sikán előtt, és hátulról beleütközött. Még be tudott hajtani a boxba, de ott feladni kényszerült a versenyt, a csapat és saját maga óriási csalódására. A versenybírók szokványos versenybalesetnek minősítették az esetet, és nem büntették meg Räikkönent, aki elismerte a hibáját és elnézést kért Sutil-tól. Ugyanakkor őt is figyelmeztették a verseny után a bírók, mert még a 13. körben, sárga zászlónál előzött. Fisichella váltóhiba miatt esett ki, így Force India pont nélkül távozott Monacóból.


A Kanadai Nagydíjon Sutil és Fisichella is technikai probléma miatt esett ki. Sutil égő autóját (a túlhevült fékek kigyulladtak) nem tudták kivontatni a pályáról, ezért be kellett küldeni a biztonsági autót. Franciaországban csak a rajtbüntetést kapott Rosberg-et és Barrichello-t tudták megelőzni az időmérő edzésen. Ezúttal legalább mindketten befejezték a futamot, Fisichella 18., Sutil 19. lett. A Brit Nagydíjon azonban mindketten kiestek. A Németországban Sutil a 15., Fisichella pedig a 16. helyet szerezte meg. A Magyar Nagydíjon ismét nem sikerült jó eredményt elérniük, Sutil kiesett, csapattársa 15. lett. Valenciában is hasonló volt a helyzet, Fisichella egy helyet tudott csak javítani. Az esős belga futamon mindkét versenyző célba ért, Sutil 2008-as legjobbjaként egy 13. helyet könyvelhetett el. Olaszországban Fisichella a mezőny egyetlen kiesője volt, Sutil 19. lett. Utóbbi számára ezután zsinórban három kiesés következett, Fisichella kétszer ért célba ez idő alatt.

A szezonzáró Brazil Nagydíjon a 16. és a 18. helyet szerezték meg a Force Indiák, így pont nélkül, a 10. helyen zárta a csapat a 2008-as évet. Adrian Sutil Monacóban, Giancarlo Fisichella Brazíliában járt közel a pontszerzéshez, utóbbi néhány körön keresztül a 3. helyen állt, de végül csak 18. lett. A Force India megelőzte ugyan a négy verseny után visszalépő Super Aguri-t, de gyakorlatilag a mezőny leggyengébb csapata volt az idényben.

2008. november 10-én bejelentették, hogy a Force India felbontotta együttműködési szerződését a Ferrarival és hasonló tartalmú megállapodást kötött a Mercedesszel és a McLaren-nel. Eszerint 2009-ben Mercedes motorokkal és McLaren váltóblokkal, valamint hidraulikai rendszerrel és aerodinamikai elemekkel szerelik fel az autóikat.

A 2009-es évnek a változatlan Giancarlo Fisichella, Adrian Sutil versenyzőpárossal vágott neki a csapat. A stábban azonban több személyi változás is történt: a csaptfőnöki teendőket Colin Kolles helyett maga a tulajdonos, Vijay Mallya látja el, Mike Gascoyne technikai igazgatót James Key váltotta. A csapat 2009-es modelljét, a VJM02-est viszonylag későn, március 1-jén mutatták be, így csak keveset tesztelhették, de az elért eredmények a 2008-asnál jobb szereplést vetítettek előre.

A Belga nagydíj hétvégéjén mindkét pilóta remekelt. Az időmérő edzésen Fisichella megszerezte a Force India első Pole pozícióját. A verseny ötödik körében a finn Kimi Raikönnen megelőzte a KERS segítségével. Fisichella végig nagyon jól ment, majd a 2. helyen ért célba. Ez volt a Force India első dobogós helyezése. Fisichella eredménye nagy sikert aratott. A Ferrari leszerződtette a sérült Felipe Massa helyére. Az olasz a szezon utolsó öt versenyén vezetheti a Ferrari egyik autóját, majd a 2010-ben a tesztpilótai feladatokat láthatja el. Fisichella helyére, a szintén olasz Vitantonio Liuzzi-t ültették. Az monzai futamon jól szerepelt a csapat. Sutil a megszerezte a második pozíciót az időmérőn, majd a futamon negyedik lett. Liuzzi autója tönkrement, de szereplése említésre méltó.

 

A Force India 2010-ben történetének legjobb szezonját futotta. 68 megszerzett ponttal a 7. helyen zárta a bajnokságot, és mindössze egy egységgel maradt el a 6. pozícióról, amit a Williams szerzett meg.

2010-ben Adrian Sutil és Vitanotnio Liuzzi vezethette a versenyeken a Mercedes motorral hajtott VJM03-as versenygépet. A skót Paul di Resta néhány pénteki szabadedzésen kapott lehetőséget a csapattól és meglehetősen jól teljesített.

Ugyanez már nem mondható el az olasz Liuzzi-ról, aki összességében leszerepelt.

A csapat Vitantonio Liuzzi menesztése után Adrian Sutil-Paul di Resta párossal kezdte meg. A teszt-és tartalékszerepet pedig Nicolas Hülkenberg kap meg, aki a Williams istállótól érkezett.


Forrás: Wikipedia, F1-live.hu

Vissza az oldal tetejére

Formula-1 2012 / Fantasy
Pilóták
1. Germany Sebastian Vettel 61 pont
2. Spain Fernando Alonso 61 pont
3. United Kingdom Lewis Hamilton 53 pont
4. Finnország Kimi Räikkönen 49 pont
5. Australia Mark Webber 48 pont

További versenyzők

Csapatok / Fantasy
1. Austria Red Bull Racing 109 pont
2. United Kingdom McLaren 98 pont
3. United Kingdom Lotus-Renault
84 pont
4. Italy Ferrari 63 pont
5. Germany Mercedes 43 pont

Konstruktőri pontszámok

 

Szavazások 2012
Jogosnak tartod Michael Schumacher 5 helyes rajtbüntetését Monacóra?
Force India_menu_bottom_Egyszerű szöveges