F1-live.hu a nap 24 órájában

 

LOTUS F1 TEAM hírek

Pilóták: 

 A Renault 1977-ben debütált az Angol Nagydíjon csapatként a Forma-1-ben. Turbó motorokkal léptek színre, ami akkoriban nagy újdonság volt, később azonban általánossá vált. Az öt versenyén egyetlen pilótája, Jean-Pierre Jabouille négyszer kiesett, egyszer nem kvalifikálta magát.

Egy évvel később azonban az Amerikai Nagydíjon már megszerezte első pontjait. 1979-ben Jabouille mellett René Arnoux Dijonban, a hazai francia Nagydíjon a Renault első győzelmét ünnepelte.

A McLarenhez átigazolt Alain Prost érkezése 1981-ben nagy lendületet adott a csapatnak. A két évben a Renault a konstruktőri világbajnokságban mind a kétszer harmadik, Prost második lett.

Miután Prost visszament a McLaren-hez, a csapatot folyamatos gyengülés jellemezte. Két pilótája, Derek Warwick és Patrick Tambay 1984-ben és 1985-ben alig néhány dobogós helyet szerzett. 1985 végén a Renault visszavonult, mint csapat a Forma-1-ből.

A Renault 1983 óta szállít motorokat a Forma 1-es csapatoknak. Kezdetben a Lotusnak szállított, egy évvel később a Ligier is ezeket a motorokat alkalmazta autóiban.

A háromszoros világbajnok Ayrton Senna az 1985-ös Portugál Nagydíjon az első győzelme mellett a Renault motorok első dobogós helyét szerezte meg. 1985-ben a franciák, miután csapatuk visszavonult, csak a motorokra tudtak koncentráltak. 1986-ban a Tyrell csapat is Renault partnere lett.

Négy év után visszavonultak egy időre a motorgyártásból. 1989-ben újra visszatért, és ezúttal a Williams-nek szállította az erőforrásokat.

A Williams 1992-ben, 1993-ban és 1995-től 1997-ig megnyerte az egyéni és a konstruktőri világbajnokságokat is. A Williams mellett a Ligiernek is partnere volt 1992 és 1994 között, és a Benettonnak 1995-től 1997-ig. Végül ismét visszavonult a Forma-1-ből.

A motorbeszállításának a vége után a Renault csapatként tért vissza a száguldó cirkuszba. 2001-ben felvásárolták a Benetton-t, az egykori csapatfőnöke pedig 2002-ben, Flavio Briatore a Renault F1 Team vezetője lett.

A két versenyző Jenson Button és Jarno Trulli lett. A tesztpilótai állást Fernando Alonso töltötte be. Miután 2003-ban Button-t elbocsátották (amit sokan bíráltak), Alonso-t ültették be a helyére.

Alonso 2003-as magyarországi és Trulli 2004-es monacói győzelme után a Renault megnyerte a 2005-ös konstruktőri vb-t, és Fernando Alonso lett a világbajnok. Ekkor azonban már Alonso csapattársa Giancarlo Fisichella volt.

2006-ban szintén világbajnok lett a csapat, ismét Fernandóval, aki az év vége felé szoros csatát vívott a hétszeres világbajnok Michael Schumacher-rel.

2007-ben Alonso elhagyta az istállót, mely visszaesett a McLaren, a Ferrari és a BMW Sauber után a középmezőnybe. Alonso helyére Heikki Kovalainen, a csapat korábbi tesztpilótája érkezett. A 2007-es évet a csapat végül a McLaren kizárása után a 51 ponttal a harmadik helyen fejezte be.

2008-ra Fernando Alonso ismét visszatért a francia gárdához, a kétszeres világbajnok ezúttal is egy újoncot kapott márkatársul, ezúttal a háromszoros világbajnok Nelson Piquet fiát, Nelshino Piquet-t.  Alonso szerencsés ausztráliai 4. helye ellenére már az első versenyek után nyilvánvalóvá vált, hogy a csapat 2008-as konstrukciója nem versenyképes az élcsapatokkal, de még a 2007-es teljesítményétől is elmarad.t A Bahraini Nagydíjat követő kollektív Formula–1-es teszten számos változtatást hajtottak végre az autón. A motor fölé egy látványosan hátranyúló légterelő elemet építettek, amitől a stabilitás javulását várták. A Spanyol Nagydíjon érezhetően gyorsabbak voltak az autók. Alonso hazai közönség előtt a 2. helyre kvalifikálta magát az időmérő edzésen kevés üzemanyaggal, de motorhiba miatt kiesett. A Kanadai Nagydíjon a Renault mindkét versenyzője pontszerző helyen autózott, Alonso akár dobogós is lehetett volna, de végül mindketten kiestek műszaki hiba miatt.

Franciaországban a csapat hazai versenyére új fejlesztésekkel érkezett a Renault. Alonso a 3. helyről indulva visszacsúszott, amikor a korai első boxkiállása után nagy forgalomba került. Alonso nem sokkal a leintés előtt a 7. helyen autózott, amikor az egyik lekörözött Force India versenyző miatt lecsúszott a versenyívről, és a közvetlenül mögötte autózó csapattársa megelőzte. Piquet először szerzett pontot és végzett Alonso előtt a szezonban. Németországban Piquet szerencsés boxtaktikával második, Alonso csak a tizenegyedik lett.

A szezon végefelé a csapat egyre versenyképesebb lett. Alonso negyedik lett Belgiumban, majd Olaszországban is. Szingapúrban a Renault-k csak a 8. sorból rajtolhattak. Alonso első boxkiállásakor Piquet falhoz csapta kocsiját. Kubicát és Rosberget SC-szakasz alatti tankolás miatt, elküldték Stop&Go büntetésre, így a Renault megszerezhette a 2006-os Japán Nagydíj óta első győzelmét, Japánban következett az ismétlés, ezúttal is a körülmények szerencsés összejátszása miatt, de jóval meggyőzőbben Alonso nyert, amit Piquet 4. helye tett értékesebbé. Kínában ismét erős volt a csapat, Alonso a szezonban 5. alkalommal lett a negyedik. A szezonzáró Interlagosban a rajt előtt egy kis eső szerepelt közjátékként. A felszáradó pályán Alonso viszonylag hamar kiment száraz pályás gumikért, aminek egy 2. hely lett az ára, amit a leintésig megtartott. Piquet hazai versenye 2 kanyar erejéig tartott.

A Renault 80 ponttal a 4. helyen végzett a csapatvilágbajnokságban. A pontok nagy részét Alonso szerezte, míg Piquet helyzete egyre bizonytalanabb lett a Renault-nál.

2009-ben a csapat változatlan felállással kezdte az évet. Az új szabályoknak megfelelően épített Renault R29 az első teszteléseken a leglassabbak között volt, a későbbi tesztek során javítottak, de látványosan elmaradtak a legjobb eredményeket produkáló Brawn-októl. Az idénynyitón kisebb csalódást keltve csak a 10. helyről indulhatott, de a versenyen jól küzdve, a kieséseknek is köszönhetően fejött az 5. helyre. A Maláj Nagydíjon Alonso a 9. helyről a 3. helyre jött fel a rajtnál, később megcsúszott és visszaesett a mezőny hátsó részébe, amikor lefújták a monszuneső miatt a versenyt.

A Motorsport Világtanács engedélyezte a Brawn, a Toyota és a Williams által haszált duplafedeles diffúzorok használatát, így a Renault is ennek kifejlesztésére kényszerült. Kínára elkészült egy ideiglenes változata, amellyel Alonso a 2. helyet szerezte meg az időmérőn, a két Red Bull-Renault által közrefogva. A versenyen ismét esett az eső, ami tönkretette a könnyű autóval induló Alonso taktikáját, majd hibázott is, így 9. lett. A bahreini hőségben Alonso folyadék-utánpótlás nélkül versenyzett, 8. lett. A Spanyol Nagydíjra a Renault erre a versenyre kisebb újításokkal készült, de ez nem hozott átütő sikert. Alonso némi szerencsével az 5. helyen végzett hazai szurkolói előtt. Monacói 7. helyével ismét csak Alonso szerzett pontot Piquet-vel ellentétben.

Ezután Isztambulban és Silverstone-ban nem tudtak pontot szerezni, de a Nürburgringen az új fejlesztéseknek köszönhetően Alonso a 7. helyen végzett a leggyorsabb kört magáénak tudva. A Magyar Nagydíjon hosszú idő után ismét pole pozícióból kezdhette Alonso a futamot, de a 12. körben történt kerékcseréje alatt szerelői rosszul rögzítették a jobb első kerekét, az levált így vissza kellett mennie a boxba, majd 3 körrel később műszaki hiba miatt végleg feladta a versenyt. Az FIA eltiltotta a csapatot a következő Európai Nagydíjról, mivel Alonso rosszul rögzített kereke balesetveszélyes volt, de később visszavonta a döntést. A szezonban egyetlen pontot sem szerző Piquet-t a Magydíj Nagydíj után elbocsátották a Renault-tól, a francia Romain Grosjean-t ültették be a brazil helyére.

2009. szeptemberében kiderült, hogy a csapat Piquet balesetével tudatosan befolyásolta a 2008-as Szingapúri Nagydíjat, amelynek köszönhetően Alonso jelentős előnybe került, majd győzni tudott. A csapatfőnök Flavio Briatorét örökre, a technikai igazgató Pat Symonds-t 5 évre tiltották el a Formula–1-től, a Renault új csapatfőnöke ezután Bob Bell lett. A csapat kétéves felfüggesztett eltiltást kapott, névadó szponzora, az ING elhagyta a Renault-t.

2009 év végén erősen kérdésessé vált a Renault jövője a Formula-1-ben. Még mielőtt a francia gyártó kiszállt volna a kategóriából, egy luxemburgi befektető cég 75%-os tulajdonrészt vásárolt a csapatnál.

A Genii Capital vezetésével a Renault komoly fejlődésen ment keresztül. A csapat új főnöke a francia Eric Boullier lett, addig két új pilóta is érkezett a csapathoz. Robert Kubica az F1-ből kiszállt BMW-től, addig az orosz Vitaly Petrov a GP2-es sorozatból érkezett a gárdához.

A vártnak megfelelően a tapasztalt lengyel volt az, aki a Renault F1 Team vezére volt. Az R30-as konstrukció meglepően jól szuperált, és Kubica összesen háromszor (Ausztrália, Monaco, Belgium) állhatott fel a dobogóra. Petrov legjobb eredménye egy ötödik hely volt, amit Oroszország első F1-es pilótája a Magyar Nagydíjon ért el.

A Renault végül 163 ponttal az ötödik helyen zárta a konstruktőrök versenyét. Még 2009 év végén fontos bejelentést tett a Renault. A csapathoz új résztulajdonos érkezett. A Lotus Csoport jelenleg 50%-ot birtokol a gárdánál, akárcsak a Genii Capital, mely korábban a részvények 75%-át tudhatta magáénak. A francia gyártó az összes részvényén túladott, és pillanatnyilag, mint motorszállító és technikai partner van jelen az immáron Lotus Renault GP Team néven futó csapat életében.

A gárda R31-es kódnéven futó autója a Lotus legendás fekete-arany színösszeállításában szerepel 2011-ben.

A Lotus Renault változatlan versenyzői felállással kezdi meg a 2011-es szezont.




Forrás: Wikipedia, F1-live.hu

Vissza az oldal tetejére

Formula-1 2012 / Fantasy
Pilóták
1. Germany Sebastian Vettel 61 pont
2. Spain Fernando Alonso 61 pont
3. United Kingdom Lewis Hamilton 53 pont
4. Finnország Kimi Räikkönen 49 pont
5. Australia Mark Webber 48 pont

További versenyzők

Csapatok / Fantasy
1. Austria Red Bull Racing 109 pont
2. United Kingdom McLaren 98 pont
3. United Kingdom Lotus-Renault
84 pont
4. Italy Ferrari 63 pont
5. Germany Mercedes 43 pont

Konstruktőri pontszámok

 

Szavazások 2012
Jogosnak tartod Michael Schumacher 5 helyes rajtbüntetését Monacóra?
Lotus Renault_menu_bottom_Egyszerű szöveges